Emlékezzünk az 56 éve történtekre! - Kecskési–Tollas Tibor (1920.12.21.–1997.07.19.)

Nyomtatás

Emlékezzünk volt rabtársunkra, barátunkra, a költőre, az 56-os emigráció kiemelkedő alakjára, Kecskési–Tollas Tiborra, halálának 15. évfordulója alkalmából.

 
Valószínű, hogy több százan találkoztak vele a bányában, a Gyűjtőben és Vácott. Kilenc éves fogsága alatt sokan megismerték, barátai lettek és kapcsolatuk biztos, hogy a végsőkig tartott. Nem volt nehéz vele szót érteni, mert Tibor a börtönben is mindig lelkes volt, optimista, előrelátó, erről versei is tanúskodnak.
Megértő, bátorító, szolidáris rabtárs, barát! Talán már akkor élt benne az a gondolat, amit évekkel később így írt meg: „Így lett halálig küldetésem: / élő sípokba fújtatom /az Úr lelkét és idegenben / minden ház így lesz otthonom” 
 
 
Tibort 1954 nyarán ismertem meg Vácott. Ő akkor trogeros volt P. Rudival, B. Gézával és olykor Sz. Sanyival. A gombokat hordták, vitték az üzemből a varrodába. Ők voltak az „Elefántok”. Őket két naponként Pöttyös szaki kísérte. (Pöttyös nagyon rendesen viselkedett 56-ban, kitörésünk alkalmából. A kapuban, ahogy elhagytam a börtönt, még a lövöldözések előtt kezet is fogtam vele, megköszönve a jó kapcsolatot az évek során.)
Tollas Tibor 1954 nyarán kezdte írni a Füveskert köteteket, ahol csak tudta, tehette. A szarufőzde egy igen alkalmas hely volt számára erre a munkára. Csaknem szabadulásáig folyt a versek, fordítások rendezése, összeírása. 
Gérecz Attila és Király Nándor szökése után, mikor bádogot kaptunk ablakainkra, 1955 nyarán Tollas Tibor megírta egyik leghíresebb a Bebádogoztak minden ablakot c. versét. Azok közé tartoztam, akik már akkor elolvashatták ezt az egyedülálló költeményt.
 
Ebben az időben sok neves költő, író volt Vácott, csak néhány közülük: Cs. Zoltán, G. Attila, K. Kamil, M. László, P. Rudolf, S. Dezsö, T. Bálint, T. Tibor.
1956 augusztusában, mikor elváltunk, azzal buzdított: „Ti is jöttök hamarosan!” S mily igaza lett ezzel a „szabvány” frázissal, mert valóban, október 27-én otthagytuk celláinkat és mentünk az ismeretlen, a bizonytalan felé. Rövid otthoni tartózkodás után mi, bajaiak 1956. december 16-án hagytuk el szeretteinket, és délfelé léptük át a határt. Mint ismeretes, Tibor német honban kötött ki, mi egy páran Svédországban leltünk új hazára.
A kapcsolat továbbra is fennmaradt, az újság, a Nemzetőr lett az összekötő kapocs, meg persze a levelek. Az általa kezdeményezett akciókban részt vettünk, támogattuk Svédországból, úgyszintén a könyvek kiadásában és azok terjesztésében.
 
1961-ben találkoztunk ismét személyesen, majd 1990-ben utoljára. Összesen hatszor volt itt nálunk, járta végig országunkat, az egyesületeket, mindig óriási sikerrel. Közvetlen személyisége meggyőzött, lehengerelt mindenkit. Szeretett ide jönni, mert szerették, tisztelték, értékelték áldozatos, önfeláldozó munkáját az emigrációért.
Néhány nevet meg kell említsek, akikkel a baráti kapcsolat, együttműködés elengedhetetlen volt a sikeres munka érdekében: Ásvány Endre, Illés György, Jakabffy Ernő, Justh Károly, Polgáry Sándor, Rezsőfy Alajos, Somi József, Szarka László és még sokan mások itt Svédországban.
 
A Tollas előnevet Tibor az emigrációja kezdetén veszi fel, mert tollal akarja, kívánja szolgálni népét, a nemzetet. Az emigrációt Ő egy missziónak tekintette, – ezt több versében kifejezésre is juttatta – ezért vállalta a mindenkori meghívásokat a világ minden tájára, vállalta az utazásokat, a mindenkor felmerülő nehézségeket, hogy szóljon, harcoljon a nemzetért az elnyomókkal szemben. A Westerlandi halászok c. vers pontosan ide, ebbe a témába sorolható. Üzenet, kérés, útmutatás.
 
1997. május 30-án beszéltem vele utoljára néhány szót telefonon. Ebben az időben már igen gyenge és rossz állapotban volt. Betegsége könyörtelenül, teljes mértékben megemésztette. A halál elkerülhetetlen volt, ami 1997. július 19-én be is következett. Szeretett falujában temették el szüleivel egy sírban, szemben a faluval és a templommal, július 26-án. A szép sírkövet Krisztina leánya tervezte. Alig egy hónap múlva, augusztus 20-án, Budapesten a Mátyás templomban búcsúztatják ünnepélyes gyászmisén, mint a nemzet költőjét. Barátja, Lezsák Sándor tartja a nagyhatású búcsúbeszédet. 
A költő halála, bármilyen furcsán hangzik, meghozta Nagybarca fellendülését, mert létrejött az özvegy és a család kezdeményezésére a Kecskési–Tollas Tibor Emlékére Alapítvány, újjáépült a szülői ház, benne múzeummal, könyvtárral, kiállítási teremmel, TV-adóval. A házat 2000. október 21-én adták át ünnepélyesen a Millenniumi Nap keretében. Jelen voltak barátai külföldről és az országból. Sokan voltunk, kik tisztelegtünk, emlékeztünk nagy barátunkra. A ház kulturális központtá, kiképzőotthonná fejlődött az évek során. Híre szétszaladt az egész világon, és igen nagy lett a látogatottsága. 2004 nyarán már Görögországból is volt egy diákcsoport látogatóban. Ettől kezdve igen sokan fordulnak meg a városban, az emberek egymásnak adják a kilincset a Művelődési házban és Lezsákéknál. 
A költő születésnapja emlékére idén már a tizenhatodik Tollas Tibor Szavalóversenyt rendezik meg erdélyi, szlovákiai és délvidéki résztvevőkkel. A Nagy Barcai Lámpás c. újság a tízedik évébe lépett, mely híven tükrözi a falu életét, eseményeit. Az alapítvány könyvet is adott ki 2001-ben, ebben a költő 18 versét Mezey István grafikája egészíti ki. Továbbá kiadták a költő életét, munkásságát bemutató könyvet is. 2006-ban megjelent a költő összes verseinek a válogatott kiadása.
Két évszámot kell még megemlítenem: 1979-ben (május17-18-án) alakul meg Lakiteleken a Fiatal Írók József Attila Köre. Ekkor jön létre az első kapcsolat a Nemzetőr (Tollas) és az ifjú írók között. Tollas Tibor tollából megjelenik a Búvópatak nemzedék c. írás, amely támogatást helyez kilátásba egyének, egyesületek bevonásával, együttműködésével, ami aztán később be is következik. A Kör foglalkozott először – félig-meddig titokban – a jövő kérdéseivel Magyarországon.
A másik dátum 1985., ami arról híres, hogy három lakiteleki fiatal grafikus vállalkozott arra, hogy az ingerlő metaforákat képekbe öntsék, és ábrázolják Tibor egyes verseit. A forradalmas lehetőség előestéjén Antológia címmel megnyílt a magyar költészet sajátos képkiállítása a Művelődési házban Lakiteleken. 
 
Ha nincs Tollas Tibor az ő életrevalóságával, életerejével, hűségével, el nem múló reményével, szervezőkészségével, valamint cselekvő jóakaratával, határtalan szívével, akkor ´56 lángja aligha lobogott volna olyan fényesen, megannyi fáklyán szerte a világban.
Pap Iván