10 éves a Peregrinus Klub

Nyomtatás

 

Mit csinált Kosztolányi a rendőrségen? Milyen egy véres műfordító? Cinke vagy angyal? – Ilyen és ehhez hasonló izgalmas kérdésekre kaphattak választ azok, akik részt vettek a Peregrinus Klub tíz éves ünnepi beszélgetésén november 26-án a Magyar Nagykövetség épületében Stockholmban.

 

Fotó: Bárány Tibor ©TIBORFOTO.com

 

Költészet és varázslat – hirdette a klub legutóbbi, ünnepi műsorát a halványkék, immáron téliesre hangolt plakát. Két fogalom. Két név: Veress Zoltán és Susanna Fahlström, született Fényes Zsuzsanna. Tíz év.

 

A 69-es buszon szorongva egyelőre nem tudom elképzelni, hogyan leszek képes ráhangolódni a varázslatra. Kevés a hely, késésben vagyunk, odakint már szürkület. Látom magunkat, ahogyan majd állva kell végighallgatnunk az előadást. Varázslat? Nem tudom… Aztán a ruhatár is engem igazol: tömve van. Majdnem minden fogas foglalt. De még nem kezdték el! Ez legalább jót jelent. Besurranunk, az egybegyűlt tömeg egyre halkul, készülődnek. Sokan vannak, de hátul néhány szék még szabad. Köszönünk, néhány arc ismerősnek tűnik. Ez a második alkalom, hogy itt járunk. És akkor elkezdődik.

 

Fényes Gábor rövid felkonferálása (legyen ez az este a „szavak és gondolatok tűzijátéka!”) után megszólal egy nagyon bölcs, nagyon határozott hang, Veress Zoltáné. Látni ugyan nem látom őt az utolsó sorból, de hangja egészen a terem másik végéig cseng, miközben összefoglalja, milyen célokat is próbált (sikeresen!) megvalósítani a Peregrinus Klub megalapításával. Svédországban élő magyarok; kulturális igény; szervezett, de mégis kötetlen szervezet; közös anyanyelv; közös gyökerek. A cél pedig ezt a sok mindent összehozni. És a klub értékrendjét is fölvázolja nekünk: itt kultúrértékek vannak, amiket tisztelünk, itt barátok vannak, akiket szeretünk, és jó borok, amiket szintúgy. De politika – na, az nincs.

 

De anekdoták! Az első összejövetelre tíz évvel ezelőtt, úgy tűnt, nem jön el senki. Aztán megállt az a bizonyos 69-es busz, és vele harminc peregrinus. A következő busszal pedig még húsz. És bár az előadó az utolsó pillanatban lemondta szereplését, Veress Zoltán vállalta az estet, hiszen nem okozhatott csalódást a megjelenteknek. Így lett az első előadás témája Jókainak A jövő század regénye, és bár a peregrinusok lelkesek voltak, az előadás után senki sem volt kíváncsi a kötetre (pedig kritikai kiadás volt!), mert egymásnak örültek, egymással beszélgettek inkább.

 

Ezután szó esik a magyar kultúra svédországi helyzetéről, visszatekintve, a 20. század elejétől egészen napjainkig. Így jutunk el gondolatban Uppsalába, ahol ugyan már nincs finnugor tanszék, csak modern nyelvek tanszéke (na de mitől modern nyelv a mordvin és a cseremisz, kérdi Veress), ám az est másik szereplője, Susanna Fahlström itt dolgozik, itt alkot. 1999-ben doktorált Weöres (ejtsd: ’vörös’) Sándor költészetéből, mely ugyan nem könnyű, de nagyon hálás téma.

 

Falu végén van a házunk,

A bozótból ki se látszik,

De a cinke, ha leröppen

Küszöbünkön vacsorázik.

 

(Ha vihar jő a magasból, 2. versszak)

 

Nem tudok Gryllus Vilmos hangjától és dallamától elvonatkoztatni, amikor ez a vers szóba kerül. És éppen ezt mondja Zsuzsanna is, hogy a lüktetés, a dallam az, ami a műfordítás felé vitte – meg akarta ugyanis osztani a benne lüktető Weöres-sorokat a svéd olvasókkal. Kincset akart adni. Hiszen gondoljunk csak a Galagonya című versre, mondja Zsuzsanna, azt nem is szavalni, énekelni kell!

 

 

Veress Zoltán és Susanna Fahlström,
Fotó: Bárány Tibor ©TIBORFOTO.com

 

A bevezetőben feltett kérdések egyikére tehát itt a válasz: Weöres cinkét írt a fent idézett versszak harmadik sorában, viszont néhány helyen ezt angyalra módosították. (Az én 1981-es kiadásomban[1] is angyal szerepel.) Hogy miért és ki írta át a sort, csak találgatni tudunk. De abban egyetértünk (már amennyire a közönség morajlását egyetértésnek vehetjük), hogy a cinke nekünk jobban tetszik.

 

Weöresről áttérünk Kányádi Sándorra. „Te fedeztetted föl velem Kányádit!” – mondja Zsuzsanna, és bár Zoltán szerényen kitér e hálás szavak elől, mi Zsuzsannának hiszünk. Az este legszebb pillanata most következik, legalábbis számomra, amikor Zsuzsanna fölolvassa egy Kányádi-fordítását svédül, aztán magyarul is. Esti dal. És itt a varázslat: amikor egy vers tulajdonképpen egyszerű, nem hivalkodó, hétköznapi képe találkozik velem. Igen, a 69-es buszon én is éppen az imént tülekedtem, hogy felférjek, hogy idejöhessek, és Kányádi ugyanezt írja meg!

boldogság az is
irigylésre-méltó
ha csúcsforgalom
idején
huszonkétfokos
hidegben toporogva
fölfurakodhatsz
a várvavárt
zsúfolt autóbuszra
és
még viszel is
valamit a
műanyag szatyorban

De száguldunk tovább a magyar irodalomban: szóba kerül Kosztolányi, akitől Zsuzsanna a Nerot[2] fordítja éppen, és már félig készen is van vele. Itt veti közbe Zoltán a „véres műfordító” képet a véres költő mintájára, és természetesen Zsuzsannára utalva, aki elhivatottan fordítja jobbnál-jobb szerzőinket svédre. Márait és a Füveskönyvet. Szerb Antal A Pendragon legendáját. Molnár Ferencet. Radnótit.

És máris a versformáknál vagyunk: hexameterek röpködnek a levegőben. A közönség kedvence: „gépjárművezető igazolványok kiadása” – olvasta Kosztolányi a rendőrségen, amikor ott járt egyszer (az sajnos nem derül ki, milyen ügyben), amely egy tökéletes hexameter. Mert a magyar nyelv, mondja Zoltán, nagyon alkalmas e verselésre. Ezt igazolja Kosztolányi másik esete is, ezúttal a sarki fűszeresnél: Kérek tíz deka sonkát és ugyanennyi szalámit – hallotta, és lett még biztosabb a dolgában. De, mondja Zoltán, svédül vért kell izzadni, mire kijön egy hexameter („véres műfordító” – még egyszer). Ezt Zsuzsanna viszont könnyedén megcáfolja, hiszen Radnóti Hetedik eclogáját is felolvassa nekünk, mely egyszerűen tökéletesre sikerült. Először csend, aztán tapsvihar. Nincs is ennél szebb befejezés!

A nagykövet úr gondolatai jól egészítik ki az előadás elején elhangzottakat: az új, felgyorsult világban, ahol a határok tulajdonképpen légiesültek, minket, magyarokat a kulturális közeg köt össze, bárhol éljünk is a földgolyón. És ezért fontosak a Peregrinus Klub összejövetelei, mert ezt a kulturális közeget táplálják okos és érdekes előadásaikkal, az izgalmas meghívottakkal, az előadásokat követő személyes találkozásokkal, eszmecserékkel.

Felocsúdván a tartalmas irodalmi utazgatás után, a tömeg áttódul a nagykövetség másik termébe, ahol jól megpakolt asztalok várnak minket. Bor és pogácsa által megerősödve igyekszem néhány szót váltani Zoltánnal, de nincs könnyű dolgom, mert sokan állják körbe. Aztán arra gondolok, amikor már a nagykövetség előtt vacogunk, hogy egészen más hangulatban fogok hazabuszozni, mint amilyenben jöttem. Hála Kányádinak, a ma estének, és azoknak, akik megmutatták, hogy így is lehet.

 

 

Küű Anita

 

 

 

 



[1] Weöres Sándor, Ha a világ rigó lenne, Móra könyvkiadó, 1981. 62.

[2] Kosztolányi Dezső, Néró, a véres költő, Genius, 1921. (Thomas Mann méltató előszavával.)