A Pannónia klub programjaiból

Nyomtatás

Március 11-én szombaton jó hangulatú évi közgyűlésen elevenítettük fel az elmúlt 10 év nevezetes programjait.

Megköszöntük Ménesi Ferenc 15 év odaadó munkáját, melyet az egyesületért tett. Hiányozni fog, hiszen Ő volt az egyesület egyik alapító tagja.

Április első hétvégéje a kicsiké volt. A Spirit színház művészei Simonyi Kriszta, Zsiga László, Tóth Aliz és Micskó Károly varázsolta elő a kicsiknek a magyar népi hagyományokat, szokásokat.

A tavaszi bál nagyon nagy sikert hozott, Kiss Tibor volt vendégünk Polónyi Gézával Magyarországról. Igazi mulatós bál volt!

Május elsején Majális a színpadon című zenés színházi előadással köszöntöttük a tavaszt, Bednai Natália és Várfi Sándor, a Pódium színház művészeivel, nagyon nagy sikerrel!

Csányi Sándor színházi előadásával zártuk a félévi programot.

Szeptember 23-án szüreti bált rendezünk a Vajdaságból meghívott énekes-zenészekkel. Folytatjuk a magyar zenés-táncos gyerek programokat, a Kőrösi Csoma program keretében.

Bővebb információ a klub életéről megtalálható a honlapunkon: www.pannonia.se.

Szép nyarat, sok napsütést kívánunk mindenkinek!

Rosenheim Ilona