A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

 

2008 ígéretes fordulópont a szórványok tekintetében, ugyanis több konferencia foglalkozott kisközösségeink megmentésével, majd pedig olyan testületek születtek, amelyek régiókat átölelve hivatottak a problémakör orvoslására. A rendezvények végkövetkeztetései azt sugallták, hogy a szórványjelenségből származó lemorzsolódást csak közösen vagyunk képesek meggátolni.

 

A nemzet – területi feldaraboltságán túlmenően – olyan felaprózódásnak, szórványosodásnak vált áldozatává, amely szakemberek becslése szerint a népesség egyhatodát érinti. Az etnikai és kulturális kopással járó jelenség a kisközösségek elszigetelődéséhez és lassú felszámolódásához vezet(het). A folyamat egyaránt érinti a Kárpát-medencei magyarságot, az infrastruktúra nélkül maradt magyarországi kisfalvakat és a nyugati szórványokat. Az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai közösségek elsősorban a demográfiai csökkenés miatt váltak egyensúlyvesztettekké, míg Délvidéken tovább súlyosbította a helyzetet a bosnyák és horvát területekről menekülő szerbek tömeges betelepedése.

 

Őszelő - Fotó: Zilahi Erika 


A szórványosodás fogalmát olyan közösségek kapcsán használják, amelyek ősi szálláshelyükön váltak az erózió áldozataivá. A nyugati diaszpóra a kivándorlás (migráció) révén került a távlati megmaradását nehezítő helyzetbe, ezért a szórványjelenségbe való besorolása nem mindig volt egyértelmű. Mostanra azonban nyilvánvalóvá vált, hogy az otthoni és nyugati szórványok olyan közös lényeges vonásokkal rendelkeznek, amelyek egységes szemléletet feltételeznek a megoldást kereső szakemberektől.


A számbeli fogyatkozás következtében a szórványok képtelenek önerőből biztosítani a fennmaradásukat. Az anyanyelvi okatás felszámolása, a helyi közösségi találkozóhelyek megszűnte, az anyanyelvű egyházi szolgálat hiánya fellazította a szórványok identitástudatát, tagjainak nemzeti kötődését, hagyományaikba vetett hitét. A szórványok - főleg az etnikai kisebbség/többség viszonyrendszerében - a korábbi beilleszkedéstől a beolvadás irányába mozdultak el. Ennek a folyamatnak a megállítására – főleg a ´90-es évek fordulatait követően – szabadabb cselekvési lehetőségek kínálkoztak. Helyi civil és egyházi kezdeményezésű alapítványok és missziók vállalták fel a szórványok ügyét. Küldetésként értelmezett munkájukat szerény anyagi háttérrel végezték és végezik ma is. Heroikus erőfeszítéseik, szolgálatba vetett hitük sok helyen eredményes volt, mivel nemegyszer sikerült feltartóztatniuk a szórványok további leépülését. Ennek ellenére egyre sürgetőbbé vált egy össznemzeti fórum megteremtése, amely összefogja a szakembereket és intézményes lehetőséget biztosít a rendszeres tapsztalatcserére, programtervek kidolgozására, továbbá adatokkal szolgál egy központi finanszírozási alap létrehozásához.


Ez év május 17-én a felvidéki Alsóbodokon a Magyar Koalíció Pártja kezdeményezésére és Duray Miklós előkészítésében szórványkonferenciát tartottak. A résztvevők – magyarországi, délvidéki, erdélyi , kárpátaljai, nyugat-európai és felvidéki szakemberek, továbbá e közösségek legitim képviselői –egy átfogó szórványtanács megalakítását javasolták, amely általánosan használható szórványprogramok kidolgozásával kellene foglalkozzon (közösségi találkozóhelyek beindítása, távoktatási programok kidolgozása stb). A kezdeményezők a magyar Miniszterelnöki Hivatallal (MeH) készültek tárgyalni; pénzforrásokat a Szülőföld Alaptól, stratégiai programokból és magántámogatóktól reméltek (Szabad Újság, 2008 május 27).


Május 27-én Gémesi Ferenc szakállamtitkár Kolozsváron tett látogatásakor bejelentette, hogy a magyar kormány szórványtanács létrehozását határozta el (Szabadság, 2008 május 28), amit az érintett szakemberek úgy értékeltek , hogy az Alsóbodokon tett javaslatukat felkarolta a kormányzat.


Augusztusban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, a Kisebbségekért Díj budapesti átadási ünnepségén a ”felelős, a megegyezést kereső patriotizmust” (MTI-sajtófigyelő) hangoztatva ismételten bejelentette egy szórványtanács ősszel esedékes megalakítását.


Szeptember 6-7 között az ausztriai Felsőpulyán, a X. Kufstein Tanácskozás keretében a szórványokkal foglalkozó szabadegyetemi előadássorozatot tartottak. A rendezvényen –amelynek  szervezője az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szerveztek Központi Szövetsége, védnöke pedig a NYEOMSZSZ volt - huszonöt országból csaknem háromszázan vettek részt. A résztvevők – az alsóbodoki zárónyilatkozat szellemében – szorgalmazták egy olyan testület létrehozását, amely a Kárpát-medencei és nyugati magyar szórványok életben tartását, az összmagyar vérkeringésbe való fokozottabb társadalmi-kulturális beillesztését segítené. A testületnek – amelyben minden régió saját jelöltjeivel képviseltetné magát - az Országgyűlés égisze alatt kellene működnie. Kérték egyben a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát (KMKF), hogy segítse egy szórvány munkacsoport felállítását. A konferencián Zilahi László, a Nemzetpolitikai Ügyek Főosztályának főigazgató-helyettese bejelentette, hogy a MeH kezdeményezésére szórványtanács alakul. Hozzátette, hogy a testület nem lesz hivatott a nyugati magyar diaszpórákkal foglalkozni, ezért ebből a régióból senkit nem kérnek fel a testületi tagságra.


A felsőpulyai konferencia elgondolásait felkarolta az ugyancsak szeptemberben plenáris ülését tartó KMKF, és egy szórványügyi szakértői munkacsoport felállítását javasolta.


Október 13-án, a MeH kezdeményezésére Budapesten megalakult a tizenöt tagú Szórvány Tanács. Elnöke Göncz László szlovéniai parlamenti képviselő lett, akinek komoly tapasztalata van a szórványok területén. Tagjai egyrészt olyan szakemberek, akik aktívan dolgoztak-dolgoznak a szórványok megmentéséért, másrészt olyanok, akik nem rendelkeznek szórványügyi gyakorlati tapasztalattal. A nyugati diaszpóra nem kapott képviseleti helyet a tanácsban. A testület felállításával és személyi összetételével kapcsolatban eltérő vélemények jelentek meg a magyarországi, illetve a Kárpát-medencei magyar nyelvű sajtóban.


Ugyanazon a héten, október 15-én gyűlésezett Budapesten a KMKF Külügyi és Európa-ügyi Albizottsága, amely a testület plenáris ülésének a szellemében bejelentette a Szórvány Munkacsoport létrehozását.
Reméljük, hogy a különböző testületek nem egymással rivalizálva fognak tevékenykedni.


Az események áttekintése azért fontos, mert számunkra, nyugati szórványban élők számára (is) néhány elgondolkoztató részletet vet fel.


Nyugati magyarságunk több évtizedes történelme folyamán mindig a magyar nemzet részének vallotta magát, mindvégig aktívan munkálkodott identitásának megőrzésén. Nemegyszer szervezett – csúcsszervezetei, szabadegyetemei révén - a szórványjelenséggel foglalkozó konferenciákat, konkrét eredmények reményében. Cselekvő igyekezetét az a felismerés táplálta, amit Bakos István így foglalt össze: „a...nyugati magyar diaszpóra veszélyeztetettsége a legnagyobb, hisz idegen környezetben él és dolgozik, s a kultúrális élet, a hitélet és az anyanyelvhasználat terén csak nemzettársai együttműködésére, áldozatkészségére, támogatására számíthat”(A nyugati magyar diaszpóra esélyei, Bp-Lakitelek, 2007 szeptember 27).


Jól felismert helyzetéből kiindulva a nyugati magyarság továbbra is reméli, hogy a közösségmentési programok kidolgozásában aktív szerepet vállalhat, és hogy ezeknek a szellemi értékeiből részesülhet. Sajnálatos tehát, hogy a nyugati diaszpóra nem kapott képviseleti helyet az újonan alakult tanácsban. Gémesi Ferenc szerint a nyugati magyar diaszpórákat más módon, elsősorban az anyanyelvoktatás segítésével készek támogatni. Bár ez a támogatás egyre számottevőbb, mégis úgy tűnik, hogy nem sikerült megértetnünk helyzetünk összetett jellegét, amely indokolttá tenné a tanácsban való jelenlétünket.


Melyek tehát azok a lehetséges cselekvési programok, amelyek nyugati közösségeink életben maradását segíthetnék?


Megmaradási esélyeinket jelentősen növelné az anyanyelvoktatás további és rendszeres támogatása. Szükség volna a közösségerősítő kulturális rendezvények támogatására, például otthoni vendégelőadók folyamatos meghívásával. Fontos lenne annak a vizsgálata is, hogy a kétnyelvűség, a kettős etnikai kötődés magatartásformáit miként tudnánk – főleg a második generáció soraiban – egyensúlyban tartani. Az anyanyelven történő egyházi szolgálat biztosítása szintén szerves részét kellene képezze a nyugati szórványaink megmaradását célzó programoknak.


A Kárpát-medencei testületekkel, magyarországi állami és egyházi intézményekkel közösen több eséllyel tudnánk egyrészt a befogadó országaink különféle erőtartalékaiból , másrészt európai uniós alapokból támogatást igényelnünk ezeknek a terveknek a végrehajtásához.


Kettős tehát a feladatunk: egyrészt szükséges annak a megértetése a külső testületekkel, hogy nyugati szórványaink veszélyeztetettségét csupán a többi, Kárpát-medencei szórvánnyal összhangban lehet hatékonyan kezelni, másrészt saját tevékenységünket kell tovább bővítenünk azért, hogy még jobban igazodjon szórvány-jellegünkből adódó problémáinkhoz.


Ha sikerül mozgósítanunk közösségeink lelki és szellemi erőtartalékait, valamint bekapcsolódnunk a számunkra egyelőre lezárt Kárpát-medencei együttműködési alakzatokba, akkor – remélhetően - a túlélő szórványok sorát fogjuk gyarapítani.

 

Sántha Ferenc

Most, amikor folyamatosan napirenden van az erdélyi magyarság autonómiája a romániai közéleti vitákban (mind a román nyilvánosságban, mint a magyar közbeszédben), érdemes e kérdés történelmi gyökereire is egy pillantást vetnünk. Az autonómia kérdése ugyanis összefüggésben van az európai civilizáció kialakulásával.


 
Az európai államfejlődésben két elv keveredik folyamatosan: a centralizáló közhatalom és a helyi szokásszerűségeket megtartó, azokra alapozó igazgatás politikai elvei és formái. Ha ebből ideáltípusokat kívánunk kihámozni, akkor a politológus Szabó Máté (jelenleg az állampolgári jogok országgyűlési biztosa Magyarországon) két – metaforikusan megnevezett – modelljét kell körülírnunk, a „szőlő“ és az „alma” típusú államot.


 
A „szőlő“-szerkezet olyan államtípust jelenít meg, amely különböző régiók, tartományok laza konglomerátumaként működik, és nem törekszik területének politikai homogenizálására. Modellé leginkább a német nyelvterületen vált, modern kori jellemzői: az individuális arculatú közösségek elismerése és integrációja, a decentralizált egységek koordinációja, a minimális, jobbára delegált hatalommal rendelkező centrum. Előnyeit már a konzervatív-liberális Tocqueville (a demokrácia egyik első teoretikusa) is felismerte, mikor kifejtette, hogy az igazgatás egyneműsítése, a különféle, helyi sajátosságokat őrző autonómiákkal szembeni fellépés, még ha kimondottan az „egyenlőség” nevében történik is, valójában a tirannizmus kialakulásához vezet.


 
Az „alma” típusa történetileg a modern nemzetállam révén valósult meg, meghatározó vonása, hogy nincsenek benne önálló arculatú egységek, közigazgatása homogén és hierarchikus rendszerben működik. Tiszta változatát a francia forradalom valósította meg, és a napoleoni háborúk idején terjesztette el; előnye az egységesített közigazgatás hatékonysága.


 
Az európai államok legtöbbjének egyaránt van „alma”- valamint „szőlő“-gyökere, azaz a két szerkezettípus nem ideáltipikus formákban, hanem a történeti egymásrarétegzettség különböző változataiban, keveredéseiben jelenik meg. A román történeti fejlődés sajátossága az, hogy a modellek egymásratevődése, keveredése egy területi és nemzeti szembenállást is kifejez: Erdély – Románia nyugati fele és középeurópai karakterű területe – évszázadokon át „szőlő”-típusú állam volt, az 1918 előtti Románia viszont 1848-tól kezdődően a francia típusú, „alma”-jellegű politikai modernizáció útját választotta, annak balkanizálódása árán.


 
Az erdélyi „szőlő” még az Árpád-házi királyság keretén belül alapozódott meg, amikor a magyar királyok elismerték a letelepedő szászok és székelyek önkormányzatát és külön jogrendjét; ez – később – az önálló Erdélyen belül egy belső föderatív politikai szerkezetet eredményezett, amelyet (az 1437-es Unio Trium Nationummal kezdődően) joggal nevezhetünk erdélyi alkotmánynak. Az erdélyi „szőlő” legnagyobb problémája a modern kor hajnalán az volt, hogy nem tudta integrálni a románságot önálló politikai közösségként, ennek azonban nem „nemzeti” okai voltak, hanem az erdélyi román társadalomfejlődésnek ama sajátossága, hogy nem alakult ki külön nemesi rétege. E körülmény eredményezte azt, hogy az erdélyi románság polgári eredetű politikai vezetői 1918-20 között éltek a „történelmi szerencsével”, és a Nagy-Romániába való beolvadást, vele együtt pedig a francia „alma” balkánias (bukaresti) változatát választották.


 
Ezen történelmi előzmények nyomán fogalmazódtak meg az első erdélyi autonómiatervek a két világháború között, amelyek vagy Erdély történeti különállását próbálták újrafogalmazni – most már Nagy-Románia keretein belül –, vagy pedig a belső erdélyi föderalizmus egyes elemeit (a székely autonómiát) próbálták beilleszteni az új román nemzetállami keretbe.


 
A kommunizmus bukását követően az autonómia kérdése az erdélyi magyarság politikai napirendjén az RMDSZ konszolidációjának kezdeti szakaszában jelent meg. Az első konkrét autonómiaterv 1991-es megjelenését követően két korszak határolható el világosan.

 
Bakk Miklós
 Bakk Miklós az Önképzőkör táborában
Fotó: Somlyói F. István
 Az első időszakban az RMDSZ által integrált „autonomista csoport” készített el több autonómiatervezetet is, a második időszakban az RMDSZ-szel szemben 2003-tól megalakult ellenzéki csoportosulások (az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Székely Nemzeti Tanács, Magyar Polgári Párt) tűzték napirendre a kérdést.


 
Az 1991-95-ös első szakaszban készült autonómiatervek (összesen nyolc) ideológiai megalapozását a közösségi jogok európai kodifikációjának körvonalazódó lehetősége adta. Úgy tűnt (1991-93 között), hogy a kollektív jogok az emberi jogok rangjára tesznek szert az új európai nemzetközi rendben. Az első, Csapó-féle tervezetek esetében szembetűnő, hogy az autonómia feltétlen jogként jelenik meg bennük, amelyet előbb-utóbb el kell ismernie az európaivá váló román nemzetállamnak. Ez a szemlélet kihatott a tervezetek nyelvezetére és szerkesztésmódjára (az autonómiastatútumok számos paragrafusa a nemzetközi dokumentumok „soft law”-nyelvezetén fogalmazódott meg).

 

Ugyanakkor ideologikus funkciót kölcsönzött a tervezeteknek az is, hogy kritikai eszközként használták a belső irányzatok vitáiban, és hogy jövőkép-szerepet tulajdonítottak nekik az RMDSZ szervezetépítésének első szakaszában. Ekkor tehát az autonómia kérdése az RMDSZ identitáskeresésének részeként jelent meg a belső vitákban.

 
Ezt a korszakot zárja le az RMDSZ „nemzeti kisebbségekről és autonóm közösségekről” szóló törvénytervezete, amelynek kidolgozása összekapcsolódott az 1993-as brassói kongresszuson elfogadott önkormányzati-szervezeti modell kialakításával. A folyamatot a kül- és belpolitikai kontextus sajátos összefüggése is segítette: az európai politikában az 1201/1993-as ET-ajánlással egy – a kisebbségjogi rendelkezéseket az autonómiák irányába bővítő – irányzat látszott előretörni, amely a külön intézményrendszerre alapozó identitáspolitikai irányzatot értékelte fel. Mindeközben a belpolitikában még nem szilárdult meg az az ellenzéki együttműködés, amely az RMDSZ politikai elismerését, koalícióképességét és Románia demokratizálódásába való bekapcsolódását egyértelműen bizonyos korlátok elfogadásához kötötte volna, azaz ahhoz, hogy a kormányzati hatalomból való részesedés ára az autonómiatervtől való elállás.
 


Az autonómiatervek második szakasza 2003-ban vette kezdetét, amikor Tőkés László vezetésével az RMDSZ-n kívül megalakult az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT). Ha a mélyebb okokra is figyelünk, akkor az ellenzéki csoportosulás megjelenése mellett két további körülményt is számba kell venni.


Egyrészt 1997-től kezdődően a regionalizáció kérdése is megjelent a román közigazgazgatási politikában, és a közbeszédben is mind erőteljesebb vitákat kezdett kiváltani. Itt elsősorban Sabin Gherman kezdeményezéseit és a román-magyar értelmiségi párbeszédfórumot megteremtő Provincia-csoport tevékenységét kell megemlíteni. Ennek egyik hozadékaként az RMDSZ-en belüli egyik belső ellenzéki csoport, a Reform Tömörülés 1999 májusában, az RMDSZ hatodik kongresszusán elfogadtatott egy új programfejezetet, amely az „erdélyi regionális érdeket” fogalmazza meg.


 
Másrészt a folyamatra nyilvánvalóan hatott az EU-integrációs perspektíva is, amellyel szemben az erdélyi magyarság véleményalkotó körei megosztottá váltak. Az RMDSZ és maga Markó Béla megítélésében siettetni kell Románia integrációját, mert az EU-n belül jobbak lesznek az erdélyi magyarok lehetőségei, az RMDSZ ellenzéke viszont úgy látta, jobban ki kell használni Románia igazodási kényszerét a csatlakozási folyamatban az autonómia érdekében, akár még annak árán is, hogy az integráció késleltetőjeként tűnnének fel az erdélyi magyarok politikai képviselői.


 
Ebben a szakaszban, 2008-ig három tervezet került a román parlament elé, amely mind a hármat elutasította. Az elutasított tervezetek közül az első kettő az RMDSZ-szel szemben álló szervezetek tervezetei voltak: Székelyföld autonómiájának statútuma (amelyet a Székely Nemzeti Tanács tervezeteként 2003 októberében nyújtott be néhány RMDSZ-es, de az ellenzékhez közelálló parlamenti képviselő) és a személyi elvű autonómia kerettörvénye (az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tervezete, amelyet 2004. júniusában nyújtott be az RMDSZ-frakció két, az EMNT-ben is szerepet vállaló tagja). A harmadik törvénytervezetet már maga az RMDSZ készítette el és nyújtotta be, miután a 2004. őszi választások után tagja lett az új kormánykoalíciónak; ezt a nemzeti kisebbségekről és a kulturális autonómiáról szóló törvénytervezetet (amelyet 2005-ben iktattak a parlamentben a koalíciós kormány tervezeteként) azonban a parlament folyamatosan elnapolta (gyakorlatilag elutasította).


 
Egy negyedik tervezet, az EMNT 2004-es törvénycsomagja (amely tartalmaz egy kerettörvényt a régiókról és további két törvénytervezetet a sajátos jogállású Székelyföld-régió létrehozásáról és statútumáról) nem került a törvényhozás asztalára; ez a csomag a spanyol és az olasz aszimmetrikus regionalizmus kialakulásának folyamatát próbálja Románia számára megmintázni.


 
Mit jelent ez? A tervezetet elkészítő szakértői csoport abból indult ki, hogy az „alma” és a „szőlő” keveredésének XX. századi – és az európai integráció körülményei között továbbra is érvényes – mintáját az adja, hogy az állam által felülről elindított regionalizáció találkozik és valamiképpen „kiegyezik”, kompromisszumot köt az alulról szerveződő regionális és autonomista mozgalmakkal. Vagyis: a felülről elindított regionalizáció egy kezdeti, tökéletlen, távolról sem kielégítő keretet ad az alulról szerveződő autonómia-mozgalmaknak, amelyeket azonban tovább lehet fejleszteni (Dél-Tirol és Katalónia mintája).


 
Ezt a tervezetcsomagot olyan közismert román szakértők és közéleti személyiségek is támogatják, mint Gabriel Andreescu vagy Smaranda Enache.
A 2007-es európai parlamenti választásokon a független jelöltként, de az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Székely Nemzeti Tanács és a bejegyzés előtt álló Magyar Polgári Párt (MPP) támogatásával induló Tőkés László bejutott az Európa Parlamentbe, és ez a politikai siker újabb kihívást jelentett az RMDSZ számára, amelyet a 2008 júniusában az önkormányzati választásokon elért – igaz: szerényebb – MPP-eredmények is aláhúztak. Ezzel tulajdonképpen a plurális politikai vita feltételei teremtődtek meg az erdélyi magyar közéletben, és ez már újabb, termékenyebb kontextust biztosít az autonómiavitáknak is.

 

Bakk Miklós

Bemutatkoznak a 2018–2019-es Kőrösi Csoma Sándor Program svédországi ösztöndíjasai

Bemutatkoznak a 2018–2019-es Kőrösi Csoma Sándor Program svédországi ösztöndíjasai

Portré 2018. december 15.
Szeptembertől újra köreinkben tudhatjuk a Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjas program keretében érkezett fiatalokat, és társaságukat, valamint szakmai segítségüket élvezhetjük Svédország különböző tájain. Előző lapszámunkból Antal Józsefet és Dobos Tamást ismerhette meg az olvasó, ezúttal pedig Sebestyén Marianna malmői, Bálint Réka…
Readmore
Háború utáni absztrakció II. rész

Háború utáni absztrakció II. rész

Képzőművészet 2018. december 15.
E központi szoborcsoporttól, vagy nevezhetjük akár kisplasztika csoportnak is, a fal felé fordulva, szinte bronzos felületű, vagy vasfekete vásznak kapcsolódnak a nagyszerű anyaghoz. Három kitűnő spanyol festőművész, méreteiben és színeiben is hasonló, absztrakt vásznai. Az 1929-ben Spanyolországban született Luis Feito…
Readmore

Egyesületek

Szüreti mulatság, generációk találkozása

Szüreti mulatság, generációk találkozása

A SOMIT őszi tábora 2018. október 5–7. között ismét a SOMIT-os tábor résztvevői vittek életet a Hälleberga Tábortanyára.…
SOMIT: összefonódó generációk

SOMIT: összefonódó generációk

Október 6-án, a SOMIT 2018-as őszi táborán rendkívüli közgyűlés keretében döntött a tagság az egyesület névváltoztatásáról. A Svédországi…
A Stockholmi Magyar Ház őszi programjai

A Stockholmi Magyar Ház őszi programjai

A Stockholmi Magyar Ház a nyár és az ősz folyamán lezajlott jelentős tatarozási munkálatok után, új környezetben, megszépült…
Hírek a Hungaroclubtól

Hírek a Hungaroclubtól

Október elején a marosvásárhelyi Yorick színház Sminkszoba című előadását fogadtuk. Az előadók a SMOSZ meghívott előadói voltak. Az…
Apja-Fia a Stockholmi Magyar Ház színpadán

Apja-Fia a Stockholmi Magyar Ház színpadán

Berecz András és István előadása November 17-én Berecz András Kossuth-díjas előadóművész családjával a Stockholmi Magyar Házban összegyűlt 125…
iHuset 2018 – Dimenziók kiállítás megnyitó

iHuset 2018 – Dimenziók kiállítás megnyitó

Mire mindannyian összegyülekeztünk Shamsi Neeimai Gallery and More galériájában, megérkezett az első idei hó. Mivel a 2018-as iHuset…
Patrubány Miklós göteborgi előadása

Patrubány Miklós göteborgi előadása

Patrubány Miklós 2000 óta a Magyarok Világszövetségének elnöke. Amikor először járt Göteborgban, egy zászlót ajándékozott a Kőrösi Csoma…
Gyere velem a Hargitára

Gyere velem a Hargitára

Tamás Gábor koncertje Teljes véletlen, hogy éppen az aradi vértanúk napjának (október 6.) végén gyülekeztek a régen hallott…
Sminkszoba

Sminkszoba

Az életről olyan sokat lehet írni. Gondolataink támadnak éveink minden olyan eseményéről, amelyből tanultunk, okultunk, vagy amelyektől talán…
Pogácsasütés és LuFi Lundban

Pogácsasütés és LuFi Lundban

A Lundi Fiatalok (LuFi) szezonnyitó klubestet tartottak, ezzel azonos időben a „nagyok” közös pogácsasütésre gyűltek össze a Lundi…
A Pannónia klub életéből

A Pannónia klub életéből

A Pannónia klub őszi időszaka sok programot tartogat a Malmö és környékén élő magyarok számára. Ősztől a gyerekfoglalkozások…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan elő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

Free Joomla templates by L.THEME