A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Éreztük, hogy kezdünk felébredni téli álmunkból. Néha már a nap is kisütött, de csípős-hideg szél rontotta el örömünket. Ideje volt tehát, hogy elérkezzen a tavasz: a göteborgi Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Kör idén is meghívott, hogy jelenlétünkkel ünnepeljünk a Göteborgi Magyar Napokon. Tizenegyedszer került sor az iHuset megrendezésére.

Csata Attila - Fotó: Bánovits András

Tiszteletbeli konzulunk, Dr. Bengt Halse mondta a tízedik iHuset megnyitóján, már csak kilencven év van hátra, hogy a századikat ünnepelhessük.

Nos, mi ezt olyan komolyan vettük, hogy bele is fogtunk. Idén, 2015. április 11-én megnyitottuk a tizenegyedik iHuset rendezvénysorozatát. Szerencsénk volt az időjárással. Ez fontos, mert az érdeklődők között mindig riasztóan szép számmal vannak olyanok, akik nem szívesen mozdulnak ki ha esik, vagy nagyon hideg van, inkább visszafordulnak a küszöbről, és nem vesznek részt a megnyitón, vagy valamelyik rendezvényen. Pedig ezeken a kiállításokon, koncerteken csupa olyan alkotókkal találkozhatnának, akik nagy gonddal készültek az alkalomra, és reménykedtek benne, hogy sok honfitársunkat érdekli, mivel készültek ebben az évben. Most azonban jó időt fogtunk ki. Még Boråsból és Göteborg környékéről is érkeztek vendégek. Ezt igazán megtisztelőnek vesszük...

Február 28-án, Stockholmban tartotta tisztújító közgyűlését a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége, mely alkalomból Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, valamint dr. Grezsa István miniszteri biztos is tiszteletét tette. Továbbá megtisztelte a közgyűlést jelenlétével Makkay Lilla, Magyarország stockholmi nagykövete és Biróné Gulyás Katalin konzul.

Fotó: Bitay Zsolt

Szombat délelőtt a tagegyesületek képviselőinek eves beszámolóit hallottuk, és következtetésként elmondhatjuk, bár a negatív jelenségekre hajlamosabbak vagyunk felfigyelni, szép számmal vannak egyesületek, melyek rátaláltak az irányra, mely az egyesületi munkát életben tartja.

Az egyesületi beszámolókat követték a házkezelőségi, titkári és pénztári beszámolók, majd az elnöki értékelő, mely utóbbiból az alábbiakban részleteket is közlünk. Bihari Szabolcs beszéde zárásaként méltatta azoknak a leköszönő vezetőségi tagoknak a munkáját, akik a továbbiakban nem tudják vállalni a vezetőségi feladatkört, így köszönetet mondott a Blénessy házaspárnak, Emesének és Zoltánnak, Tóth Istvánnak, valamint Bence Szabó Lajosnak.

2015-ben Magyarország lesz a göteborgi könyvvásár díszvendége. Az eseményről Lipcsey Andersson Emőkét kérdeztük.

 

 

-          Évek óta szervezed, rendezed Magyarország jelenlétét a göteborgi könyvvásáron. Mesélj egy kicsit arról, hogyan is kezdődött, s egyben az elmúlt évek idevágó tapasztalatairól.

Svédországban élő magyar íróként már évekkel ezelőtt igyekeztem megkeresni azokat a lehetőségeket, szálakat, amelyek mentén a két ország összeköthető. Mivel mind a svéd, mind pedig a Magyar Írószövetség tagja vagyok, kézenfekvőnek tartottam, hogy a két írószövetség között próbáljak először közelebbi kapcsolatot teremteni. 2009-ben L. Simon László a Magyar Írószövetség titkáraként örömmel fogadta a kezdeményezésemet, hiszen ő maga is fontosnak tartotta a külföldi írószövetségekkel való kapcsolattartást. A Svéd Írószövetség vezetőségén kívül a Göteborgi Könyvvásár vezetőségével is találkoztak egy látogatáson az akkori elnökkel, Kalász Mártonnal. Ez volt a kezdet, ekkor fogalmazódott meg, hogy milyen jó lenne, ha nemcsak egy-egy magyar kiadó látogatna időnként a vásárra, hanem Magyarország kiállító országként rendszeres résztvevője lehetne a vásárnak. Eltelt néhány év, és sokak munkájának eredménye, hogy 2012-ben először ott lehettünk Göteborgban. 2012-es programunk annyira megnyerte a vásár vezetőségének tetszését, hogy 2013 elején felajánlották számunkra a 2015-ös díszvendégséget. Idevágó tapasztalatként ezért csak azt említem, hogy úgy tűnik, megéri, ha valamit igyekszünk jól csinálni.

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. március 26.
Kedves Híradó Olvasók!   Mindenekelőtt szeretnék elbúcsúzni szeretett szerkesztőtársamtól, a Híradó régi munkatársától, a Kékvirág anyanyelvi tábor „Nagymamájától”: Tóth Ildikótól. Sajnálattal fogadtam váratlan halálhírét, előtte néhány héttel elküldte még a Híradó számára – az immáron utolsóvá vált – szövegeit. Elhallgatnak…
Tovább
Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Könyvespolc 2024. március 27.
  Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább
Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Portré 2024. március 27.
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Tovább
„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

Portré 2023. december 11.
  Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME