Bár az erdélyi magyarok nem ragadtak fegyvert 1956-ban, a megtorlást ők sem kerülhették el

Az 1956-os magyarországi események Romániában nem vezettek felkeléshez, de a forradalom és szabadságharc leverését követő megtorlások az erdélyi magyarokat sem kerülték el. Ezreket ítéltek el és börtönöztek be különféle, súlyosabbnál súlyosabb vádakkal, az elítélteken végrehajtott kegyetlenkedések következtében sokan veszítették életüket.

A csíkszeredai Vitéz Szilágyi Árpádot egy, az Irodalmi Újságnak írt, a magyarországi forradalmár fiatalokat lelkesítő levél miatt ítélte el a kolozsvári katonai bíróság 1957-ben. A Volt Politikai Foglyok Hargita Megyei Szövetségének elnöke végül 1964-es szabadulásáig hét évet töltött különböző börtönökben Románia szerte. A börtönévek alatt elszenvedett megpróbáltatásairól a göteborgi Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Kör október 15-i megemlékezésén mesélt.

Szilágyi Árpád számára az 1956-os eseményekre való megemlékezés egy új élet békés, reményteljes kibontakozásának megünneplését jelenti. Az 1956-os magyarországi fiatalság akkor elérkezettnek látta az időt arra, hogy a kommunista zsarnoki rendszer megváltoztatásával az ország végre fellélegezhessen. A forradalmi lendületnek volt egy romániai kisugárzása is: az erdélyi magyarság majdnem egyöntetűen a szabadság oldalára állt és együtt érzett a magyarországi fiatalsággal. Romániában ugyanis még sanyarúbb volt a magyarság helyzete, mint Magyarországon. A magyarságot kvázi másodrendű állampolgárnak tekintették, amely a Ceaușescu-rendszer diktatúrája, valamint a magyar nép kisebbségi volta miatt tulajdonképpen kettős elnyomás alatt kellett éljen. A tettre kész erdélyi fiatalok több kis csoportot is alakítottak, de Romániában rengeteg volt a besúgó, a naiv fiatalok közül sokan a hálójukba kerültek.

Szilágy Árpád október 27-én írta meg támogató levelét a budapesti Irodalmi Újságnak, melynek következményeként 1957. május 20-án kihallgatásra vitték, a pár órából azonban végül hét tragikus börtönév lett. Fogva tartásának körülményei mostani szemmel hihetetlenül igazságtalanok voltak. Hivatalból kirendeltek ugyan mellé egy védőügyvédet, aki a tárgyalás előtt alig tíz perccel ment oda hozzá, de az illető egyáltalán nem látta el a védelmét. Végül olyan súlyos, koholt vádak mellett, mint hazaárulás, Szilágyi Árpád összesen húsz plusz hét évet kapott. 1964-ben, hét viszontagságos év után szabadult és Balánbányán helyezkedett el. Szabadulása után az emberek - beleértve korábbi barátait -, félvén a besúgóktól, nem mertek vele barátkozni, a vállalatnál pedig, ahol dolgozott, a legalacsonyabb fizetési fokozatba sorolták.

1988-ig mégis kitartott otthon, és akkor kért csak menedékjogot az Egyesült Államokba. 2005-ben mégis hazatért Csíkszeredára, mert úgy érezte, hogy odahaza sokkal többet tud tenni azért, hogy hasznos tagja legyen a társadalomnak.  Ahogy ő maga fogalmaz: „Csíkszereda olyan kisváros, ahol majdnem mindenki ismer és úgy éreztem, hogy otthon tehetségemnek és képességemnek köszönhetően legalább valami keveset tudok azért tenni, hogy jobb legyen a helyi magyarság sorsa. Missouriban tény, hogy könnyebb, kényelmesebb nyugdíjas éveim lettek volna, de otthon Erdélyben szebb az életem. Együtt ünnepelhetek az ismerőseimmel, együtt emlékezhetem meg a barátaimmal. Bár az Egyesült Államokban is tartanak megemlékezéseket, ott ez mégsem ilyen érzés lett volna.”

Dobos Tamás