Június 15 péntek

 

Kora hajnali fél ötkor keltünk, enyhén koválygó fejjel kitaxiztunk a reptérre és már úton is voltunk. Párizsban öt óra várakozási időnk volt. Azon szórakoztunk, hogy fel kellene ugrani egy metróra, bemenni a városba, körbeszaladni az Eiffel tornyot és vissza a reptérre. Szerencsére a józan eszünk győzedelmeskedett és nem mentünk sehova.  Az Amerikába induló járatoknak ugyanis egy külön részt tartottak fent a reptéren és ott átesni az ellenőrzéseken egy nagy zsák időbe telt. Soha életemben még ennyire át nem vizsgáltak, még a régi világban sem. Megmotozni tényleg most motoztak meg életemben először. A gépen Évi és a gyerekek egymás mellé ültek, én meg melléjük az átjáró túloldalára. Kedves idősebb házaspár lettek az útitársaim, a férj valamikor űrkutató volt, a feleség valami madárkutató volt régebben. Észrevették, hogy Dawkins The God Dilusion című könyvét olvasom. (Ez mellesleg egy olyan könyv, amit mindenkinek, aki valaha feltette magában a kérdést, hogy vajon van-e Isten, teljes szívemből ajánlok). Útitársaim elmondták, hogy ahova megyünk, rendesek, kedvesek az emberek, de el ne mondjam senkinek, hogy hiszek az evolúcióban.

 

Az atlantai átszállás hisztérikusra sikeredett, le is maradtak a csomagjaink…
Krisztus Testében Lackó várt és a csomagpanasz kitöltése után hazamentünk hozzá. Akkor már huszonöt órája voltunk talpon, és sok altatás nem kellett… (Utólag persze megtudtuk, hogy a helyes magyar fordítás kb az Úr Napja lenne, mert akkor alapították ott az elsô spanyol települést és onnan ered a város neve.)

 

 

Június 16 szombat

 

A svéd 14-15 fokos elônyárból megérkezve, Corpus Christi (ezentúl CC) 30 fokos párás majdnem trópusi levegôje elég melegnek tûnt. Fôleg a lemaradt csomagok nélkül, hosszú nadrágban és közepesen vastag pulóverekben. Igy hát elmentünk ruhát vásárolni, abban bízva, hogy legalább egy részét majd fedezi a biztosításunk. Egy-egy új trikóban és rövidnadrágban máris jobban nézett ki a világ, és megérettnek tûnt egy kávéra. Egy könyvesüzlettel, vagy inkább antikváriummal egybenôtt kávézóba mentünk el. Annyiféle kávé közt választhattunk, hogy teljesen zavarbajöttem. Sajnos ez nem minden késôbbi kávézóra volt igaz. A könyvesrészbe beszabadulva beláttam, hogy repülôs utitársaimnak igaza volt. A vallásos irodalom legalább ötven polcot foglalt el, sok ezernyi könyv hirdette a legkülönbözôbb igazi vallást is, meg babonákat, wodoo-t és egyéb csillagjóslás-szintû agyhalott tant. A legédesebb cím az a 10-perces menedzserre emlékeztetô kis könyvecske volt, amely valahogy így szólt: 10 tanács, hogy úgy imádkozz, hogy meghallgatásra találjon. A filozófia-részleg egy polc volt. Ennél jobb már csak  a késôbb meglátogatott igazi nagy szép könyvesbolt volt, ahonnan egyébként egy nagy zsák könyvet is megvettünk. Ott is van egy nagy elkülönített részleg vallásos irodalomnak, de azt, amit megvetô szájbiggyesztéssel „evolúciós könyveknek“ neveztek (azaz biológia, geológia és darwini fogantatású egyéb könyvek) elrejtették egy fél polcra a Matematika címszó alá, az igazi (és érdekes) matek-könyvek közé.

 
Ezután egy pár napra való kaját vásároltunk és mire hazakerültünk, megjöttek a csomagjaink is.

 

 

Június 17 vasárnap

 

Elsô komolyabb kirándulásunk a két óra kocsikázásra levô San Antonio városba vezetett. Ezt a várost Szent Antalról nevezték el. Egy botanikuskerttel kezdtük a bámészkodást, mert a saját bevallásuk szerint nagyon érdekes szoborkiállításuk volt. E sétaközben ért az elsô esô. A szobrok, növények elég érdesek voltak, de csak ezért talán nem érdemes átutazni az oceánon .

 
                               

Szép növények

 

A séta után jogosan megéhezve beültünk egy mexikói étterembe és egy hihetetlenül gyenge burritost ettünk meg. (Ezt egy kis egyszerûsítéssel húsos palacsintaként lehet elképzelni.)
Hasilag megerôsôdve a Modern Mûvészetek mûvészetébe mentünk. Elég érdekes volt, több dundi mû Fernando Botero-tól.

A város belsejében van egy rom meg múzeum, egy kétszáz év körüli váracskáról, amelynek Texas kalandos történetében volt szerepe. Az összes részletet nem jegyeztem meg, de Texas egy pár évtized alatt volt spanyol gyarmat, mexikói tagállam, szabad ország és az Egyesült Államok tagja, majd ugye a Konföderációé is. Ez a váracska a mexikóiakkal való csatában szerepelt.

 

A mûvészetek után a testi kultúrának áldoztunk. Mint tudjuk ugyanis, az idén a San Antonio Spurs nyerte az NBA-t, az amerikai profi kosárlabda-bajnokságot. Sajnos a döntôt éppen lekéstük Lackó megvigasztalt, hogy amúgy sem kaptunk volna jegyet, meg ha valamilyen csoda folytán kaptunk volna is, nem tudtuk volna megfizetni. De ha a meccseket le is késtük, éppen idejében érkeztünk, hogy az ünneplésen részt vehessünk. A városon keresztül folyik egy kis folyócska. A belvárosban ezt valahogy úgy oldották meg, hogy a patak az utcaszint alatt egy emelettel folyik és a partjain vendéglôk, sörözôk sorakoznak.

 

Kosarasok a vízben

                       

A csapat csónakokon ereszkedett le a patakon és a partokon hatalmas tömeg ordította, hogy Go Spurs, Go! Közben kis plakátokat osztogattak, amin a csapat képe áll és a felirat: Say it Loud: Team is Everything! Mondd hangosan: a csapat minden! (Ez a plakát azóta a munkahelyemen a hirdetôfalon áll, hirdetve ezt a vezetési elvet, amiben én is hiszek.)

Búcsúzóul Szent Antal városában még beugrottunk egy mexikói üzletbe, ahol milliónyi kacatot árultak, de nem emlékszem, hogy valamit is vettünk volna. Majd egy jó nagy tévelygés után visszakeveredtünk az autópályára és nyomás dél felé, CC-be.

 

 

Június 18 hétfő

A csodás szép melegben kivonultunk a tengerpartra. Az eredmény kellemes fürdés, egy kis szörfözés, kisebb leégések.

Attilának a hátával, nekem a lábszárammal sikerült belemásznunk/esnünk egy-egy csípôs meduzába. Kb olyan érzés volt, mint egy csalánbokorban gyalogolni. A legérdekesebb látvány a strandolók felett alacsonyan szálló pelikánok. A városba visszavezetô úton egy nagyon kellemes, vagány helyen ebédeltünk, egy halászcsárdafélében és közben pelikánokat és gémeket fényképeztünk.

Este még belefért egy séta a Downtownban. A kikötôben Columbus egyik hajójának, a Ninának másolata van kikötve. Hihetetlen, milyen kicsi.

 

Nina

 

Manapság egy gazdag embernek nagyobb magányachtja van. És mégsem csinál vele Amerika felfedezéséhez mérhetô dolgokat... Hiába, nem a hajó teszi az embert

 

 

Június 19 kedd

Ezt a napot lényegében a kocsiban töltöttük útban New Orleansba. Megjegyzem, hogy Murphy él és jól van: ahogy átvettem a vezetést, besötétedett és olyan vihar ereszkedett ránk, hogy lépésben is alig tudtunk haladni. Végül, mire a vihar elcsendesedett meg is érkeztünk. Még egy elég jó meleg vacsora is történt egy libanoni vendéglôben, ahova fura módon mi vittük a bort.

 

 

Június 20, szerda

A Francia negyedben reggeliztünk Croissont D’Or kávézóban. Majd nyilván egy séta következett a Francia negyedben. Betértünk a Francia piacra, amit legjobb esetben is egy nagy kacatvásárként lehet jellemezni.
A sétát a Mississippi partján folytattuk, ahonnan a fokozódó meleg miatt (is) bemenekültünk a Történelmi Múzeumba. Nyilván ennek a városnak is jó zûrös története volt. Eredetileg indián törzsek laktak errefelé az eléggé mocsaras tájon. Majd a franciák és spanyolok cserélgették egymást, amig Napóleon kénytelennek látta eladni az egész Louisianát az amerikaiaknak. Akkor Louisiana sokkal-sokkal nagyobb volt, mint a mostani tagállam. Egészen Kanadáig terjedt, de a határai nem voltak elég pontosan kijelölve, mint ahogy a területe sem volt rendesen felkutatva, felmérve. Állítólag Franciaország a mai napig nem kapta meg a pénzt. Ugyanakkor a jenkik is gyanakodtak az új társaságra és elég sokáig tartott, amig rendes tagállamként felvették az Egyesült Államokba. A lakosság ennek megfelelôen elég kevert, és viszonylag sok a Kanadából kiüldözött franciaszármazású Acadian-leszármazott, akiket a jenkik nemes egyszerûséggel cajun-nek neveznek. Az ebédet egy nagyon kellemes Joint nevû nem-turista-vendéglôben fogyasztottuk a Bywater negyedben.

Utána egy kis körútkövetkezett az Alsó 9. kerületben, ahol még nagyon is látszanak a Katrina nyomai. Az egyetlen gyanus dolog egy busz volt, beállítva egy templom falába. Lackó szerint ez egy film elôkészítése volt, mert az a busz egy pár héttel azelôtt az ô emlékei szerint nem volt ott.

Majd szépen átkompoztunk a Mississippin. Ha láttátok a Déja vu címû filmet, akkor tudjátok melyik kompról beszélek. Ha nem láttátok, figyelmetekbe ajánlom, elég érdekes idôsík-logikája van. Fizikusoknak az idôszerû hurkok kifejezés juthat eszébe.

 

Komp a Mississippin, idôhurkok nélkül

          

Besétáltunk az akváriumba. Szép, nagy, sok érdekes hallal, krokodillal és egyéb szörnyetegekkel. És még sétáltunk egyet a Francia negyedben és a napot kajavásárlással zártuk. Vacsora után különös kegyetlenséggel a mosogatóvízbe folytottam egy akkora csótányt, amekkorát Brazília óta nem láttam.

(Folytatjuk) 

Fülöp Géza, Göteborg