Warning: getimagesize(http://hirado.smosz.org/images/stories/11okt/2011okt (34).jpg): failed to open stream: HTTP request failed! HTTP/1.1 400 Bad Request in /customers/3/a/7/smosz.org/httpd.www/hirado/plugins/content/smartresizer/smartresizer.php on line 518 Warning: getimagesize(http://hirado.smosz.org/images/stories/11okt/2011okt (21).jpg): failed to open stream: HTTP request failed! HTTP/1.1 400 Bad Request in /customers/3/a/7/smosz.org/httpd.www/hirado/plugins/content/smartresizer/smartresizer.php on line 518 Warning: getimagesize(http://hirado.smosz.org/images/stories/11okt/2011okt (23).jpg): failed to open stream: HTTP request failed! HTTP/1.1 400 Bad Request in /customers/3/a/7/smosz.org/httpd.www/hirado/plugins/content/smartresizer/smartresizer.php on line 518 Warning: getimagesize(http://hirado.smosz.org/images/stories/11okt/2011okt (22).jpg): failed to open stream: HTTP request failed! HTTP/1.1 400 Bad Request in /customers/3/a/7/smosz.org/httpd.www/hirado/plugins/content/smartresizer/smartresizer.php on line 518 Warning: getimagesize(http://hirado.smosz.org/images/stories/11okt/2011okt (46).jpg): failed to open stream: HTTP request failed! HTTP/1.1 400 Bad Request in /customers/3/a/7/smosz.org/httpd.www/hirado/plugins/content/smartresizer/smartresizer.php on line 518

„Ha újra kellene kezdenem, most is így tennék!”

Nyomtatás
 
Az Őrszavak-Custos Magyar Nyelvápolók Egyesülete vezetőségét bemutató sorozatunk utolsó fejezetéhez értünk. A sorozatot záró interjú - amely egyúttal ünnepi megemlékezés is egyik fő tevékenységünkről, a magyar nyelvi táborról, amely az idén 15. alkalommal került megrendezésre Kék virág néven, - a tábor megálmodójával és megvalósítójával, Tompa Vadadi Annával, az egyesület elnökével készült. 
 
2011okt (34).jpg
Tompa Anna, az egyesület elnöke
 
– Tizenöt esztendő hosszú idő, de tűnhet úgy is, mintha tegnap lett volna az első tábor. Attól függ, milyen perspektívából nézzük. Te hogy érzed az elmúlt tizenöt évet?
 
– Ha arra gondolok, hogy az első tábor alkalmával gyermekeim, és a sok hasonló korú gyermek, akikkel kezdtük, azóta felnőtt táborvezetők lettek, vagy már valahol a felnőttvilágban élnek, és olykor, ha nem köszönnének rám, meg sem ismerném őket, hosszú időnek tűnik. Ha a megvalósításokra, a még megvalósítandókra gondolok, akkor zsugorodik az idő. Tizenöt éven át a rengeteg dolgos nap, óra – ha csak az anyanyelvi táborban megélt napokat számolom, akkor az legalább 150 napot tesz ki – és ebbe nem számoltam bele a tábor előtti szervezéssel, az előkészítő gyűlésekkel, a meghívások, levelek megírásával eltöltött napokat, órákat, a végtelennek tűnő telefonbeszélgetésekkel eltöltött időt. És mégis rövidnek tűnik az eltelt másfél évtized.
 
– Ha visszaidézed akkori terveidet, reményeidet, akarásaidat, mi az, ami megvalósult az akkori célokból, mi az, ami nem. Mi az, amivel akkor nem is számolhattál? Ha most kezdenéd, mi az, amit biztosan másképpen kellene csinálnod, vagy Te másképpen csinálnál?
 
– A céljaim között voltak és vannak az alkotó táborok, különböző profilú gyermektáborok: magyar anyanyelvű és a magyart idegen nyelvként tanulók táborának megszervezése. Ezen terveim közül sok már megvalósult.
És ezek mellett ott volt – van – a Szülők Iskolája, mely sajnos, nem akar úgy megvalósulni, ahogy elképzeltem, ahogy szeretném. Az érdeklődés hiánya miatt úgy néz ki, ha nem is zátonyra, de mellékvágányra futott ez a terv. Úgy érzem, nem foglalkoztunk eleget a szülők felvilágosításával, ezt mindenképpen pótolnunk kell, csak nagyon nehéz felnőtt embereknek olyasmit magyarázni, mely minden magyar (vagy más nemzetiségű) emberben, aki elhagyta szülőhazáját, megszokott környezetét, ott kellene lennie. Nevezetesen az anya-, illetve apanyelvének ismerete, egy belső sürgető kényszer, hogy kultúráját, népének szokásait, dalkincsét minél tökéletesebben átadja utódainak.
 
Bármennyire is tanuljuk, gyakoroljuk a demokratikus gyermeknevelést, nem lehet, nem szabad a gyermekre hárítani azt a felelősséget, hogy egyedül döntsön olyan kérdésekben, amihez még éretlen. A szülők felelőssége irányt mutatni, kapaszkodót nyújtani gyermekének. Például, a gyermek nem tudhatja, mekkora kincs a többnyelvűség, és ezen belül anyanyelve bírása. Ma már kutatások igazolják, hogy a kétnyelvű gyermek logikai fejlődése sokkal magasabb szintű, mint az egyetlen nyelvet beszélőké. És akkor még nem beszéltem az érzelmi kötelékről, ami az anya/apa és gyermeke között megerősödik az anyanyelv által. Még beszélhetnék a gyerek kapcsolatáról az otthon élő rokonokkal, nagyszülőkkel, továbbá nyelvünk és ezáltal kultúránk megértéséről, megtartásáról. Az e körül adódó nehézségek, problémák megoldásában szeretnénk segítséget nyújtani a Szülők Iskolája című rendezvényeinkkel, ahol szakemberek tartanak előadást nemcsak a szülők, hanem a nevelők számára is. Az előadásokat követő megbeszéléseken elmélyíthető a kapott ismeretanyag, a szakértők szívesen válaszolnak azok kérdéseire, akiknek nem mindegy gyermekük lelki fejlődése, épsége.
 
2011okt (21).jpg
 
Mikor a táborok szervezésébe fogtam, több dolog fogalmazódott meg bennem. Ha már kiszakítottuk gyermekeinket az otthoni környezetből, abból a kultúrából, ahova vérük szerint tartoznak, azt gondolom, hogy kötelességünk megadni nekik azt az esélyt, hogy nyelvünkben, kultúránkban otthonra találjanak. De ahhoz, hogy itt, az új hazában otthonra találjunk, a család mellett szükség van a gyerekkori barátságok kialakulására, hiszen a gyermekkori közös élmények teszik kerekké magyar nyelvi világunkat. Jó kapaszkodó tudni azt, hogy nem vagyok egyedül, hanem vannak hasonló hajóban evező barátaim. Ezekkel a gondolatokkal, célokkal indultam. Úgy érzem, helyesen tettem, amit tettem. Ha újra kellene kezdenem, most is így tennék. A szervezésben sok az akadály, sok a gond, de ugyanakkor sok az öröm és a sikerélmény. Nem kell mást tennem, csak azt, amit eddig is tettem: a lelkiismeretemre, szívemre hallgassak. Minden gondra, akadályra kerül megoldás. Van egy jelszavam: „ha valamit meg akarunk tenni, találunk rá lehetőséget, ha nem akarjuk megtenni, találunk rá kifogást”. Én ezt vallom, ez a megoldás, így tettem eddig, és ezután is így teszek.
 
– Úgy nagyjából, mindent összevetve, most hogyan látod, mi a legnagyobb hozadéka ennek a tábornak közösségi szempontból?
 
– Az eltelt 15 év alatt a sok munka mellett csodálatos emlékek sorakoznak. Felejthetetlenek azok a könnyezve búcsúzó őszinte gyermekarcok, egy-egy tábor utolsó napján. Aztán a sok új barát, akikkel ezekben a táborokban találtunk egymásra! Gazdagabbnak érzem magam akárkinél. 
 
Számomra ez a 15 év óriási tapasztalat, öröm és sikerélmény. Van és volt olyan eset, amikor a makacs ellenálló, az ”azért-sem-akarom” gyermek a táborozás ideje alatt a szemünk láttára vedlett át vidám, felszabadult, kedves gyermekké. Egy-egy ilyen alkalom felér a világ minden kincsével, akkor érzem, hogy a türelmes beszélgetések, a gyerekhez való közelebb jutás meghozta a gyümölcsét, az erőfeszítés nem volt hiábavaló.
Sok olyan gyerek, aki már kinőtt a táborból, még mindig visszajár, fontos számára ez a közösség. Az itt szerzett barátok kapcsolatot tartanak egymás között, és ez az összetartozás a legfontosabb, mind az egyén, mind a magyar nemzet számára. Az elhintett magok beágyazódnak a lelkükbe, ott előbb-utóbb kicsiráznak, és gyümölcsöt teremnek mindnyájunk örömére.
 
– Neked személyesen mit jelent ez a munka? Meg lehet-e fogalmazni, hogy mit adott, mit jelentett neked az egyéni életedben ez alatt a 15 év alatt, s mit jelent most, ha visszanézel?
 
– Legnagyobb örömöm az, hogy gyermekeim nemcsak támogatnak e munkában, hanem nagy részt is vállalnak ebben. Most már megoszlik a munka: amit eddig egyedül végeztem, azt ma már közösen tesszük. A lányaimon kívül van még egy-két alapember, így az évek során nagyon jó csapattá alakultunk. A tervezéstől a logisztikáig, a nyilvántartástól a beosztásig, a beszerzéstől a főzésig ma már minden nagyobb öröm, hiszen nem vagyok egyedül, vannak segítő társaim és lesz folytatás. 
 
– Az elmúlt évek során különböző alkalmakkor és összefüggésben elsősorban a pozitív vonatkozások fogalmazódtak meg mind a táborral, mind az anyanyelvi egyesülettel kapcsolatban. Beszélj ezúttal a nemszeretem oldaláról is.
 
– Igaz, a közösségi munkába nem csak öröm, üröm is vegyül. Az igazság az, hogy én csak a jóra szeretek emlékezni. Ezért csak általános dolgokról szólok. Sok szülő még mindig nincs annak tudatában, hogy a táborban - a szervezőktől a nevelőkig - mindenki hivatástudatból, a magyar kultúra elkötelezettjeként, szeretetből, teljesen ingyen dolgozik. Az útiköltségen kívül senki nem kap semmiféle térítést, fizetést. Lehangoló az, amikor a szülők a jelentkezést halogatják, mert a szabadságukhoz mérik a gyerek táborozását. Azzal persze nem számolnak, hogy mindnyájan, akik a táborban dolgozunk, azt a tíz napot mi is a saját szabadságunkból szakítjuk ki. Nagyon nehéz úgy tervezni mind a személyekkel, mind az anyagiakkal, ha a szülők nem tartják be a jelentkezési határidőt, és a tábor előtti napokban jelentik be gyermeküket. Vagy, ami sajnos már többször előfordult, be sem jelentik, csak odahozzák a tábornyitásra. Ez az egész tervezésre kihat, hiszen a beszerzés, a tanítók, vezetők, segítők meghívása mind-mind a tábor gyereklétszámától függ. 
 
Nem könnyű a sok gyerek egymástól különböző akaratát, szokását, csínytevését egyensúlyban tartani; rossz az is, ha némely szülő a gyermekek között támadt esetleges gondot, civódást nem a felnőtt vezetőkkel tárgyalja meg, hanem a csak gyerek szemszögéből ítél.
 
2011okt (23).jpg
 
Mindnyájunkat elszomorítja az, amikor a tábor végén, a hazautazás lázában a szülők nem figyelnek arra, hogy a gyermekeiknek kiosztott, sok munkával, nagy-nagy szeretettel előállított emléklapot a gyermekek ne feledjék el hazavinni, ne szórják szanaszét a táborban készült emléktárgyakat. Hála Istennek, kevesen figyelmetlenek, de azért vannak néhányan.
A tábori munkánkat az időjárás is nagyon befolyásolja, hiszen kellemes időben szebben szárnyal még a dal is, jobb a hangulat, könnyebb a munka. de hát ez az, amit igazán nem láthatnak még a legjobb szervezők sem előre.
 
– Tudom, évek óta foglalkoztat az utánpótlás kérdése. Ebből a szempontból hogyan látod a tábor jövőjét?
 
– Utánpótlás?! Az a tény, hogy a fiatalok visszatérnek, mint nagykamaszok, vagy mint ifjúsági vezetők, felbátorít arra, hogy ne aggódjak. Lesz kinek átadni a stafétabotot. Egyelőre a fiatalabb munkatársakban bízhatunk, de hamarosan belenő az ifjúság is. Az igaz, hogy a táborszervezés, levezetés nagyon összetett munka, csak sok-sok szabadidő feláldozása, még annál is nagyobb türelem, kitartás árán valósítható meg. De, ha meg vagyunk győződve arról, hogy jó és szükséges amit teszünk, akkor segít az Isten, és lesz folytatás. Igaz, sok dologban részt vállalok, szeretem, ha jót tehetek, szeretem a kihívásokat, talán ez hajt az életemben és a munkámban is. 
 
– Számomra hihetetlenül sokat ügyködsz közösségi dolgokban, mellette van egy kereső foglalkozásod, valamint van egy irigylésre méltóan szép, nagy családod és, úgy-e festesz is. Ennél rövidebben nem lehet kérdezni: hogy csinálod? Beszélj nekünk egy kicsit erről a soktevékenységű Tompa Annáról!
 
– 1988-ban érkeztem Svédországba négy lányommal, a táborok után Strömnsnäsbrukben kaptunk állandó helyet, ahol bekapcsolódtunk az ott már megalakult magyar egyesület munkájába. Később ennek az egyesületnek az elnökévé választottak, s ez által a SMOSZ vezetőségében is kaptam megbízatást. Ekkoriban szerveztem meg Strömsnäsbrukben, majd Ljungbyben a magyar protestáns gyülekezeteket. Ljunbyben rajzkört is vezettem a gyermekeknek. Gyermekeim a cserkésztáborokban vettek részt, ahol egy alkalommal mint vezető-segítő én is részt vettem.
 
2011okt (22).jpg
 
Ekkor fogalmazódott meg bennem a SOMIT (Svédországi Magyar Ifjak Társasága) megszervezésének gondolata, melynek létrehozásában nagy segítségemre volt a legidősebb lányom, Andrea is. 1995-ben Jönköpingbe költöztem. Itt először a helyi egyesület titkára, majd elnöke lettem 8 éven át. Közben a SOMIT mellett kamasztáborokat szerveztem, azon fiatalabb húgok és öccsök számára, akik életkoruk szerint még nem tartozhattak a 18 évet már betöltött somitosokhoz. Ezen táborokban felmerült igények sorából alakult ki a mai anyanyelvi tábor formája.Ezeket a táborokat jelenleg az Őrszavak Magyar Nyelvápolók Egyesülete működteti, amelynek elnöke vagyok.
 
Nyolc éven keresztül tagja voltam a Tängagärde-i Magyar Protestáns Gyülekezeti Otthon Alapítványnak, amelyben a gondnoki feladatot láttam el.
SMOSZ vezetőségi tagként az én feladatom a táborok, konferenciák megszervezése, a kapcsolat tartása a különböző svédországi magyar egyesületekkel; a SMOSZ évről-évre delegál a NYEOMSZSZ (Nyugat-Európai Országos Magyar Szerveztek Szövetsége) évi gyűléseire.
 
Az Őrszavak online újság szerkesztőbizottságának tagja vagyok, feladatom az újság grafikai formatervezése.
A Svédországi Magyar Nők Országos Egyesületében, a Sissi–ben jelölőbizottsági tag vagyok. Tiszteletbeli vezetőségi tagja vagyok a Jönköpingi Magyar Egyesületnek, tagja vagyok a Svédországban Élő, Bevándorolt Képzőművészek Egyesületének (ez svéd egyesület).
 
Örömömre lassan sikerül létrehozni a Svédországi Magyar Képzőművészek Körét és az Alkotótábort. Munkahelyemen (Jönköpingi Népfőiskola) is megpróbálom terjeszteni a magyar kultúrát, tanítványaimnak hét- tíz napos magyarországi körutakat szerveztem.
 
Nagy szerencsém, hogy a munkám egyúttal kedvenc időtöltésem is. Szeretek emberekkel dolgozni, a tudásomat átadni, szeretem a szépet, szeretek alkotni. Mert szerintem alkotás az is, ha valakinek átadva tudásom, örömöt kapok az ő örömében. Kurzusokat vezetek, rajzot, festészetet tanítok, emellett formatervezéssel, alkalmazott grafikával is szívesen foglalkozom. A zene, a tánc, az élet eseményei, a természet szépsége inspirálnak. Néha belehajtok, megfestek egy-egy kiállításra valót, akvarellezek, de az olaj és az üveg sem hagy nyugton. Sőt, az utóbbi művésztáborban a linóleummetszettel is kacérkodtam. Persze ez hangulat, idő és téma kérdése.
 
Családom támogat mindenben; lányaim ott vannak velem vállvetve az anyanyelvi táborokban. Az élettársam svéd, de szívesen besegít egy-egy értekezlet, konferencia lebonyolításába (például a Tångagärdén megrendezett nemzetközi anyanyelvi konferencia vagy a stockholmi Magyar Házban megtartott Őrszavak internetes újság szerkesztő bizottságának ülése). Öt gyönyörű unokám van, akikkel szívesen rajzolok, festek, ha hozzánk jönnek, akkor a szép erdei műtermem festőiskolává alakul, alkotunk és kiállítunk. Persze a közös játszás örömében sincs hiány.
 
2011okt (46).jpg 
 
– Honnan jött a svédországi magyar képzőművészek egyesülete megalakításának ötlete?
 
– 2000-ben a magyar kereszténység megalakulásának évfordulója tiszteletére 10 napos alkotótábort szerveztem Tångagärdén. Az itt készült munkákból vándorkiállítást szerveztem. A kiállítás-sorozat végén a munkák nagy része a Stockholmi Magyar Házba került. A kiállítás kapcsán sok emberrel megismerkedtem, sok ember megismerkedett a munkáimmal. Debrecenbe Nanszákné Dr Cserhalmi Ilona egyetemi tanár, Győrbe a Tanárképző Főiskola, Budapestre Fehér Miklós, az Országos Könyvtárosok Egyesületének főtitkára hívott meg. Jó barátságba kerültem Tamus Istvánnal, aki az Ajtós-Dürer Magyar Képzőművészek egyesületének elnöke. Ő meghívott Balatonfüredre az egyesületük által szervezett alkotótáborba. Az itt tapasztaltak hatására szeretném megvalósítani a már említett tervemet, létrehozni a Svédországi Magyar Képzőművészek Egyesületét.
 
– Tegyünk most egy szívbéli tiszteletkört: kik azok a személyek, esetleg szervezetek, intézmények, akikre/amelyekre támaszkodhatsz, mert valamilyen módon segítségedre vannak a munkádban, vagy esetleg az egyéni életedben?
 
– Hogy kik azok, akikre számíthatok, akik segítenek a munkámban? A SMOSZ részéről Bihari Szabolcs. Mindig és mindenben számíthatok rá. Nagy segítségemre van az Őrszavak egész vezetősége, ezen belül Tóth Ildikó és a táborosok. Mint említettem, a lányaim, Andrea, Enikő, Orsolya (Ágnest most csak azért nem említem, mert jelenleg külföldön dolgozik). Nagyon jó csapat ez, és ide tartozik az élettársam, Rolf is, aki, még ha másban nem is segítene, már azzal nagy segítségemre van, hogy türelemmel viseli ezt az én „valahol mindig történik valami” életformámat.
 
– Nagytapasztalatú, sokat megért és megélt embernek ismerlek, s olyannak, aki – ha a sors úgy hozza – szívesen osztja meg hátizsákja tartalmát másokkal. Ha valamelyik unokád megkérdezné, hogy mit tartasz a legfontosabbnak az életben, mit válaszolnál neki?
 
– Hogy mit tartok az életben a legfontosabbnak? A szeretetet, az egymás megértését. Ebben a legfontosabb megtanulni azt, hogy mindig bele tudd képzelni magad a veled szemben álló helyzetébe, és azt átérezve hozz döntéseket vagy ítélj. Az Istenben való hit és bizalom az, ami megtart. Végül azt, hogy megtanuld vállalni önmagad. Akkor vagy igazán felszabadult, boldog és szabad. A világ legszabadabb emberei Istenhez tartoznak.