2008 Wass Albert-év volt. Az író születésének 100. évfordulójáról mind az óhazában, mind világszerte számtalan rendezvény keretében emlékeztek meg. A SMOSZ műsorszervezőinek is sikerült tagegyesületei számára színvonalas zenés irodalmi összeállítást biztosítani.

De ki is volt Wass Albert, akit a II. világháború után felcseperedett nemzedéknek csupán a rendszerváltás után nyílt alkalma megismerni? Mivel jelentősebb művei az emigrációban születtek és jelentek meg, sem szülőhazájában, Erdélyben, sem Magyarországon nem lehetett kiadni őket. Wass Albert emberi megítélését tovább nehezíti az a kíméletlen támadás, amelyet bizonyos magyar körök folytatnak ellene, állítólagos dokumentumokkal bizonygatva igazukat.

Wass Albert kétségtelenül napjaink legvitatottabb magyar irodalmi személyisége. Ez önmagában még nem rendkívüli jelenség, hiszen széles tömegekre hatást gyakorló alkotó művei iránt halála után fokozódhat az érdeklődés a kritikusok körében is. Wass Albert esetében az a szokatlan, hogy a vita nem irodalmi munkásságáról szól, hanem közéleti tevékenységét veszi célba.

A II. világháború végkimenetele Wass Albertet hazája elhagyására kényszerítette. Az akkori román hatóságok háborús bűnösként halálra ítélték őt, s bár ezt az ítéletet a kommunista diktatúra alatt hozták, azon a mai, a közös Európához csatlakozott demokratikus (?) Románia sem hajlandó változtatni. Wass Albert úgy halt meg, szeretett hazájától távol, hogy nem kapott lehetőséget múltjának tisztázására, ártatlanságának bebizonyítására.

A “Dalol a honvágy” című irodalmi-zenés emlékműsor svédországi körútja a Lundi Magyar Kultúrfórumon vette kezdetét. Az előadás színhelyén jutott tudomásunkra, hogy különös megtiszteltetés ért bennünket: mivel a műsor második, zenei része új szereplők, Göncz Renáta és Dibusz Ferenc bevonásával teljesen megváltozott, ennek az összeállításnak ez volt az ősbemutatója (a főpróba egy hjärupi verandán zajlott le a nagy nyilvánosság tudta nélkül).

Az első részben két fiatal tehetség, Ács Tamás és Jakab Ádám (mindketten a Forrás Színház színművészei), mintegy egymással beszélgetve, adták elő Wass Albert műveit: verset, prózát egyaránt. A válogatás a siratóének hangulatától a fanyar székely humoron keresztül a romániai viszonyok ostorozásáig az írói paletta széles skáláját mutatta fel. Végig kicsengett belőle az író/költő őszinte aggódása népe sanyarú sorsa miatt, mély és tiszta istenfélelme, hazaszeretete. Kilátástalan helyzetében (szeretett Erdélyébe nem térhetett vissza, de Magyarország se volt hajlandó befogadni) sem hagyta el a remény: bármily hosszú és sötét is az éjszaka, a nap mindig felkel (nem pontos idézet) – írja egyik művében. Meggyőződését, hogy ami érték, azt nem lehet elpusztítani – s itt valószínűleg saját műveire is gondol –, határozottan adja tudtára mindenkinek: “Mert elfut a víz és csak a kő marad, de a kő marad!”. Az összeállításból megismerhettük az ünnepelt író Wass Albertet. Közéleti szerepéről nem esett szó. Az ünneplés az írónak szólt s az írót a művei minősítik.

A műsor második felében Göncz Renáta és Dibusz Ferenc részben a 17-18. század nagy mestereinek műveit tolmácsolták, részben a magyar népzene kincsestárából varázsoltak elő kedvelt, szép dalokat. Dibusz Ferenc orgonaművész minden egyes darabhoz egy rövid korképet is festett. Göncz Renáta, a bájos gimnazista lány, a társulat legfiatalabb tagja, hangjával, énekével elbűvölte a közönséget. Nem lep majd meg senkit, ha néhány év múlva viszontlátjuk őt, akár mint opera-, akár mint népdalénekest, a világ nagy színpadjain.

A műsor jó példája volt annak, hogy fiatal tehetségek is képesek maradandó művészi élményt nyújtani. Feléjük irányuljon a SMOSZ műsorpolitikája, őket támogassuk, ösztönözzük! Ráadásul ők az anyagiakat illetően még a kisebb egyesületek számára is elérhetők.

Boross Kálmán
Lundi Magyar Kultúrfórum