2024 tavaszán, a SMOSZ-közgyűlés szünetében, Váncsa András és Ambrus A. Árpád közötti spontán beszélgetés következményeként született meg a Székely Találkozó ötlete, mely eredetileg székely búcsúként volt elképzelve. A búcsú nem, de az első találkozó 2025-ben megvalósult. 2026. május 29–31. között második alkalommal került sor a dél-svédországi Hällebergán a Székely Közösségi Találkozóra. Mindkettőnek a Kristianstadi Magyar Egyesület volt a védnöke.

Több mint egy évszázaddal ezelőtt, a trianoni tragédia következtében, a Csonka-Magyarországra és a nagyvilágba (pl. New York) menekült székelyek, Hargitaváralja Jelképes Székely Község néven szervezték meg önmagukat: „(...) amikor úgy érezék, hogy a lelkük szomjasan vágyakozik otthoni levegő, törvény és szokás után (...) alapítának Csonkamagyarország fővárosában egy jelképes székely falut, (...) hogy az elvesztett haza életébe legalább formái által tudjon a lelkük bekapcsolódni.” És akkor, a következő célkitűzést fogalmazták meg: (...) „Az őshazán kívül élő székelyek társadalmi-, közművelődési- és gazdasági ügyeinek felkarolása és támogatása (...), az őshagyományoknak és erkölcsöknek őrizete, tisztelete és felújítása...”

A Hargitaváralja kései utódaiként és szellemi örököseiként ezeket a célkitűzéseket fogalmaztuk meg mi is magunknak. Ugyanakkor amellett, hogy másokat is szeretnénk bevezetni a székely lélek rejtelmeibe, tulajdonképpen önmagunkat szeretnénk ébresztgetni, összefogni, erősíteni!

A II. SZÉKITÁ-t megelőző hetekben-hónapokban elkezdődött az előkészítő munka: Váncsa András révén – a Kristianstadi Magyar Egyesület nevében – sikeresen pályáztunk a Bethlen Gábor Alaphoz (sajnos, a támogatás a mai napig nem érkezett meg), másféltucatnyira egészült ki a tavalyi szervező csapat, terveztünk, formába öntöttük az elképzeléseket, egyeztettünk, kialakítottuk a programot, elküldtük a meghívókat, vásároltunk, előkészítettük az egyes rendezvények kellékeit, nyomon követtük a jelentkezéseket, stb. Rengeteg önkéntes munka és felhasznált energia, levezetett kilométerek sokasága... De nem hiába!

Május 29-én, pénteken az utolsó simítások zajlottak a helyszínen: a technika előkészítése (Váncsa András), a nagyterem díszítése (Márton Mercédesz), a kinti és benti címeres-zászlós díszletek előkészítése (Ambrus A. Árpád) stb. Néhányan a konyhán segítettek a vacsora előkészítésében (Bârsan Koszta Angéla, Szentesi Éva, Veres Szeréna és mások), Bârsan Marinel, Veres Szilamér, Korpos Lehel a tábortűz kellékeit készítették elő és másnapra berendezték a nagytermet.

A II. SZÉKITA elsősorban a székely Márton Áron püspök (1896. 08. 28. – 1980. 09. 29.), az „emberkatedrális” születésének 130., valamint Tamási Áron tollforgató (1897 .09. 19. – 1966. 05. 26.), az „írófejedelem” halálának 60. évfordulója égisze alatt zajlott. Több program idézte a két nagy székely személyiség életútját, kálváriáját, életművét.

Ugyancsak idén, február 21-én a Székely Himnusz zeneszerzőjének, Mihalik Kálmánnak (1896–1922) szintén 130. születési évfordulója volt. Tavaly, a szövegíró Csanádi György születésének 130. évfordulójára emlékeztünk. A Székely Himnusz 105 éves, ugyanis 1921 májusában, Szegeden született meg. Első nyilvános előadására egy évvel később, 1922. május 22-én került sor Budapesten. Ez a nap a Székely Himnusz Napja is egyben. Május 30-a Csaba királyfi napja és a Szent Jobb ünnepe. Kitekintve Székelyföldről, a magyar nemzet is jelentős évfordulókra emlékezik: 1456. július 22. – Hunyadi János és Kapisztrán János dicső nándorfehérvári diadala (570. évforduló, déli harangszó); 1526. augusztus 29. – a mohácsi vész (500. évforduló); 1956. október 23. – november 4. – a kommunistaellenes magyar forradalom és szabadságharc (70. évforduló).

Az érkezők már a belépésnél színes leveleket formázva, ujjlenyomatukkal szentesíthették jelenlétüket a festőállványra függesztett rajzon, a székely kapu nyílásában növekvő életfán, melyet Korpos Imets Noémi készített. Délutánra minden készen állt a Székely Találkozó megkezdésére és lebonyolítására.

Következett a regisztráció, a főbb tudnivalókat tartalmazó SZÉKITA-INFÓ kiosztása, a feladatvállalások rögzítése és a szobák elfoglalása. Régi ismerősök találkoztak, új emberek ismerkedtek, spontán, jó hangulatú beszélgetések, társalgások alakultak ki. Korpos Imets Noémi – Gencsi Emese közreműködésével – fehér kerámiadényekre varázsolták a SZÉKITA-címert, melyek az esti tábortűz és a szombati programok hangulatos dekorációivá váltak.

A délvidéki Csanádi Csaba és Urbán Renáta szakácsok irányításával elkészült a vacsora: bolognaival csillapíthatták éhségüket a jelenlévők, de vacsora előtt a zsíros kenyér is nagy népszerűségnek örvendett. Ez után került sor az első „hivatalos” programra, ahol a jelenlévők, rövid bemutatkozás után, színes gombostűkkel jelölték be a térképeken svédországi lakhelyüket, és székelyföldi- vagy kárpát-medencei származási helyüket. Érdekes ábrák rajzolódtak ki. Kiderült, hogy svédországi lakhely szerint, Ljungby-ből, származási hely szerint, pedig az udvarhelyszéki Zetelakáról érkeztek legtöbben. Az esemény közös csoportkép készítésével zárult a térképek előtt.

Pénteken, sötétedés körül fellobbant a székely tábortűz, amely maga köré vonzotta az embereket. Hamarosan előkerültek a nyársak, és megkezdődött a szalonnasütés. A sült szalonna mellé jól jött a veres hagyma és a Bârsan Koszta Angéla által sütött fenséges házikenyér. Falatozás és kortyolgatás közben a jó kedv is szárnyra kapott – s a ljungby-i székely néptánccsoport tagjainak közreműködésével – „kimentünk” a doberdói harctérre; „porzott, porzott a (SZÉKITA)utca”; a százados urat „lovára ültettük”, és aki eddig nem, most megtudhatta, hogy „diófából nem csinálnak koporsót”. A jó kedv hevében azt sem bántuk, ha a „rámás csizma” elszakad, de cserében azt kértük, hogy a „rózsám sose hagyjon el”. „Utcára nyílt a kocsma ajtója”, s a fiúkkal jelképesen be is tértünk oda, „ahol tizenöt lej egy üveg bor ára”. Felszólítottuk a dalbeli prímást: „Húzd rá, cigány, ezer lejest adok, még az éjjel mulatni akarok!” És a zárósor a valóságban is testet öltött, hiszen a legkitartóbbak hajnalig mulattak!

Május 30., szombat, a Szent Jobb és Csaba királyfi ünnepe, a reggeli előkészítésével, tálalásával és elfogyasztásával vette kezdetét. Ezt követően, a jelenlévők kivonultak az udvarra, az út felőli részen felállított árbochoz, ahol Molnár Gergely felkérte a jelenlévőket a magyar és a székely himnusz eléneklésére, miközben felvonták a piros-fehér-zöld magyar-, és az aranycsíkos égszínkék-, valamint a piros-fekete székely zászlókat. Az egyes programok kezdetét csengettyűszóval, és a Székely Golgota c. rockopera indulószerű betétdalának lejátszásával hozták a résztvevők tudomására a szervezők: „Szabad, nemes székely nemzet soha sem lesz szolga / Ha a mennybolt reánk szakad, akkor is nem, soha!”

A díszteremben összegyűltek előtt, Molnár Gergely, a 45 éves Kristianstadi Magyar Egyesület elnöke nyitóbeszédében a több száz éves, pontosan kidolgozott székely jogrendet emlegette fel. Sajnos, a kommunista érában ez a rendtartás nem érvényesülhetett! Feltette a kérdést, hogy több száz kilométerre a szülőföldtől, miért is fontos vitatni a székelység helyzetét. Felidézte az 1990-es marosvásárhelyi „fekete március” tragikus-, de az összefogásban mégis felemelő eseményeit, mely gyakorlatilag őt és családját elűzte szülőhazájából. Megemlékezett a trianoni évfordulóról, melyhez Wass Albert „Adjátok vissza hegyeimet” című versét hívta segítségül. Az elején feltett kérdésre mintegy válaszként fogalmazta meg: „Most összejöttünk, hogy megteremtsük mai otthonunkat. Itt mindenkinek feladata van! A nemzet szolgálatában meghalni lehet, de elfáradni soha!”, majd imával fordult a Magyarok Nagyasszonyához a rendezvény sikere érdekében. Beszédének zárásaként hivatalosan is megnyitotta a II. SZÉKITA-t.

Magyarország stockholmi nagykövetségét nem képviselte senki, de a dr. Palóczi Péter nagykövet által küldött levelet felolvasták. Ebből idézünk: „Tisztelt Elnök Úr! Kedves Gergely! Engedd meg, hogy ezúton fejezzem ki köszönetemet a megtisztelő meghívásért a svédországi székely közösségi találkozóra. (...) Örömmel látom, hogy a Svédországban élő székelyek összetartásának erősítésére ilyen gazdag programmal készültök, mely nemcsak a székely hagyományok ápolását szolgálja, hanem fontos lelki és közösségi kapaszkodót is nyújt a diaszpórában élő magyarok számára. Az ilyen alkalmak különösen nagy jelentőséggel bírnak, hiszen segítik identitásunk megőrzését, megerősítését és továbbadását a fiatalabb generációk felé. (...) Sajnálattal jelzem, hogy az adott időpontban egyéb elfoglaltságaim miatt, sajnos, személyesen nem tudok jelen lenni a találkozón, de őszintén kívánok minden résztvevőnek vidám, felemelő, örömteli pillanatokat és tartalmas együttlétet. (...) Stockholm, 2026. május 20. dr. Palóczi Péter nagykövet”

Kilyén Ilka, meghívott marosvásárhelyi színművész Áprily Lajos „Egy pohár bor” című versével köszöntötte az egybegyűlteket. A záró sorokat idézzük: „(...) Tájak jószagával / tele lett a lelkem, / napos Maros-mentén / sokszor szüreteltem. / Mustját derítettem, / színborát kivártam, / nemesebbet szűrni / századokba jártam. / Elsodort a sorsom, / addig kalandoztam. / Poharat is, bort is, / magammal elhoztam. / Állok poharammal / fájó magyar földön, / s hegyeim borával / telistele töltöm. / Telistele töltöm.”

Bihari Szabolcs, a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének (SMOSZ) elnöke megtiszteltetésnek vette a meghívást. Elmondta, hogy a tavalyi találkozó után sokan örültek, de voltak kétkedők is, akik nem hittek a folytatásban. Az idei teltházas rendezvény csattanós választ adott a kétkedőknek, ugyanakkor megfogalmazta abbéli reményét, hogy a szervezők maradandót teremtenek! Felemlegette a székelyek eredetével kapcsolatos elméleteket, de nem foglalt állást, ezt a történészekre bízta. A magyar nemzet tiszteletreméltó részének nevezte a határvédő székelységet, akik az 1848/1849-es szabadságharcból (Gábor Áron bekerült a magyar folklórba is), valamint az első és második világháborúból is kivették részüket. Még a Trianon utáni idegen uralom alatt is olyan közéleti személyiségek kerültek ki e népcsoportból, mint Tamási Áron, Benedek Elek, Wass Albert. Felidézte a székelyek határtalan vendégszeretetét és a több száz éves csíksomlyói búcsú hangulatát. A SMOSZ elnöke elmondta továbbá, hogy a ’80-as években sokan érkeztek menekültként Svédországba, ahol nyomban bekapcsolódtak a magyar vallási és világi közéletbe, közösséget teremtettek, ápolták a magyar kultúrát. Ebben jelentős szerep jutott székely honfitársainknak. Az áprilisi választások kapcsán megemlítette, hogy elképesztő gyűlöletbeszéd jellemezte azt. Az elmúlt 16 évet a magyar nemzetpolitika aranykorának nevezte, ahol a magyar diaszpóra is elfoglalhatta méltó helyét a nemzet testében. Egyúttal sok sikert kívánt az új kormánynak és a nemzetpolitika folytatását! A világ megbolondult körülöttünk, válságok és háborúk vesznek körül. Ha baj van, csak egymásra számíthatunk! Az elkezdett munkához adjon a Fennvaló erőt, egészséget és kitartást! Sikeres tanácskozást, jó szórakozást és még egyszer gratulálok a SMOSZ nevében! – zárta beszédét az elnök.

A kávészünet után, 11 órától két síkon folytatódtak a programok. Az egyik, a két Áronra való emlékezés volt... A „Gyökerek és szárnyak: A két Áron nyomában” keretében először egy rövid, Márton Áron püspök életét tömören bemutató kisfilmet nézhettek meg az érdeklődők, majd Ambrus A. Árpád (Kristianstadi Magyar Egyesület) előadása következett – az Illyés Gyula által emberkatedrálisnak nevezett – nagy székely püspökről. „Márton Áron és a nála egy évvel fiatalabb Tamási Áron még a régi Magyarország szülöttei, fiatal felnőttkorukig a régi Magyarország polgárai voltak – de kisebbségi sorsban teljesedtek naggyá.” Dióhéjban bemutatásra került Márton Áron életútja, kálváriája (börtönévek, házi őrizet). Kiemelt szerepet kapott az első világháborús részvétele, papi és püspöki pályája, az Erdélyi Iskola c. folyóirat révén kifejtett népnevelő tevékenysége, emberséges kiállása egyháza, székely népe, magyar nemzete, de az üldözött zsidóság és a görög-katolikus románság érdekében is. „Vallom és hirdetem, hogy vannak olyan igazságok, amelyeknek alapján minden igaz embernek találkozniuk kell. Ahogy Erdély földjén a hegyek völgyekkel, a mezők erdőkkel, a hófedte bércek a síksággal váltakoznak, éppen úgy váltakoznak a népek Erdély földjén, ahol három nyelven beszélnek, és 6-7 féle szertartás szerint imádják Istent. (...) Minden küzdő emberben testvéremet akarom látni, és amennyire segítségükre tudok lenni, leszek, és terhüket vállamra venni igyekszem. (...) Ha az Úristen azt akarta, hogy ezt a nehéz terhet én vegyem a vállamra, mától kezdve zúgolódás nélkül hordozom azt, lelkiismeretesen engedelmeskedem ennek az isteni parancsnak, a gondok elől nem futok meg. NON RECURSO LABOREM!” Személyes emlékek, de humoros anekdoták is elhangzottak a püspök életéből (találkozás Tamási Áronnal, dohányzási sztorik, csíkmenasági nagyharang stb). Az előadás Márton Áron ikonikus mondatával zárult, melyet feladatként hagyott ránk: „ÖNEREJÜK TUDATÁRA KELL ÉBRESZTENÜNK A RÁNK BÍZOTTAKAT!” A végén elhangzott „Az Istenünk, te Áron püspököt arra választottad ki...” kezdetű ima is.

A Kőrösi Csoma Sándor Program svédországi ösztöndíjasa, Szentesi Éva előadásában Tamási Áron életművére világított rá, melyet megelőzött egy rövidfilm a székely írófejedelemről. Sokan úgy ismerik őt, mint az Ábel-regények szerzőjét. De Tamási Áron ennél sokkal több volt: író, gondolkodó, mesélő, és egy olyan ember, aki egész életében azt próbálta megfogalmazni, mit jelent magyarnak, székelynek és egyszerűen embernek lenni a 20. század viharaiban. 1923-ban kivándorolt Amerikába. Az emlékeiből, a honvágyából és a szülőföld iránti szeretetéből született meg legismertebb alakja: Ábel. A trilógia során Ábel bejárja a világot. Eljut a rengetegből a városba, majd egészen Amerikáig. Minden helyzetben sikerül boldogulnia, mert van humora, van önálló gondolkodása. És van egy nagyon fontos tulajdonsága: képes megőrizni önmagát olyan helyzetekben is, amikor mások feladnák. A Jégtörő Mátyás című regényben is azt vizsgálja, hogyan találhatja meg az ember a helyét a világban. A Szűzmáriás királyfi a népmese, a hit, a humor és a valóság különleges ötvözete. Színművei közül az Énekes madár a legismertebb, amely ma is gyakran szerepel a színházak műsorán. Az ember egész életében keresi a helyét. Talán ezért vált Tamási Áron egyik legismertebb mondata nemzedékek útmutatójává: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”. Ez a mondat különösen azokhoz szól, akik valaha elhagyták szülőföldjüket, más országban kezdtek új életet, vagy egyszerűen keresték a helyüket a világban.

A Márton Áron és Tamási Áron-előadásokat követően déli harangszóval emlékeztünk az 1456-os nándorfehérvári diadal 570. évfordulójára. A harangszó alatt a vetítővásznon történelmi jelentőségű templomok, kápolnák jelentek meg Székelyföld különböző székeiből, melyet Gencsi Emese készített elő. A harangszót a SZÉKITA himnusz követte, melynek szövegét Ambrus A. Árpád írta, a „Megkötöm lovamat” c. népdal alapján pedig a Magyarországon élő székely, Király Elemér hangszerelte. Amúgy, a rendezvényt megelőzően, a SZÉKITA himnusznak elkészült több, különböző zenei stílusú változata is. Íme, az eredeti szöveg:

„Elvándorolt székely, gyöker’id keresed, / Kibontott szárnyaid messzire elvittek...

Hiányzik az otthon meghitt melegsége, / Hiányzik a család szerető egysége!

Kis faludban éppen delet harangoznak, / Terített asztalnál áldást, fohászt mondnak.

Hiányzik a kenyér gőzölgő illata, / Hiányzik a borvíz és a vén Hargita.

Ősvágyból merítve összekapaszkodunk, / Vikingföldön most már újra találkozunk,

Hagyományt őrizünk, táncolunk, dalolunk, / Sírunk, nevetünk, és együtt imádkozunk!

Lelkünkben ott ég a hazatérés vágya, / Otthon számítnak ránk, reménykedve várnak.

Jó szót, gondolatot, lelki kincses tárat / Visszaadni abból, mit egykor ránk ruháztak!

 

Refrén: Ősvágyból merítve...”

 

Korábban említettük, hogy a 11 órakor tartott kávészünet után, két síkon folytatódtak az események. A második sík: a nagysikerű és hiánypótló „Gyermekfoglalkozások” voltak, melynek megálmodója, előkészítője és lebonyolításának szíve-lelke Korpos Imets Noémi. Tartalmas, szórakoztató, szerteágazó és színvonalas programok részesei lehettek a gyermekek, szülők, érdeklődők is. Volt ott általános-, lepedő-, figura-, és fafestés, képszínezés, gyurmázás, gyöngyfűzés, nemezelés, stb. Külön megemlítjük a székely népviseletet bemutató fényképkiállítást, mely nemcsak a szemeket gyönyörködtette, hanem összekapcsolta a szemlélődőt a múlttal, a hagyománnyal is. A gyermekfoglalkozások ebéd után is teljes gőzzel folytatódtak, sőt vasárnapra is maradt érdekes program a kicsiknek. Noémi így összegzett: „Hálásan köszönöm, hogy tagja lehettem a SZÉKITA szervező csapatának. Külön köszönöm, hogy megszervezhettem egy egésznapos gyermekprogramot, ami rengeteg pozitív visszajelzést kapott. Ennek nagyon örülök. Igazán jó volt látni, hogy a gyerekek milyen mélyen el voltak merülve a programban és hogy mennyire élvezték! És igen, a sok pesztrálónak, dajkálónak is köszönöm. Sokszor elvesztettem a fonalat, hogy kinél volt a néhány hónapos kisebbik fiacskánk. Kézről kézre járt, ahogy az ige szájról szájra...!”

Mi is köszönjük neked, Noémi!

S míg az udvaron, a bográcsban Csanádi Csaba készítette az ebédhez a pörköltet, addig a konyhában Urbán Renáta és segítői készítették a körítést. Bârsan Koszta Angéla péntektől szombat estig nyolc darab házikenyeret kellett süssön, annyira ízlett a társaságnak. A fiatal és felnőtt férfiak egy része ostorcsattogtatással próbálkozott és volt, akinek egészen profi módon ment ez a „szakma”. A csapat egy másik része, szintén az udvaron, nagy sürgés-forgásba kezdett: zajlott a tésztadagasztás, sodrás és formázás, majd az olajban megsült az ínycsiklandó csöröge (tájszóval: csörögje), mely porcukorral meghintve, ebéd után csúcsdesszertként szolgált. Itt annyian segítettek, hogy lehetetlen felsorolni.

Ebéd után következett volna a Szentesi Éva kezdeményezte Hargitai próba Tamási Ábelével, de a fáradtság és kimerültség kényszerpihenőre késztette a résztvevőket, és így egy érdekes színfolttal szegényebb lett a délután, sajnos.

A szombat délután első „hivatalos” programja a Márton Mercédesz és Kristin Richárd által szervezett, „Székely kvíz” góbévetélkedő volt. A részben humoros megmérettetés természetesen bizonyos ismereteket is feltételezett a székelységről. No, ki tudja? – ezzel a képpel és kérdéssel kezdődött a „kvíz”, ahol az egyes csapatok minden kérdésre a megadott négy válaszból választhatták ki a helyeset. A győztes a Hadak Útja csapat lett, mely a jutalomdíjat este, a vacsora után vehette át.

Időközben Gencsi Emese és segítői lelkes odaadással árulták a tombolajegyeket az esti sorsolásra. A jelenlévők tízesével, húszasával vásárolták a sorsjegyeket, de olyan is volt, aki harmincat vagy ennél többet vett. A II. SZÉKÍTA díszelőadójaként, a Magyar Örökség Díjas és a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett KILYÉN ILKA marosvásárhelyi színművész szombaton 18 órától az „EGY SIMA, EGY NÁDLI” című, székely témájú műsorával lépett fel. Történetek hangzottak el a székelység helytállásáról, szabadságszeretetéről, a büszke és gazdag székely lélekről – szóval és dallal elmesélve, vidámsággal fűszerezve. Többek között, elhangzott Reményik Sándor „Atlantisz harangoz”, Móra Ferenc „Hadak útja”, Petőfi Sándor „A székelyek”, Jókai Mór „A székelyekről”, Tamási „Erdélyi társaság”, Wass Albert „Tizenhárom almafa” (részlet Tánczos Csuda Mózsi történetéből). Ezekhez társultak a székely folklór gyöngyszemei: kesergők, balladák, tréfás és vidám dalok. Elhangzott Bocskai István erdélyi fejedelem és székely ispán évszázadok távlatából is megszívlelendő intelme: „(...) igazán és jó lelkiesmérettel (meghagyom) megírom, szeretettel intvén mind az erdélyieket és magyarországi híveinket az egymás közt való szép egyezségre, atyafiúi szeretetre. Az erdélyieket, hogy Magyarországtól, ha más fejedelemség alatt lesznek is, el ne szakadjanak. A magyarországiakat, hogy az erdélyieket el ne taszítsák, tartsák ő atyafiainak és ő véreknek, tagjoknak...” Az előadás végén Molnár Gergely virágcsokorral és ajándékkal köszönte meg Kilyén Ilka művésznőnek a lélekemelő műsort.

Következett a díszterem berendezése az esti programokhoz. A díszvacsora asztaldíszítése ismét Márton Mercédesz jó ízlését dicsérte. Itt kell megjegyeznünk, hogy a résztvevő felnőttek mind a teremrendezésnél, mind a konyhai vagy egyéb feladatoknál maximális segítőkészséggel és aktív hozzáállással segítették a programok zökkenőmentes lebonyolítását.

Hálás köszönet mindenkinek!

Az esti program a közös fényképek elkészítésével folytatódott. Valószínű, hogy mind a 116 résztvevő nem sorakozott fel a csoportképre, de a többség mégiscsak jelen volt. A csoportkép esztétikájához az is hozzájárult, hogy a ljungby-i táncosok székely népviseletben jelentek meg a fotózáson. Az összesereglett résztvevőkről és az egyéb kinti eseményekről Bârsan Marinel madártávlatból készített érdekes drónfelvételeket.

Szombat délután és este zajlottak a jégkorong világbajnokság elődöntői és a labdarúgó Bajnokok Ligája döntője. A szervezők szándékosan nem vetítették ki ezeket az eseményeket, hogy ne zavarják a tervezett programokat. De egy-két elkötelezett szurkoló a SZÉKITA-programok alatt is – diszkréten – nyomon követte ezeket a sporteseményeket és az eredmények alakulását.

A székely néptánccsoportot Imreh Erika, a Ljungby-i Petőfi Magyar Egyesület elnöke mutatta be: „A ljungby-i Petőfi Magyar Egyesületben 1988 őszén, az akkor még egymást alig ismerő fiatalok – az akkori elnök, Bokor Domokos biztatására – létrehozták az első tánccsoportot 20 lelkes közreműködővel. Minden évben igyekeztek ünnepi műsorokkal és kisebb-nagyobb táncelőadásokkal készülni, mint például a március 15-i megemlékezések, farsangi bálok, szüreti csősztáncok és táncházak. 2015-től az ösztöndíjasok segítségével egyre több érdeklődőt sikerült bevonni a tánc világába. A 2020-as koronavírus-járvány után Balogh Dávid Attila, a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa új lendületet adott a tánccsoportnak táncházai és táncpróbái révén. Legutóbb Smid Zsófiával dolgozott együtt a csoport. Bár jelenleg nincs hivatalos tánctanáruk, legutóbb Boros Szilviát és Török Viktóriát választotta a csapat, hogy az ő irányításukkal történjenek a felkészülések. Közösen gyűjtenek forrásokat, sajátítják el a lépéseket, és egymást tanítva szervezik előadásaikat. Ez a kis közösség úgy véli, hogy jókedvével, odaadásával és táncaival másokat is inspirálni tud. A tánccsoport és az egyesület közös célja, hogy az itt nevelkedő, valamint a már itt született fiatalokkal is megismertessék népszokásaikat, hagyományaikat, néptáncaikat és a régmúlt elfeledett népdalait.”

A táncelőadást a két kis székely kislány, Balázs Luca és Csíki Zoé népdallal vezették be. Ezután kezdődött a szívet-lelket melengető, a gyönyörű székely ruhákat felvonultató, az őskultúrát és a székely virtust felszínre hozó székely néptáncelőadás, melynek keretében leányos-, legényes-, páros- és körtáncokkal varázsolták el a közönséget, mi több, a végén bevonva a hallgatóságot is a táncba. A Both Gyuri, Both Bea, Both Barbi, Török Viktória, Cindea Tamás, Gergely Melinda, Balázs Éva, Bíró Attila, Bíró Robi, Bíró Marcsi, Csíki Tünde, Boros Szilvia, Imreh Apolka, Keresztes Erika, Simma Ibolya, Simma Tibor összetételű formáció, akárcsak a tavaly, idén is feltette a koronát a Székely Találkozóra. Isten éltesse és segítse őket a továbbiakban is!

A köményes pálinkával bevezetett fenséges díszvacsora (karaj és gombaszósz, pityókás körítéssel) ezúttal is Csanádi György és Urbán Renáta szakácstudományát dicsérte. Itt szeretnénk megemlíteni mindazon önkénteseket is, akik a rendezvény folyamán, az étkeztetések előtt, alatt és után folyamatosan segítkeztek a konyhán, a tálalásban és a mosogatásban. A jó Isten áldja meg őket erőfeszítéseikért!

A délvidéki származású és bukovinai székely gyökerekkel rendelkező Kató Pityu és zenésztársa hamar vidám hangulatot teremtett, és kitartóan húzta a talpalávalót. Igaz, hogy a közönséget sem kellett sokat unszolni, vacsora után, nyomban felperdültek és kitartóan ropták a táncot: keringőt, tangót, csárdást, modern táncot és sok más fajtát. A gyermekek, inspirálódva a péntek estéből, lelkesen összegyűjtve a hozzávalókat, a táncmulatság alatt, kisebb méretű tábortüzet lobbantottak fel, hangulatosan megvilágítva a szombat estét is.

A malmői Pannónia Klub elnökét születésnapja alkalmából meglepetéstánccal köszöntötték a hölgyek. Így Kovács Sándor meghatódva nyugtázhatta, hogy rendhagyó ajándékot kapott és „áldott volt az asszonyok között”. Időközben elkezdődött a tombolasorsolás. Székely atlaszok, székely címerplakátok, borok, sörök, pálinkák, csokoládék, kozmetikai cikkek és egyebek kerültek kisorsolásra. A másféltucatnyi nyereményből fő helyet foglaltak el: az esztergomi bazilika 3D kirakósa és a Kristianstadi Magyar Egyesület őszi jubileumi báljára a páros belépő. Ekkor került sor a „Székely kvíz” győzteseinek jutalmazására is. A tombolanyeremények adományozói voltak: Ambrus A. Árpád, Molnár Gergely és Erzsébet, Márton Mercédesz, Váncsa András, Baranya Andrea (Magyarország). Köszönőszavak kíséretében emléklapokat vehettek át azok, akik anyagilag támogatták a SZÉKITA létrejöttét, név szerint: Molnos Sándor, György Árpád és Korpos Lehel. További támogatók, akik anyagilag, élelmiszerrel, eszközökkel, kellékekkel, ellátással és egyebekkel támogatták a rendezvényt: Korpos Imets Noémi, Bârsan Marinel és Angéla, Veres Szilamér és Szeréna, Molnár Gergely és Erzsébet, Ambrus A. Árpád, Kristianstadi Magyar Egyesület.

A tombolasorsolás kis kitérője után Kató Pityu zenekara, és a táncparkett spontán „ördögei” vették át ismét a főszerepet. A zenekar éjjel 3 óra körül ugyan befejezte, de a „kemény mag” még hajnalban is mulatott és ropta a táncot. A legyűrt éjszakát, a reggeli órákban miccs- és kolbászsütéssel, no meg lakmározással zárták.

Május 31-én, vasárnap, a reggeli után, a legkisebbek zsákban ugrálásával zárult a gyermekprogram-sorozat. Abból kiindulva, hogy „minden magyar felelős minden magyarért”, a május 27-én kicsúcsosodott nagyváradi premontrei rendet ért jogsértések kapcsán a II. SZÉKITA résztvevői tiltakozásukat fejezték ki és méltányos, tisztességes jogorvoslatot követeltek. Levonták a magyar és székely lobogókat és elkezdődött az általános takarítás, rendcsinálás.

Az első visszajelzések és értékelések alapján, a II. Svédországi Székely Közösségi Találkozóra összesereglett, többségében Háromszékről, Csík-Gyergyó-Kászonszékről, Udvarhelyszékről, Marosszékről, Aranyosszékről, Bukovinából származó székelyek, valamint a kisebb létszámú, Magyarországról, Partiumból, Belső-Erdélyből, Vajdaságból és Kárpátaljáról származó magyarok, egy közös, a tavalyinál sikeresebb, tartalmas és szórakoztató rendezvény végére tehettek pontot, melyből elsősorban a szervezők, de a segítőkész résztvevők is tisztességgel kivették a részüket!

Istennek legyen hála! Köszönet mindenkinek! Találkozzunk 2027-ben, a III. SZÉKITÁ-n!

A II. Svédországi Székely Közösségi Találkozó (SZÉKITA) Szervező Csapata:

Váncsa András, Ambrus A. Árpád, Molnár Gergely, Molnár Erzsébet, Szentesi Éva, Korpos Imets Noémi, Korpos Lehel, Márton Mercédesz, Kristin Richárd, Gencsi Emese, Bârsan Marinel, Bârsan Koszta Angéla, Veres Szilamér, Veres Szeréna, Kertész Attila, és nem utolsósorban, Csanádi Csaba és Urbán Renáta szakácsok.

Írta és fotók: Ambrus A. Árpád