Kékvirág anyanyelvi tábor

Nyomtatás

 

 

I.                    A táborról és céljáról általában

A Svédországi Magyarok Szövetsége immár hagyományosan szervezi a Svédországban élő magyar vagy magyar származású családok gyermekei számára az anyanyelvi táborát. A bő egy hetes (8-10 napos) programra a legkisebbektől a még tanuló fiatal felnőttekig jelentkezhetnek az érdeklődők, illetve írathatják be a szülők, nagyszülők gyermekeiket. Mi sem természetesebb, hogy testvérek, unokatestvérek, barátok jelentkezését is várjuk.

 

A tábori karaktere, jellege szempontjából az ideális korosztály 9-10 éves kortól 16-17 éves korig tart. A kisebbek még nehezen válnak el a szülőktől, illetve nehezebben köthetőek le munkával, feladattal, az idősebbek pedig már oly mértékben önállóak, ami megint csak egy másfajta foglalkozási formát követel meg. Ezzel együtt a tábor szakmai munkatársai nem zárkóznak el attól, hogy a szülők kérésére, a családi igényeket figyelembe véve fiatalabbakat, vagy idősebbeket is fogadjanak.

 

Az anyanyelvi táborban a lányok és a fiúk külön-külön elhelyezve 4-8 fős szobákban alszanak. A hálóhely kijelölésnél igyekszünk figyelni a személyes igényekre, arra, hogy ki-kivel szeretne, vagy éppen kevésbé szeretne együtt lenni. A hálószoba fontos, közösség kovácsoló hely, hiszen a gyermekek tábori idejük közel felét itt töltik. A hálóban alszanak, alvás előtt, vagy ébredés után itt beszélgetnek, játszanak, zenét hallgatnak, tisztálkodnak, rendet raknak, takarítanak. A hálók a tiszta – rendes hálószoba címért versenyben is állnak. Este, az esti villanyoltást követően a kijelölt felnőtt felelősök ügyelnek a rendre, arra, hogy mindenki tekintettel legyen mások személyes igényére, ha aludni, pihenni, vagy éppen még egy picit beszélgetni akarna.

 

A gyermekek a hálószobai közösségen kívül - életkoruk alapján – foglalkozási közösségbe is beosztásra kerülnek. Általában 3 életkori csoportot alakítunk ki. A kiscsoportba 10 – 11 éves korig kerülnek a gyermekek. A közepesekhez a 11-15 évesek tartoznak, míg a nagycsoportba az ettől idősebbek kerülnek. Természetesen itt is figyelembe vesszük az egyedi igényeket, illetve a személyes képességeket, így lehetőség van arra, hogy valakit nem életkora alapján, hanem egyéb szempontok szerint soroljunk be.

 

 Egy-egy életkori csoportból – a táborba jelentkező létszám alapján – párhuzamosan két csoport is létrejöhet. Ugyanis törekszünk arra, hogy egy-egy csoport létszáma 8-12 fő körül mozogjon. Ha tehát például a közepesek közül 20-an jelentkeztek a táborba, akkor két közepes csoportot alkotunk belőlük, de ha a kicsik vannak többen, akkor belőlük lesz két csoport. Mivel a tábor gyermek létszáma 40-45 fő körül szokott lenni, ezért általában 4 csoport (4 x 10-12 fő) alakul ki.

 

A gyermekek a nappalokat, a napjukat a csoporttal töltik. Minden csoportnak két felnőtt vezetője van. A csoportok a tábor róluk szóló munkaterve és napirendje szerint töltik el az idejüket, vesznek részt foglalkozáson. Természetesen a tábor ideje alatt vannak „tábor szintű programok” és úgynevezett „szabadidős programok” is, melyek során a gyermekek „csoportfüggetlenek”. Ekkor mindenki azzal és úgy tölti idejét, ahogy a kedve és persze a feltételek ezt megengedik.

 

A gyermekek hálószobai közösségbe és életkori csoportba való beosztása egyfelől szükségszerű dolog (hiszen valahol aludni is kell), másfelől azonban tudatos pedagógiai akarat is. Ugyanis a tábor felvállalja azt, hogy az anyanyelvi tábor több mint egy napközis tábor, több mint egy befizetett nyaralás, több mint egy szabadidős foglalkoztatás. Több ezektől, és egészen más!

 

Az anyanyelvi tábor célja az, hogy az anyanyelv közegében elhelyezve közösségteremtő legyen. Ez a tábor közösségteremtő tábor. A táborban a közösség értékei (pl. tolerancia, egymásra figyelés, közös felelősség stb.) és szempontjai (együttműködés, partnerség, bizalom stb.) érvényesülnek, ezeket mutatjuk be, ezeket tesszük a gyermekek számára hozzáférhetővé. Ezért más és össze nem téveszthető ez a tábor egy általában vett nyaralással, a szabadidő bármikori vidám eltöltésével.

 

Miért akarunk közösségteremtők lenni?

 

Mert rájöttünk, az anyanyelv ugyan az egyén kincse, képessége, az egyén el nem vehető különleges értéke, de semmit sem érünk ezzel a kinccsel, ha nincs kivel megosztanunk. Az anyanyelvhez, a magyar nyelvhez közösségnek kell tartoznia. Csak a közösség az, ami életben tarthatja a nyelvet, a magyar nyelvet az idegen nyelvi világban, az idegen kultúrában.

 

És azért is kell közösségteremtőnek lennünk, mert a megteremtett közösség befogadhat akár svéd, akár más anyanyelvűeket is. Befogadhat más nemzethez tartozó férjeket, feleségeket is, de befogadhat olyan magyar gyermekeket is, akiknek már nem a magyar az anyanyelve. Közösség nélkül azonban nincs befogadás.

 

Az egyén egyedi nyelvhasználata, anyanyelvtudása kirekesztő azok számára, akik azt a nyelvet nem ismerik, a közösség viszont képes az anyanyelvhasználat mellett is befogadó lenni. Nekünk pedig nem lehet más célunk, mint a gyermekeink számára felmutatni a közösség erejét, a nemzethez, a kultúrához tartozás erejét, azt, hogy a közösséghez tartozás révén van helyünk a világban, még akkor is, ha anyanyelvünk más, a bennünket körülvevők számára idegen.

 

Természetesen a közösséghez tartozást is tanulni, gyakorolni kell. Hozzátartozik a kultúra-, a szabályok ismerete, a tekintély tisztelete, a múlt ismerete. Hozzátartozik: tudás és emóció. Számtalan kötődés, melyet gondozni, nevelni, ápolni kell. Táborunk az első pillanattól az utolsóig – tudatosan építkezve – erről szól. Ezen az úton jár. Azok a gyerekek, akik a mi demokrácia iskolánkat járják, azok megélik azt a sajátos, máshol meg nem élhető tiszteletet és szeretetet, amit az ide érkező felnőttektől kapnak. Akik nyitottak rájuk, miközben bevezetik őket a magyarság nyelvi, kulturális világába, a magyarok nagy-nagy közösségébe.

 

 

II.                  Tábori munkaformáink:

 

Céljaink eléréséhez, a közösség teremtéshez, közvetítéséhez sajátos, a tábori időben és környezetben jól működő munkaformákat alakítottunk ki. Ezek:

 

Történelmi keret

 

A magyarság történelmének ismerete olyan fogódzó, olyan kapaszkodó az egyén számára, mely lehetővé teszi azt, hogy a tudással bíró személy – aktuális nyelvi kompetencia szintjétől függetlenül – a közösség tagjának érezhesse magát. A tábor 10 napja nem lehet elegendő arra, hogy pótoljuk az iskolát, arra, hogy bármilyen történelmi részletben is elmélyedjünk, hogy tudományos igénnyel beszéljünk át dolgokat, hogy „megtanítsunk” valamit. Ennek ellenére mégis sok mindent lehetővé tesz. Lehetővé teszi, hogy egymás mellé, mögé rakva felépítsük mindenkiben a magyarság eredetének, államának, királyainak, európai szerepének, a szabadságharcoknak, a Világháborúkban betöltött szerepeknek a „képét”, ideáját. Elegendő arra, hogy érthetővé váljanak alapfogalmak: Mohács, Buda, Erdély, Trianon. Hogy ismertté váljanak jelképek: Duna, Tisza, Alföld, címer, himnusz, Kufstein, Eger.

 

Ezért minden tábort a magyar történelem egy-egy jelentősebb korszaka köré szervezünk. 2011 az államalapítást, I. Szent István királyunk uralkodásának idejét dolgozta fel. 2012-ben, idei táborunk a lovagkirályok koráról szól Szent Lászlótól az Árpád ház kihalásáig.

 

I. László (Szent László)(1077-1095) - belső rend helyreállítása - három törvénykönyv - magántulajdon erős védelme, aránytalanul szigorú büntetések. Egyházszervezet bővítése - püspökségek, főesperességek létrejötte.

·         Szlavónia, majd 1091-ben Horvátország elfoglalása.

·         Unokaöccsét, Álmost szánja a trónra - trónviszály: Álmos és fia, Béla megvakítása.

Kálmán (Könyves)(1095-1116)- Rendkívül művelt ember.

·         Két törvénykönyv, zsinati határozatok - enyhít a büntetéseken.

·         Adóreform (füstpénz helyett 8 dénáros adó).

·         Igazságszolgáltatás reformja.

·         Néhány egyházi jog visszavétele királyi monopóliumnak.

·         Kereskedelmi vámok emelése.

·         1102-ben horvát királlyá koronáztatja magát.

·         Dalmácia elfoglalása.

Fia, II. István (1116-1131) követte a trónon.

·         Sikertelen külpolitika.

·         Álmos fellép trónkövetelőként - Bizánc támogatja - bizánci-magyar háborúk kezdete.

II. (Vak) Béla(1131-1141) - A megvakított Álmos herceg fia - elkobzások, bosszúhadjárat leszámolások, hamis trónkövetelő, belviszály.

·         Velencével háborúzik Dalmácia birtoklásáért.

·         Bosznia egy részének elfoglalása (Ráma királya).

II. Géza (1141-1162) - Orosz hadjáratok. Szerbek támogatása Bizánc ellen.

III. István (1162-1172) - Trónviszály: nagybátyjai a trónkövetelők - ellenkirályok: II. László,
IV. István (székesfehérvári csata után Bizáncba menekül). Háború Bizánccal.

III. Béla (1172-1196) - Öccsével vetélkedik a trónért, az előkelők őt támogatják, a nagyhatalmú esztergomi érsek, Lukács és az anyakirálynő nem. Bizáncban nevelkedik, a császár lányának jegyese, a trón várományosa, de a császárnak fia születik.

·         Az esztergomi palota átépítése.

·         Monostor-alapítás.

·         Megszerveződött a királyi kancellária, a hiteles helyek rendszeres működése megindult, az írásbeliség virágzásnak indult.

·         Dalmácia, Bosznia visszafoglalása Bizánctól, harcok Halicsért.

Trónviszály: Imre (1196-1204) ellen öccse lép fel, András többször fellázad - Imre halálakor kiskorú fiát, III. Lászlót (1204-1205) koronáztatja meg, elmenekítik, a gyermek meghal.

II. András(1205-1235) - Uralkodói jogok és birtokok eladományozása - a királyi várszervezet földjeit is, örökölhetően. Rendkívüli adó, pénzrontás, pénzváltás, só-kereskedelem bérbeadása. Állandó elégedetlenség ellene - 1213. Gertrudis királynő megölése.

·         1222. Aranybulla kiadása (1231. megújítás).

·         1233. beregi egyezmény: egyházzal kötött megállapodás a kereskedelmi jogokról.

·         1224. Diploma Adreanum - az erdélyi szászok kiváltságlevele.

·         1232. a Zala megyei szerviensek kehidai oklevele - bíráskodás kérése.
- Halicsért hadjáratok - sikertelen.
- 1217-18. sikertelen szentföldi keresztes hadjárat.
- 1211-1225. a Német Lovagrend jelenléte az országban.
- Szörénység elfoglalása.

IV. Béla(1235-1270) - Korlátlan királyi hatalom helyreállítása a cél: adományok visszavétele, de akkora az ellenkezés, hogy 1239-ben kénytelen abbahagyni.

·         Kunok betelepítése - állandó összetűzések.

·         Tatárjárás: - 1241/42. Dzsingisz kán mongol serege, Batu kán vezetésével.

·         Kötöny király meggyilkolása, a kunok kimenekülnek, nincs könnyűlovasság.

·         Megkésett, habozó védelmi intézkedések.

·         1241. muhi csata - katasztrofális vereség, Béla a Duna vonalát védi, azután a folyó befagy, a tatárok átkelnek, végigpusztítják a Dunántúlt, Szlavóniát, majd váratlanul kivonulnak.

A király változtat politikáján: a rettegett újabb támadásra való felkészülés a cél.

·         Birtokadományok - feltétele: kővár építése.

·         Kunok visszatelepítése.

·         Városfejlődés gyorsítása - kiváltságok adományozása.

·         Az áru árához szabja a vám nagyságát.

·         Új pénzverőkamara.

·         Nyugati terjeszkedés terve - sikertelen.

V. István (1270-1272) - Királyi birtokok királyi kézben tartása. Kiváltságok adományozása településeknek.

IV. (Kun) László (1272-1290) - Kiskorúan kerül trónra, a bárói érdekcsoportok irányítják.

·         Leveri - átmenetileg - a túlontúl megerősödött bárókat.

·         1278. morvamezei csata - II. Ottokár ellen harcol Habsburg Rudolf oldalán, akit győzelemre segít.

·         Kun probléma kirobbanása, László melléjük áll, majd egyre inkább közöttük él.

·         Minden érdekcsoportnak terhére van - meggyilkolják.

III. András(1290-1301) - II. András unokája (bár vannak kételyek származását illetően).

·         A bárók hatalmának letörése lenne a cél.

·         Törvények: 1290., 1298. - rendi intézmények megerősítése.

Az utolsó „aranyágacskával” kihalt az Árpád-ház.

 

Az, hogy a tábort a magyar történelem egy-egy jelentősebb korszaka köré szervezzük, azt jelenti, hogy az egyes életkori csoportjaink az életkori sajátosságaiknak megfelelően a tábor idejében ezzel a korral (mese, mondavilág feldolgozása, legendák eljátszása, versek, irodalmi művek feldolgozása, ruhák, öltözködés, szerszámok készítése, viselete, harcmodor, életforma megismerése stb.) foglalkoznak. Nem tananyag szerűen, s nincs számonkérés sem, de mégis erről a korról ismeretet átadva. Ebbe belefér film megnézése is, motívumok rajzolása, színezése is, vagy bármilyen olyan tevékenység, ami a korhoz való kötődést biztosítja. Ajánlott, hogy a csoportok záróműsorukat is ehhez a történelmi tematikához illesszék. A tematika alapján a részletes napi ismeretátadás tartalmat, módszert, alkalmazott formát a csoportok szakmai vezetői dolgozzák ki, határozzák meg. A kicsik inkább meseszerűbben, a nagyok már tananyagszerűbben foglalkozhatnak a témával, a kiválasztott és feldolgozásra kerülő irodalmi, zenei, kép vagy filmanyaggal.

 

Egyházi tanítás

 

Az egyházi tanítás tábori keretbe illesztése, a biblia magyarázat is a tábor alapvető célját szolgálja. Az egyházi ismeretek átadását gyermekek táboroztatásában jártas, szakavatott lelkész végzi. Célunk nem a szorosan vett vallásos nevelés. Az egyházi ismereteket a tábori időben elsősorban „ideológia-mentesen” próbáljuk megjeleníteni, közvetíteni, mint általános emberi, erkölcsi tanításokat. Olyan útmutatásokat, amikre az egyház, Isten int minket. Az egyházi tanítás része, hogy egyszerű hálaadó imákat is elsajátíttassunk, például az étkezésekhez kötődően. Az egyházi tanítás bevezet bennünket a beszélgetés, a hangos gondolkodás műfajába és hozzásegít minket a közösségi normák megtalálásához is. A példabeszédek, ezek egyszerű – játékos feldolgozásai, eljátszásai tábor szintű foglalkozások keretében zajlanak, hogy mindenkit egyformán érintsenek. És természetesen érintik és felhasználják a zenét – irodalmat is. A beszélgetések során ilyen témáink is lehetnek, hogy

·         félek. Mitől, kitől félek?

·         hiányzik. Mi, ki hiányzik nekem?

·         áldozat. Miért, kiért, hogyan hozok áldozatot?

·         gonosz voltam. Hogyan történt?

·         bebizonyítottam, hogy szeretlek, hogy bennem bízhatsz. Hogyan történt?

·         csend. Jó dolog-e a csend?

·         siker. Miben, hogyan vagy sikeres?

 

 

Manuális kezdeményezések

 

A manuális kezdeményezések azt a célt szolgálják, hogy a gyermekek számára lehetővé tegyük azt, hogy a tábor időpillanatában éppen aktuálisan létrejött közösségen (csoporton, hálótársaságon) belül mindenki megmutathassa ügyességét, értékességét, alkalmasságát, azaz egyéni és személyes erényeit. Ha ügyes vagyok valamiben és ezt meg is mutathatom, a közösség tagjai máshogy, másként becsülnek engem, és néznek rám. Nem arról van szó, hogy a sikereket hajszolnánk, de arról van szó, hogy lehetővé tesszük, hogy egy-egy elégedett mosoly, egy-egy büszkeségre okot adó eredmény születhessen ezeken a kezdeményezéseken. Amelyeknek ezek szerint kellően gazdagnak, színesnek, egyszerűnek, de mégis mutatósnak, eredményt produkálónak kell lennie, hogy mindenki kedvére választhasson belőlük. A játékos festés, rajzolás, színezés, gyöngyfűzés mellett a nagyobbaknál szóba jöhet a faragás, nemezelés, ostorfonás és bármi egyéb foglalatosság (papírhajtogatás) is. Ezekhez a feltételeket – mind a tárgyi, mind a személyi feltételeket – az előre egyeztetettek alapján, a tábor vezetése külön biztosítja.

 

Zene – irodalom – anyanyelv

 

A tábor egészét áthatja a művészet. A zene, az irodalom. Tulajdonképpen a manuális kezdeményezések is egyfajta művészi, művészeti tevékenységnek felelnek meg. De természetesen a zene, a népdal, a néphagyomány énekei, a kultikus dalok, a himnuszok, vagy a csak egyszerűen az úgynevezett kellemes műdalok, énekek, mondókák közös elsajátítása szintén a közösségépítés alappillérét jelentik. A tábornak van himnusza, amit minden visszatérő gyermek teli torokból énekel. Ennél szebben nem is igazán fejezhető ki a közösséghez tartozás. Fontos még az anyanyelv, mint eszköz ápolása. Ehhez számos nyelvi játék, fejtörő, feladatlap, a szövegértés fejlesztéshez pl. viccolvastatás, és nyelvhasználatra, írásra serkentő módszerek (például titkosodnak levél írása) állnak rendelkezésünkre.

 

Játék – sport

 

Minden sport játék, de nem minden játék sport. A sport edzettséget, mozgást igényel, mégsem egyenlő önmagában a mozgással. Több annál, mert minden esetben szabályok mentén, ellenőrzött körülmények között végrehajtott mozgásról van szó. A sport rendkívül jó hatásfokkal épít közösségeket. Gondoljunk csak a szurkolói klubokra. A sportbarátok félre tudják tenni a faji, a nyelvi és minden egyéb előítéletüket. A sport keretében képes egy csapatban játszani az is, aki egyébként nagy valószínűséggel sohasem illeszkedhetne be más módon a közösségbe. Ezért az anyanyelvi tábor meghatározó munkaformája a sport. Természetesen a gyermekek sportoltatását (pl. hegymászás) hozzáértő szabadidős segítők végzik. Ez nem a csoportvezetők feladata, hanem a szabadidő szervezőké.

 

Természeti környezet

 

A tábor mind időben, mind térben természeti környezetben van. A gyermekek a városi, urbanizált környezettől távol kerülnek. TV nézésre, számítógépezésre nincs mód és erre nem is kívánunk lehetőséget teremteni. A telefonhasználatot is igyekszünk keretek közé szorítani. Naponta meghatározott időszakban támogatjuk a telefonhasználatot a szülőkkel, családdal való kapcsolattartás céljából. A természeti környezet jelentősen hozzájárul a tábor sikeréhez. Hiszen egész nap szabad levegőn, a tábor területén, de mégis szabad térben vagyunk. Itt töltjük el a foglalkozásokat, itt sportolunk, játszunk, a főétkezések kivételével itt is étkezünk. Éppen ezért indokolt, hogy a tábor időtartamában vessünk egy komolyabb pillantást a környezetünkre. A növényvilágra, az állatvilágra. A növények, az állatok életére. Magára az Életre. A Világra. Szakavatott természettudós kollégánk igyekszik a tábori szabadidőt ezen ismeretek átadásával gazdagítani. Az élet, a környezet tisztelete, valamint a közösség tisztelete egy táptalajról táplálkozó gondolat. Ha szereted édesapádat, valószínűleg szeretni fogod édesanyádat is és általában embertársaidat is. Ennek analógiája alapján építkezünk a természeti környezet szeretetéből közösséget.

 

Záróműsor

 

A záróműsor – munkamódszerként – a büszkeségre, mint az egyik alapvető emberi tulajdonságra épít. Mindnyájunkban lakozik büszkeség. Mindnyájunkat hajt is a büszkeség. Pláne, ha a gyermekemről van szó. Ki ne érezné mindennél csodálatosabban magát, ha gyermekét sikeresnek látja. A záróműsor lehetőséget teremt büszkének lenni. Méghozzá úgy, hogy ez a büszkeség valós értékekre, valós teljesítményre épülhet. A táborban megszületett előadásra épülhet. A csoportok ugyanis a táborban végzett munkájukat kis záróműsorral foglalják össze. Ez lehet irodalmi, zenei előadás, színdarab, bábszínház, lehet egy bemutató, lehet egy paródia. Amiben minden gyermek szerepel. És amit a szülők, a gyermekükért érkező szülők megnézhetnek, megcsodálhatnak. Amiért a gyermek napokig dolgozott, hogy anyu – apu büszke lehessen, most eljött. És nem az az érdekes, hogy dadogva vagy folyékonyan, magyaros hanglejtéssel vagy inkább svédesen, pontos koreográfiával vagy elrontva történik mindez, nem ez az érdekes, mert itt ez nem számít. Itt az számít, hogy a csoport, a közösség valami újat, valami többet, valami csak rá tartozót felmutat. A záróműsorok egyedi és meghatározhatatlan hangulata magával ragadja a szülőt, de gyakran a gyermeket is, akik a tábor végével egymásba kapaszkodnak és sírnak. Valaminek vége szakadt. Hogy ne így legyen, újra kell találkoznunk. Jövőre, Veled, Ugyanitt!

 

Közösségi programok

 

Már szinte mindent elmondtam a táborról, a közösségi programokat azonban nem hagyhatom külön említés nélkül. Ezek olyan lehetőségek, melyek a tábori célok teljesítését sajátos eszközökkel segítik. Ide sorolom a Ki-mit tud?-ot, a játékos csapatvetélkedőt, a diszkót, a pizsama partit, a szellemházat, a tábortüzet és mindazokat a további formákat, melyek az egész tábort megmozgatják. Néha persze csak a gyerekeket, néha azonban valóban mindenki részvételével az egész közösséget. Ezek a legjobb alkalmak aztán a video-felvételek, a „tábor film” anyagainak az elkészítésére. Hiszen látványos módon mutatják a tábornak, mint közösségnek a működését.

 

Étkezés

 

Végezetül az étkezésről is essen szó. Az étkezés maga is egy szertartás. Annak előkészületével és lezárásával, a rendrakással együtt. Az imával, ami bevezeti az étkezést és az imával, ami lezárja. Ez a szertartás egy különleges lehetőség arra, hogy ekkor, ebben a pillanatban, az étkezés pillanataiban is közvetítsünk valamit. Az ízeken, az illatokon keresztül is közvetítsünk valamit. A gyomor, a finom falatok szeretetén keresztül is közvetítsünk valamit. Azt, hogy szeretünk Benneteket, mindazokat, akik itt a táborban vagytok, ide tartoztok. Egy az asztalunk, egy a tányérunk, egy ételt eszünk. Egy közösség vagyunk. Ámen.

 

Fehér Miklós