”Csak egy kék színű virág, mit a kezedben hozol, csak egy kék színű virág, máris hozzánk tartozol…”
Ez év augusztusában nem lendült magasba a zászlónk!
Bármennyire is reméltük, hogy nyár végére helyreáll a rend, a jelenlegi helyzet (koronavírus-fertőzés veszélye) arra kényszerített, hogy felfüggesszük az idei táborunk megrendezését.
A következő táborunk időpontjáról, a helyzet alakulásától függően, mindenkit értesítünk majd, azzal a reménnyel, hogy minden gyerek ugyanolyan lelkesedéssel és örömmel jön majd újra közénk, mint eddig tették.
Mi felnőttek, szervezők, oktatók, a jó Isten segítségében bízva folytatjuk a munkát ugyanolyan jókedvvel és lendülettel, mint eddig is, 23 éven át.
Folytatjuk a tábort működtető Őrszavak – Custos Anyanyelvápolók Egyesülete tevékenységét, ami azt jelenti, fenntartásához követjük a svéd hivatalos szervek szabályát, mely szerint az egyesületek létét a befizetett tagdíjak kell igazolják. A befizetett tagsági díj nemcsak igazolja az egyesület hivatalos bejegyzését, hanem ez határozza meg az állami támogatás mértékét is.
Tehát kérünk Benneteket, segítsetek munkánk folytatásában, illetve az egyesület megmaradásában az
évi 100 SEK/család tagdíj befizetésével.
Länsförsäkringar Bank, clearing nr: 9025 kontonr: 1279091
Ha jól számolom, 12 alkalommal voltam a Kékvirág táborozója. Sajnálom, hogy már régen „kinőttem” a táborból, és még nem nőttem bele a táborszervezők munkájába. Pedig úgy érzem, valamikor csak csatlakoznom kellene hozzájuk, hiszen még verekedtem is a táborvezetés jogáért Robival! Vitánk azzal kezdődött, hogy nem tudtuk eldönteni, melyikünk nagymamája az igazi főnök. Az én nagymamám szervezte és rendezte az Ige és anyanyelv versmondó és Bibliaolvasó versenyt. A Robi nagymamája meg a Kékvirág tábort. Mindkét rendezvényen ott volt mindig mind a két nagymama, és persze a táborozó gyerekek, ifjak legtöbbje. Robival nehezen tudtunk zöld ágra vergődni, melyikünk jogosult a majdani táborok vezetésére. Mi ketten soha nem verekedtünk, de ezt a fontos kérdést csak ilyen módon dönthettük el. Én voltam az idősebb, Robi a markosabb. Jól megtéptük egymást, szerencsére jöttek a nagymamák és rendet teremtettek, azt mondták, egyikünk lesz a vezető, a másik a helyettese. Felváltva. Az igazságos ítéletet az idősebb jogán, szerződésben rögzítettem. A nagymamákkal is aláírattuk a fontos dokumentumot, meg is van valahol, de még nem keresem elő, Robi sem sürget, azt hiszem, még ráérünk. Minden eshetőségre készen azért próbálom észben tartani, mi is volt a tábori programban, amin mindketten változtatni akartunk.
A mi táborunkban nem lesz ebéd utáni pihenő, legfeljebb csak azoknak, akik, mivel nem kötelező, csak azért is pihenni akarnának.
A délelőtti foglalkozás olyan lesz, mint ahogyan Sándor és Levente csinálta: miközben a magyar történelemről meséltek, magyaráztak, faragtuk a kopjafákat, vagy gyúrtuk a nemez anyagát, fontuk az ostorokat, szóval munka közben észre sem vettük, hogy megtanultuk a sok érdekes dolgot a magyarokról.
Igaz, Robi nem nagyon rajong az éneklésért, de majd rábeszélem, hogy ezt a programot tartsuk meg, mert minden évben olyan sok éneket hallgattunk, tanultunk, hogy csak na! Emlékszem, egyik évben nem lehetett úgy végigmenni az udvaron, hogy valamerről ne halljad a: „dom, dana dom, dom dana, dana, dana, dooooom” zümmögést. Nekem az tetszik nagyon, hogy a legtöbb ének szövege értelmes, van mondanivalója. Mondjuk ezt csak most tudom így megfogalmazni, és nem a dom-dom-ra gondoltam.
A kicsik nagyon szerették a körjátékokat, főleg az „Ajtó, ablak nyitva van” kezdetűt. Ezt annyiszor játszották, hogy sokszor szóltam, elég lesz, mert a nagymamám nem bírja az iramot. Szóval ezt is érdemes megtartani, persze keresünk majd egy fiatalabb, strapabíróbb nagymamát a kicsikhez.
A Hétpróba mindenképpen marad, meg a Számháború, meg a Ki mit tud, no meg az Álarcosbál. Ezekhez majd megpróbáljuk Rudit és Áront is megnyerni, senki olyan mókásan és érdekesen nem tudta levezetni ezt a programot, mint ők. Legfeljebb felajánljuk, lehetnek tiszteletbeli főnökök. Remélem, ugyanolyan vagányak maradnak, mint voltak együtt – táborozásunk idején! No persze, Robit is, meg magamat is figyelmeztetem, hogy maradjunk mi is használható állapotban. Úgy értem, hogy idősebb felnőtt korunkra ne komolyodjunk el nagyon.
Szabolcs is számíthat meghívásunkra, sőt, majd hozhatja a jövendőbeli feleségét, gyerekeit is, úgy, ahogyan az ő szülei tették velük, mert persze, Ágnesre és Annarózára is számítunk. Alig várom már, hogy én is feleleveníthessem majd néptánctudásomat, sajnos Attila csak egyszer tanította a botos táncot, pedig azt nagyon szerettük Robival.
Ahogy visszaemlékszem, a táborozók eleinte nagyon ragaszkodtak a bulizáshoz, diszkóhoz, mint hivatalos programhoz. Aztán alig táncolt valaki. Hogy mi legyen a mi táborunkban, arról majd egyeztetünk Robival, ki tudja, milyen lesz a divat? Lehet, majd csak a beszélgetést gyakorolják a gyerekek, szóval ez még nem végleges.
A társasjátékok mindig jól működtek, különösen a Maffia, a nyelvi játékok is nagyon sikeres foglalkozás, kivált, mióta naponta volt díj-, illetve inkább jutalomosztás a résztvevőknek a tábor végén, aztán az elért pontszám arányában. Ezek jó és használható programok, megtartjuk, legfeljebb kevesebb édességet osztunk, ha szigorú felnőttekké válunk. Persze, akkor nem leszünk túl népszerűek.
Szobarendpontozás. Meg a titkosok levelezése. Lehet, megtartjuk, már csak a hagyomány kedvéért is! Majd, mikor az ötvenedik tábor lecsengett, csinálhatunk egy összesítést.
Orsit valahogy meg kellene tartanunk, ha nem egyéb, házisárkánynak! Azt nagyon érti, no meg nagyon jól tud főzni is, és szeretem, hogy soha nem csinál ebből nagy ügyet. Mindig jót főzött, hamar, vidáman, nagy csatazajjal fűszerezve!
Van még egy csomó tervem, egyelőre csak homályosak az elképzeléseim, jelenleg az egyetemi vizsgáimra koncentrálok. Ezért kértem meg Ildikó mamát, hogy szóbeli szövegemet ő foglalja írásba helyettem.
Nagyon készült mindenki, mivel az idén 24 éves a tábor, jövőre már 25, és ez a tény párját ritkítja nemcsak északon, de az egész világon. Az idei tábort szántuk a résztvevők közreműködésével a jövő évi ezüsttáborra való felkészülésre. A méltó ünnepléshez ötletgyűjtést, témaválasztást terveztünk. Hogy összejövünk, örülünk egymásnak, elővesszük a régi fotókat, emlékeket. Milyen jó, hogy van „pillanatmegállító gép”! Na, meg hogy vannak, akik szívesen mennek vissza az időben, azaz van Csapat!
Elnézve azt a pár csoportképet, mely az elmúlt nyolc év alatt készült, és időrendi sorrendben áll étkezőnk falán, sok emlék jut eszünkbe.
Táborvezetők, akik visszatérő lelkek, s azok is, akikkel eddig csupán egyszer engedte meg a sors a találkozást, de mély nyomokat hagytak maguk után a magyarság vándorútját járókban itt, északon.
Gyerekek, néhol még pelenkában, a táborban dolgozó szülő oldalán, akik az anyatejjel szívták magukba az építő közösség tápláló erejét.
Kicsikét nagyobbak, s ifjak, akik az évek alatt felnőttek és immár szétszóródva a nagyvilágba vitték magukkal ezeknek az egy heteknek az üzenetét.
A táboralapító Tompa Anna és mindenki nagymamája, s vigasza Tóth Ildikó arcát szemügyre véve az jut eszünkbe: „küldetés”.
Igen, ez az, hiszen ők még kaptak valamit, amit kötelességüknek éreznek továbbadni. Ők tudják, hogy elsősorban magukra számíthatnak csak, és ismerik a „segíts magadon, az Isten is megsegít!” közmondásunk legbelső mondanivalóját.
A képeket tovább nézegetve szemünk a hűségesen visszajáró Császár család tagjain pihen meg, akik évekkel ezelőtt felvállalták a tábor vezetését, és az otthon ízét hozzák magukkal minden évben. Most velük sem tudtunk találkozni és egymás által épülni.
Ha az idén találkoztunk volna, akkor többek között a visszaemlékezés jegyében készültünk volna a negyedszázados fennállás méltó megünneplésére.
A sors közbeszólt, halasztást kaptunk, az idei tábort, a huszonnegyediket, majd jövőre tartjuk, s ha a jó Isten is úgy akarja, megérjük a huszonötödiket is!
Azonban, ha az idén fizikálisan nem is tudtunk együtt lenni, lélekben mindannyian tudjuk, hogy augusztus első hetében – s nem csak akkor –, hol a helyünk.
Bízunk benne, hogy jövőre újra találkozhatunk, szabadon, s nagy örömmel, s tervünket siker és nem vírus koronázza!
Addig is jó egészséget és kitartást kívánunk mindannyiótoknak!
Ui.: most jöttünk haza az áfonyaszedésből, a pitesütésre készülve boldogan emlékezünk a tábori közös áfonyás sütijeink készítésének hangulatára.
Kedves Híradó Olvasók! Mindenekelőtt szeretnék elbúcsúzni szeretett szerkesztőtársamtól, a Híradó régi munkatársától, a Kékvirág anyanyelvi tábor „Nagymamájától”: Tóth Ildikótól. Sajnálattal fogadtam váratlan halálhírét, előtte néhány héttel elküldte még a Híradó számára – az immáron utolsóvá vált – szövegeit. Elhallgatnak…
Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…
Támogasd újságunkat!
A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.
A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.
Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.
Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!
Éves tagsági díj családonként: 100 kr
A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:
Bankgiro 244-1590
Swish:
Nem kapta kézhez a Híradót?
Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.
Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.
