A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Csak a szépre emlékezünk!

 

Januárban , Szabó Feri társaságában, Papp Gyurival futottunk össze Södertälje sátálóutcáján.

- Sziasztok! De jó, hogy találkoztunk – örvendezett Gyuri – mivel már régebben is gondoltam arra, hogy meghívjalak titeket, a foci szerelmeseit egy nosztalgia-estére. Olyan filmeim vannak, amelyeket ti is örömmel fogtok majd nézni, mivel arról a dicső korszakról szól, amelynek ti is részesei voltatok!


Ennek a meghívásnak boldogan tettünk eleget, és másnap meglátogattuk, hogy megnézhessük a megígért meglepetést. Rövid csevegés után Gyuri elővette első filmjét, amely francia produkció volt és amit Drömlaget címmel fordítottak le a svédek.


A producerek alapos kutatómunkája eredményeként született ez a film, amely visszakalauzolt minket a ´40-es évek közepére, és ennek a korszaknak a magyar labdarúgásába.


Bemutatták Rákosi és Farkas áldatlan politikai tevékenységét, amely a sportot sem kímélte: A Kispestből Honvédot, a Fradiból Meosz-t, volt csapatomból, az MTK-ból pedig Vörös Lobogót csináltak…Legnagyobb politikai húzásuk az volt, amikor a Fradiból Kocsist, Budai II-t és Czibort, a Vasasból Lórántot, a Mateoszból Grosicsot – akaratuk ellenére – a Honvédhoz irányították. Így a Honvéd Puskással és Bozsikkal együtt Európa, sőt talán a világ legjobb csapatát alkották.


A film bevezetője után aztán végigkövethettük a Honvéd világra szóló sikersorozatát, valamint a hét válogatott játékosukon keresztül aranycsapatunkl negyvenkét mérkőzésen át tartó veretlenségi sorozatát is.


Ismét büszkén és örömmel néztük az 1952-es olimpia döntőjét, amikor Jugoszláviát győzték le ”aranylábú” focistáink. (Ezen az olimpián válogatottunk 6:0-ra győzte le Svédországot.) A döntőt az angol szövetségi kapitány, Sir Stanley Rus is látta, és a maguyar csapat elkápráztató játékától elbűvölve meghívta válogatottunkat az angol szövetség fennállásának 90. Jubileumára Londonba.


A következő képsorokat a filmesek a közismert szalagcímmel vezették be: London 1953 november 25, Wembley Stadion, az évszázad mérkőzése: Anglia-Magyarország 3:6!


A film készítői kitűnő munkát végeztek, mivel (az utólag színesített felvételeken) hűen megörökítették a mérkőzés minden mozzanatát. Hidegkúti első percekben lőtt gólja után mindhárman tapsolva ugrottunk fel helyeinkről, és nagy átéléssel ünnepeltünk ismét – több mint ötven év távlatából! Aztán nagy élvezettel követtük a budapesti visszavágó felvételeit is, amely 7:1-es magyar győzelemmel végződött, és amelyet mi akkoriban élőben láthattunk.

A filmen keresztül tovább követhettük válogatottunk 1950-54 közötti teljesítménysorozatát, amely 42 veretlen mérkőzést jelentett.


Szomorúan néztük aztán a berni világbajnoki döntőt, 1954 július 4-én: Nyugat-Németország-Magyarország 3:2. Válogatottunk – miután 2:0-ra vezetett – nem tudta előnyét megtartani, és hibás bírói döntéstől is sújtva (amit a francia közvetítő is elismert), vesztesként hagyta el a pályát.

A francia dokumentumfilm tovább követte a válogatott szereplését (1956 utáni leszereplését), és külön foglalkozott Puskás Öcsivel, akinek 1981-es budapesti búcsújátékát is bemutatta.


A film megtekintése után – az élmények hatására – mindhárman szótlanul ültünk; azon merengtünk, hogy a mai magyar labdarúgás hogyan tudott a világ élvonalából a ”még futottak” szintjére süllyedni.


Reménységgel tölt el mégis az a mérkőzés, amelyet a magyar válogatott éppen itt, Svédországban játszott 2008 szeptember 10-én. Bár a meccs 2:1-es svéd győzelemmel végződött, a magyar csapat első félidőben mutatott játéka reménnyel tölt el mindannyiunkat, hiszen Gera, Huszti, Hajnal szellemes megoldásai elgyönyörködtették a nézőket, és a régi magyar foci nagy napjaira emlékeztettek. Egyéni játékuk, valamint a csapat többi tagjának az akarata adta vissza bizakodásunkat, hogy lesz még olyan magyar foci, amire büszkék lehetünk! Reméljük, erről meggyőzik a labdarúgás rajongóit szeptember 5-én, Svédországgal sorra kerülő mérkőzésükön. (Az eseményre a TM utazási iroda 3 napos utat szervez, felvilágosítást a 08-551706 18-as telefonszámon lehet kapni.)


Befejezésülszíves figyelmetekbe ajánlok néhány filmet és könyvet a magyar labdarúgás fénykoráról:


Koltay Gábor: Puskás Öcsi. Beszélgetés 1958 /Film
Puskás Ferenc, az aranycsapat kapitánya /Atheneum Kiadó
Minden idők legjobb futballistája, Puskás Ferenc /Aréna Kiadó
Aranycsapat.A film születése, és ami a filmből kimaradt /Mafilm

 


   Móré Imre
a svéd labdarúgó válogatott attaséja

 

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. március 26.
Kedves Híradó Olvasók!   Mindenekelőtt szeretnék elbúcsúzni szeretett szerkesztőtársamtól, a Híradó régi munkatársától, a Kékvirág anyanyelvi tábor „Nagymamájától”: Tóth Ildikótól. Sajnálattal fogadtam váratlan halálhírét, előtte néhány héttel elküldte még a Híradó számára – az immáron utolsóvá vált – szövegeit. Elhallgatnak…
Tovább
Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Könyvespolc 2024. március 27.
  Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább
Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Portré 2024. március 27.
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Tovább
„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

Portré 2023. december 11.
  Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME