Kerényi György

Ön behatóan ismeri a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát, amely a Magyar Állandó Értekezlet megszűnte után jött létre. Hogyan értékeli a fórum eddigi eredményeit?

Hatodik alkalommal ülésezett a KMKF, amelyet 2002-ben Szili Katalin hívott életre. Nagy öröm számunkra, hogy a Fórum működését most már egy parlamenti határozattal háta mögött is megerősítve, minden politikai erő támogatja. A KMKF minden évben közös egyetértéssel – konszenzussal - fogadta el a zárónyilatkozatokat, ami a mai magyar politikában, különösen az elmúlt viharos belpolitikai évek távlatában, óriási eredmény.

A Fórum működése ma már nemcsak évi egy demonstratív alkalomra szorítkozik, hanem létrejött egy állandó bizottsága is, amely a négy albizottság működését is koordinálja. Ezek évente két-két alkalommal üléseznek, és kulturális, oktatási, európai-ügyi, alkotmányozási, gazdasági és egyéb kérdésekben igen komoly befolyást gyakorolnak a magyar parlament törvényelőkészítő munkájára és a kormányzati ellenőrzésre. Fontos a munkája akkor is, ha egyes szomszédaink azt vetik föl, hogy ez a fórum csak valamilyen magyar nacionalizmusnak a kifejezője. (Hiába kértük, hogy közöljék a szerintük nemzetközi joggal ütköző kifogásaikat, máig nem küldtek ilyet!) A vádakat azzal is szoktuk visszaverni, cáfolni, hogy amikor százmilliárdos nagyságrendű beruházások valósulnak meg európai úniós forrásokból a regionális, határmenti gazdasági és infrastrukturális együttműködés érdekében, akkor az érintett országok, a határ mindkét oldalán élő emberek, települések nyernek ezzel.

A KMKF által 2007-ben elfogadott, a Szili Katalin által összeállított Nemzeti Együttműködési Stratégia átfogó képet nyújt a magyar-magyar kapcsolatok alakulásáról, illetve a határokon átívelő együttműködésről és európai uniós lehetőségeiről. Hogyan sikerült ötpárti konszenzust szerezni a tervezethez, bár a kérdéskört a poltikai pártok gyakran eltérően ítélik meg?

Említettem azt, hogy az ötpárti konszenzus is benne van a KMKF szeptemberi ülésén elfogadott határozatokban, hiszen a külhoni magyar képviselőkön kívül mind az öt parlamenti frakció szavazati jogú tagja a Fórumnak. Két dologra kellett egyszerre ügyelni: legyen egy belpolitikai egyetértés, és ne kelljen a külhoni a magyar képviselőnek meghasonulnia. Tehát: a Fórum egyetlen nyilatkozata, állásfoglalása sem sértette sem az anyaországnak, sem a szomszédos államoknak a törvényeit. Nem sértette tehát egyetlen magyar nemzetiségű, de más ország állampolgáraként résztvevő képviselőnek a képviselői esküjét sem, aki jelen volt a Fórumon.

A magyar belpolitikában - a sajtóban terjesztett kép ellenére - vannak előremutató kezdeményezések, amelyek nemegyszer az elnök asszony konszenzusteremtő képességének köszönhetően jöttek létre. Az egyik ilyen előrelépés a nemzetpolitikai stratégia kidolgozása, amelyet - bár nincs kitűzött határideje –szeretnénk lehetőleg egy éven belül nemzetpolitikai törvény formájában beterjeszteni. Ehhez reményt ad az ötpárti felzárkózás.

A másik újdonság a Fenntartható Fejlődés Nemzeti Tanácsának létrehozása, amely szintén egy parlament mellé rendelt új intézmény. Feladata nemcsak a környezetvédelemmel kapcsolatos és szakmai, tudományos, hanem egyben jogi, politikai, civil társadalmi, kulturális, tudatformáló komplex megközelítésű is. Szeretnénk a problémkört a napi pártpolitikai csatározásokból kiemelni, hiszen az országnak nagy szüksége van egy 20-30 éves jövőképre.

A harmadik előrelépés az, hogy május közepén létrehozzuk a hazai nemzeti és etnikai kisebbségek fórumát, amely a KMKF-hez hasonló státusszal fog működni. A parlament alkotmányos mulasztását szeretnénk ezzel pótolni, amennyiben a kisebbségeknek nincs még meg az alanyi jogú országgyűlési képviselete. Ez a határon túli magyarság szempontjából is fontos, mert nincs olyan diplomáciai tárgyalás, ahol a szomszédos országok valamelyike joggal föl ne hozná, hogy bezzeg nálunk ez a képviselet nincs megoldva. Hiába van a nemzetiségeinknek egy európai színvonalú, jogi szabályozással megoldott önkormányzatisága, ezt kevésbé tekintik eredménynek, inkább a hiányosságot vetik a szemünkre.

A dokumentum említi annak a szükségességét, hogy a magyar politikai szféra hatásosabban érvényesítse érdekképviseletei felelősségét a szomszédos államok többségei részéről mutatkozó magyarellenes magatartások kapcsán. Hogyan sikerülhet ezt elérni?

Elsődlegesen nekünk kell mindenben példát mutatnunk, hogy se morális, se politikai jogalapot ne szolgáltassunk arra, hogy a szomszédos országokban, sajnos, elég gyakran jelentkező magyarellenes megnyilvánulások létjogosultnak tűnhessenek. A jogos felháborodásnak, tiltakozásnak az Európában is elfogadott módját kell választani (néma tüntetés, petíció átadása), és kerülni kell a szélsőséges magatartásformákat (cigányok ellen elkövetett bűntettek, más nemzetek jelképeinek gyalázása).

A Fórum sürgette a kisebbségi jogok megjelenítését az úniós alkotmányozási folyamatban, amely – sajnos – egyelőre megtorpant. Mikor kerülhet erre sor?

Sajnáltos, hogy az európai alkotmányozási folyamatba a nemzeti kisebbségek, illetve autonómia-kérdések beépítését egyik „színű” magyar kormányzat sem tudta elérni, pedig a saját európai parlamenti frakcióján keresztül erre vélhetően lehetősége lett volna. Ugyanakkor sikerült néhány kérdést legalább az emberjogi passzusok közé beiktatni. Ezért fontos mindannyiszor a szavunkat hallatni, hogy lassan európai normává váljék mindaz, amit nem szabad megtenni a nemzeti kisebbségekkel szemben. Fontosnak tartom, hogy ne csak mindig állami, kormányzati oldalról vessük föl ezeket a kérdéseket, hanem az a mintaszerű civil kezdeményezés, ami például a svédországi magyarság részéről is megnyilvánul a Kárpát-medencei atrocitások ellen, minél jobban felerősödjön.

A tervezet említi annak a fontosságát, hogy a magyar politikai szféra támogassa a határon túli magyar közösségek autonómia törekvéseit. Melyek ennek a leghatékonyabb módozatai?

A KMKF legutóbbi ülésén elhatározta (és munkacsoportot is működtet), hogy Európa- és világszerte példákat gyűjtsön a személyi, kultúrális és területi autonómiaformákról, amelyek adaptációs lehetőséggel bírnak számunkra. Biztos, hogy ezeket a modelleket eltérő módon lehet majd alkalmazni Erdélyben, Kárpátalján, Felvidéken és Délvidéken ,de sok olyan - már működő – autonómiaformát ismerünk, amelyek bizonyították életképességüket. Ezért bármennyire is megértem a Kárpát-medencei - akár egy tenyérnyi! - területi autonómia igényét, a realitásokból kell kiindulniuk, abból, amit az adott ország jogrendszere, társadalmi, politikai fogadókészsége lehetővé tesz.

A Nemzeti Együttműködési Stratégia konkrét célokat fogalmazott meg a határon túli nemzetrészek állandó budapesti, illetve brüsszeli képviseletének a létrehozására, amelyek mindeddig nem valósultak meg. Mi késlelteti ezen intézmények beindítását?

Heteken belül megkezdi a működését a KMKF brüsszeli irodája, amelyet – bár egy közalapítvány útján, alapvetően anyaországi támogatásból működik majd - teljes joggal igénybe vehet minden magyar szervezet, ha kéréseiket, javaslataikat Brüsszelbe szeretnék juttatni, illetve gyors és közvetlen információkhoz szeretnének jutni.

A KMKF az elmúlt 2-3 évben tovább nyitott, mert nem csupán a környező régiókat, hanem a nyugat-európai szórványt és a Dél-Amerikától Ausztráliáig terjedő világszórványt is szeretné valamilyen módon megszólítani és szolgálni. (Ezzel a témával szintén egy külön munkacsoport foglalkozik.) Nemzetben, összmagyarságban csak úgy gondolkodhatunk, ha nem elsőosztályú tömbmagyarságra, illetve több ezer kilométerre élő másodosztályú szórványmagyarságra tagolódunk. Fontos tehát a nyugati szórvány aktív jelenléte, kezdeményezése is.

Sajnálatos tényként említi a tervezet, hogy a Magyarok Világszövetsége elvesztette egykori súlyát, és feladatát nem tudta új szervezet átvenni. Mennyire ismeri Ön a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségét?

A rendszerváltozás után az MVSZ-nek esélyt volt a megújulásra, arra, hogy alulról építkező, demokratikus szervezetté váljon. Ehelyett, sajnos, a belső törések miatt, fokozatosan elvesztette addigi, összefogó erejét. Helyébe azóta se tudott más, átfogó ernyőszervezet lépni, pedig az igény megvan rá. Nagyra értékelem, hogy a NYEOMSZSZ létrejöttének Svédország adott helyet, bizonyítva ezzel is az itteni magyar közösség jó szervezettségét. A NYEOMSZSZ hiánypótló szerepet tölt be, és jó mintát szolgáltat arra, hogy anyaországi központtal és segítséggel miként is lehetne az összefogó szándékot a világ minden magyar közösségére kiterjeszteni.

Végezetül szóljon, kérem, pár szót arról ami a kérdésekből kimaradt, de amit mégis szívesen megosztana olvasóinkkal!

Az itt töltött két nap felejthetetlen találkozásokat és beszélgetéseket nyújtott, igazán szeretetteljes fogadtatást tapasztaltam. Jómagam is több civil szervezetnek voltam alapítója, kulturális rendezvényeknek szervezője, támogatója, ezért értékelni tudom azt a jó értelemben vett megszállottságot, szeretet, hozzáértést, felelősségtudatot, amely a SMOSZ és a tagszervezetek munkáját jellemzi. Szerintem az itt folyó munka erkölcsileg és anyagilag egyaránt támogatásra érdemes, másoknak is példát mutató, biztatást adó és ezért remélem, hogy beszámolómra az otthoniak odafigyelnek.

Ezúton is, tisztelettel gratulálok minden tagnak, egyesületi vezetőségeknek a szervezet, a SMOSZ 35 évéhez, továbbá a világ magyarsága előtt is elismert Bihari Szabolcs elnök úr tizenöt éves, nagyszerű, áldozatos vezetői munkájához!

Kérdezett Sántha Ferenc