Karácsonyi jelképek. Karácsonyi kecske – Julbocken

Nyomtatás

kecske
A kecske minden korban a hatalom és a termékenység szimbóluma volt. Thor, a skandináv mennydörgés isten szekerét például két halhatatlan kecske húzta. Az északi országoktól egészen Dél-Európáig a kecske volt az az állat, amelyet a szántóföld termé­kenységével hoztak kap­csolatba.


A kereszténység előtti időkben is ünnepeltek decemberben, a téli napforduló környékén, amikor a legsötétebb volt az éjszaka. Bármilyen furcsának tűnik, de ez volt az aratás ünnepe. Ekkor jött el a nyáron learatott gabona utolsó kalászaiból font koszorú, kereszt, különböző figurák terményvarázsoló ideje. A kereszténység felvétele után sem ment feledésbe ez a hiedelem, csak kissé átalakult, belesimult a karácsonyi ünnepkörbe.
Ebben az összefüggésben az utolsó kévének egészen különleges, varázslatos jelentése volt. Ezt a köteget, a koszorút a maga sajátos módján formázták meg, és karácsonyra mentették. A rítus célja az volt, hogy a frissen betakarított termésből a felesleges növényi erőt megmentsék a következő évi terméshez.
A karácsonyi ünnep azt az aratószellemet szimbolizálta, amellyel együtt kell boldogulnod. Ezeknek a szalmafigu­ráknak nevet adtak, és felhasználták a karácsonyi játékokban. Népszerű volt például a „jultyppan”, valamint a „julbocken”, a karácsonyi kecske, mely, mint említettem, a termékenység megtestesítője. A keresztény szimbolikában az Ég, a szerelmi vágy, a bujaság szimbóluma és az elkárhozottak jelképe. A középkorban a fekete kecskebak a boszorkányszombatokon elnöklő sátán jelképe volt.
Azonban a karácsonyi kecske országonként mást jelent. Finnországban gonosz lény, aki el akarja vinni a karácsonyi ajándékokat, ezzel szemben Svédországban éppen a karácsonyi ajándékokat őrzi.
A finn Joulupukki, azaz a piros kabátos, fehér szakállas, rénszarvasszánon közlekedő karácsonyapó neve szó szerinti fordításban ugyancsak karácsonyi kecske (joulu=karácsony, pukki=(bak)kecske). Ahhoz pedig nem kell nagy fantázia, hogy Karácsonyapó és Thor égi közlekedése közötti párhuzam feltűnjön.
Ezek után egyáltalán nem meglepő, hogy a skandináv karácsonyi ünnepnek a kecske az egyik szimbóluma. A magyar néphagyományokban szintén ismert a kecskealakoskodás és a kecskemaszk az egyik legnépszerűbb. Az év során többször előkerül (lakodalom vagy disznótor alkalmával, Luca-napkor), azonban a karácsonyhoz nem kapcsolódik.
A karácsonyi kecskét először a 18. század elején említik hivatalos szövegkörnyezetben, amikor a hatóságok az úgynevezett karácsonyi csínytevések kapcsán próbáltak véget vetni a koldulásnak és a részegeskedésnek.
Karácsonykor, valamikor Szent Lúcia estéje és Knut huszadik napja között, felöltözött fiatalok jártak tanyáról tanyára, hogy pénzt, ételt és italt kolduljanak. A csapatban a napkeleti bölcsek, Józsefek, csillagfiúk, és egyéb figurák között a karácsonyi kecske is jelentős szerepet kapott. Feladata az volt, hogy tréfáljon, szórakoztasson, rávegye az embereket, hogy nagylelkű ajándékokat adjanak. Az a személy, aki a karácsonyi kecskét képviselte, egy kézzel készített, ijesztő kecskemaszkba öltözött. A kecskemaszkot gyakran egy rúdra erősítették, amelyet a hátára kötöttek, és amikor viselője meghúzta a madzagot, a kecske csattogtatta az alsó állkapcsát. Ezért nevezték néha kereplő kecskének, klapperbock-nak.
A karácsonyi csínytevések Svédország-szerte előfordultak, ám idővel elfajultak, az eredetileg a szegények számára gyűjtött ajándékokat és a pénzadományokat inkább mulatozásra használták. A szokásra végül a hatóságok is felfigyeltek, és különféle rendeletekkel igyekeztek véget vetni a mulatságnak.
Egy 1721-es stockholmi rendeletben ez áll: „Aki azt feltételezi, hogy ezentúl az úgynevezett Yuhlbokkennel, csillaggal és más hiúságokkal rohangál az utcákon és sikátorokban, azt azonnal el kell fogni, és az illetékes hatóságokkal kell megvizsgáltatni.”
A karácsonyi kecskehagyományok közül szinte csak a piros szalagokkal gyönyörűen feltekercselt szalmakecske maradt fenn ma. Ahol díszként áll a karácsonyfa mellett, nem sokat árul el kétes múltjáról.

[Forrás: internet, A karácsonyi kecske a néphitben és a karácsonyi hagyományban, Karin Schager, Rabén és Sjögren.]