Az igazat mondd ne csak a valódit

Nyomtatás

Eperjes Károly és Eperjes Borbála Göteborgban

Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot
(József Attila)

Eperjes Károly és Eperjes Borbála /Fotó: Bánovits András

Májusi látogatása után már ígértük, hogy szeptemberben jön, s most a Göteborgi Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Kör meghívására újra itt volt nálunk Eperjes Károly színművész, aki ez alkalommal Eperjes Borbálával együtt isten-kereső verseket és dalokat mutatott be a göteborgi magyar közönségnek. Műsoruk címe: Az igazat mondd ne csak a valódit.

Ez egyúttal az Arte Sacra idei eseménye is Göteborgban.

Sok volt az érdeklődő. Megtöltötte a S:t Jacob templom istentiszteleti nagytermét.

A színművész adott nekem öt percet a fellépés megkezdése előtt:

-          Amióta az emberben megfogalmazódott a nagy kérdés: mi az értelme életünknek, az idő múlásával minden út egy irányba vezetett: istent találni, reménységet, lelki védelmet.   

Perceken belül ismét a göteborgi magyar közönség előtt álltok majd és Borbálával együtt isten-kereső verseket és dalokat mutattok be.

Kérlek, foglald össze röviden, mi az emberi isten-keresés lényege és játszik-e szerepet ez a keresés mai életünkben?

A színművész elgondolkozott, majd halk hangon válaszolt:

-          Ez az est azért jött létre, mert talán megértem rá, hogy összefogjam a XX. századi remek magyar költők isten-kereső gondolatait. Három témakör köré csoportosítottam az estet. Az első rész a szabad-akaratról szól, a második rész a megtérésről, a harmadik pedig a lét végső értelméről. A lét végső értelme hazatalálni. S hogyan kell hazatalálni? Úgy, hogy mindannyiunknak vissza kell találnia az útra, az igazságra és az életre, hogy elnyerjük az örök életet. Ehhez mindenki szívében, lelkében ott van a lehetőség, hogy Istent kövesse, s az emberek szeretetén keresztül irgalmas módon visszataláljon az Istenhez. Erre a XX. századi isten-kereső költészet ökomenikusan nagyon jó és finom választ ad számtalan versben.

Magam 144 verset gyűjtöttem össze a XX. századi isten-kereső antológiából. Ennek a címe Innen és túl (Vigilia kiadó). Felhasználtam még Dr.Tomka Ferenc Istenkeresés a magyar irodalomban című könyvét, amelynek talán már a huszadik kiadása is megjelent.

Olvasgassunk jó verseket, isten-kereső verseket, mert ezek az élet örömeire és bánataira nagyon jó választ adnak.

Az eredeti terv szerint a templom gyülekezeti helyiségében terveztük megtartani az estet, de kiderült, hogy ennyi érdeklődő ott nem kapna helyet. Ezért költöztünk fel a nagyterembe.

Az ember azt hitte volna, hogy szavalóestre jött el. Ez az est azonban sokkal izgalmasabb, színesebb és többet mondó volt annál, mint amire többen számítottak. Borbála dalai emlékezetes összekötői voltak a hallott verseknek. Ezeket a színművész nem elszavalta, hanem ismertette is. Nem megmagyarázta, hanem rámutatott azokra a finomságokra, költői gondolatokra, amelyeknek igaz megértésére várva sokáig, néha 3-4 évig várt, hogy nyugodt lélekkel közönsége elé vihesse. 

Ady Endre, József Attila, Babits Mihály, Pilinszky János, Szabó Lőrinc és Nagy László verseivel találkoztunk. Mindvégig éreztük, hogy Eperjes Károly igyekszik minél több költői munkát elénk tárni, de ekkora tudást átadni a közönségnek lehetetlen lett volna egy rövidke órában.

Igazán reméljük, hogy lesz még alkalom ilyen értelemben is újra találkozni. Addig is a viszont látásra és köszönjük!

Maróti László