Hírek a malmői Hungaroclubtól

Nyomtatás

Nagy sikernek örvendett dr. Nógrádi György  biztonságpolitikai szakértő előadása a migránskérdésekről. Mind az előadást, mint az azt követő kérdéseket és válaszokat nagy érdeklődéssel figyelte, majd kapcsolódott bele a beszélgetésbe a teltházas közönség.

 Március elején nők napja alkalmából szerveztünk megható Máté Péter előadást, mely után vacsorával egybekapcsolt beszélgetésre hívtuk a jelenlevőket. Ez alkalomból minden hölgy tagunk kapott egy szál rózsát.

A márciusi 15-i ünnepi műsort most is közösen rendeztük a Pannonia klubbal, és ez úton is szeretnénk megköszönni az Kőrösi programban résztvevő ösztöndíjas fiatalok frappáns előadását.

A húsvéti bálunkon a Bognar Family húzta a talp alá valót, s ez úttal a hidegtálas vacsorát házilag töltött sültkolbász is díszítette. Ezt követően áprilisban megtartottuk éves tisztújító közgyűlésünket.

Sikeres lett az ullaredi kirándulásunk is, telt busszal indultunk, és üres pénztárcával jöttünk haza.

Most augusztus 19-ig nyári szabadságon pihenjük ki magunkat, majd pedig reményeink szerint, az államalapítás ünnepét, augusztus 20-án, a szabadban tudjuk megünnepelni.

A honlapunkon meg lehet tekinteni az őszi rendezvényeink tervezetét: www.hungaroclub.com

Lakatos Julia