A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Újra fellobbant Kínában az olimpiai láng!

A Paralimpia a mozgássérült, látássérült és egyéb fogyatékossággal élő emberek négyévente, az olimpiát követően megrendezésre kerülő sporteseménye.


Látványos, színpompás, több mint két órás megnyitóünnepséggel kezdődött Pekingben a 13. Paralimpia 2008. szeptember 6-án a sportolóknak és kísérőiknek otthont adó paralimpiai faluban.


A bevonulást ünnepi műsor követte, amely a négy évszak témáját, illetve a fényt, a csillogást dolgozta fel. Felemelő volt az a balett bemutató, amelynek középpontjában egy tizenegy éves táncos kislány szerepelt, aki néhány hónappal ezelőtt a szecsuáni földrengésben elveszítette a bal lábát, ezért kerekesszékből vett részt a műsorban: 90 ezren ünnepelték, felállva tapsolva.


A 148 résztvevő ország közül először Guinea sportolói érkeztek meg a játéktérre, a magyar csapat az 58. volt a sorban. A versenyzők szálláshelyének főbejáratánál lezajlott ceremónián a magyar csapat minden tagja jelen volt. Tíz sportágban 33 sportoló képviselte Magyarországot az eseményen, versenyzőink többsége világ- vagy Európa-bajnoki érmes, sokan nem is első paralimpiájukon vettek részt. Ünnepélyes külsőségek között felvonták a magyar zászlót, a küldöttség zászlóvivője Pálfi Judit volt, aki négy évvel ezelőtt 2004-ben, Athénban a párbajtőr és tőr csapatversenyén ezüstérmet nyert.


Érmeink:


Sors Tamás 100 méter pillangón a versenyek nyitónapján fantasztikus világcsúccsal megszerezte a magyar csapat első aranyérmét a pekingi paralimpián.


Ezek után következett a 100 méteres férfi gyorsúszás döntője. Sors Tamás megszerezte második érmét is, miután harmadikként ért célba.


Vereczkei Zsolt a harmadik helyen végzett az 50 méteres hátúszásban, így tehát bronzérmet vehetett át nagy örömünkre.


Ezzel még nem ért véget a nagy öröm, hiszen az úszásban folytatódtak a küzdelmek. Ráczkó Gitta 100 méteres mellúszásban, Sors Tamás pedig 400 méter gyorson lett harmadik, aki immár a harmadik érmével büszkélkedhetett.


A páston is sikeresek voltunk. Szekeres Pál tőrvívásban a harmadik helyen végzett.


A kínai játékokon a magyar sportolók úszásban és vívásban voltak a legeredményesebbek.


Záróakkordok:


A paralimpián eddig 54 ország sportolói végeztek dobogós helyen, Magyarország az éremtáblázaton jelenleg egy arany- és öt bronzéremmel a 45. helyet foglalta el.


Nagyszabású záróünnepséggel ért véget a paralimpia. A Madárfészek Stadionban 90 ezer néző előtt rendezett műsornak az volt az üzenete, hogy a testi fogyatékkal élőkre ugyanolyan szép jövő vár, mint ép társaikra.


Szurkolók tömege várta a Pekingből másodjára hazatérő aranygépet. Kívánunk minden jót, erőt és egészséget a további sportpályafutásukhoz, hiszen a paraolimpikonok teljesítménye semmivel nem marad el az olimpikonokéitól.
Minden magyar éremnek örülni kell! Legyünk büszkék magyar sportolóinkra, akik ott voltak, helytálltak a küzdelmekben! Hallgassuk büszkén nemzeti himnuszunkat, mikor magyar(ok) áll(nak) a dobogó legfelső fokán!

 

Kádár Dóri

 

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. március 26.
Kedves Híradó Olvasók!   Mindenekelőtt szeretnék elbúcsúzni szeretett szerkesztőtársamtól, a Híradó régi munkatársától, a Kékvirág anyanyelvi tábor „Nagymamájától”: Tóth Ildikótól. Sajnálattal fogadtam váratlan halálhírét, előtte néhány héttel elküldte még a Híradó számára – az immáron utolsóvá vált – szövegeit. Elhallgatnak…
Tovább
Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Könyvespolc 2024. március 27.
  Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább
Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Portré 2024. március 27.
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Tovább
„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

Portré 2023. december 11.
  Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME