Régi terve teljesedett be a Magyar Háznak a széki gróf Teleki Ralph festő- és grafikusművész emlékkiállításával. Szeretettel köszöntöttük ebből az alkalomból körünkben Teleki Carlát, a művész lányát.
A széki Teleki grófi család drassói ágát a huszadik század egyetlen sorscsapása sem kerülte el: az első világháború, a trianoni döntés, a Romániához csatolt birtok porba dúlása, a családi kastély rombadöntése, az idősebb fivér korai tragikus halála, a hontalanság, a kisebbségi lét a két világháború közti román világban, amelyet később a budapesti lét rövidéltű biztonságával cserélt fel a család, a második világháború, a porig bombázott rózsadombi villa, a háborút követő társadalmi kivetettség, a manapság Terror Háza néven ismert Andrássy úti hírhedt épületben a fogvatartás, a Gyula melletti Hunyára, egy tyúkólba való kitelepítés, a családtagoktól való különválasztottság, 1956, a bécsi menekülttábor, az új haza valamint az érett korban újrakezdett élet kihívásai mind olyan fordulópontok voltak a Teleki Ralph életében, amelyek közül önmagában akár egyetlenegy is emberpróbáló lett volna.
Széki gróf Teleki Ralph 1890. május 10-én született a Gyulafehérvár közelében fekvő drassói birtokon. Természet és művészet iránti érdeklődését a bölcsőből hozta magával. Teleki Ralph édesapja, idősebb széki gróf Teleki Árvéd nagy műveltségű tudósa volt az agrárágazatnak, Növényeink hasznáról című munkája, ami fiának, Ralphnak illusztrációival jelent meg 1926-ban, Kolozsváron, mai napig fontos dokumentáció. Ralph édesanyja, a Teleki Bella néven ismert Teleki Izabella grófné pedig korának elismert és kedvelt festőművésze volt. Ralph gyermekkorát fivérével a drassói birtokon, az egyik kiállított képen látható kastélyban töltötte, amelynek helyén mára már csak szántóföld maradt. Kora ifjúságától nemcsak szenvedélyes megfigyelője volt a természetnek, a környező erdélyi tájnak, de édesanyja nyomdokain haladva a megörökítője is.
Festészeti tanulmányait Lausanne-ban kezdte 1911-ben, majd 1913-ban Párizsban folytatta a híres Paul Baudauin-nél, aki évekkel korábban édesanyjának, Bellának is a tanítómestere volt. Az első világháború miatt Ralph tanulmányai abbamaradtak, s míg édesapja és bátyja aktívan részt vettek a hadműveletekben, addig a drassói kúria felelőssége rá maradt. A Trianoni Döntés után a kastély és a birtok áldozatul estek a románok betörésének, így a család Kolozsvárra költözött, ahol szövőgyárat alapítottak. A Ralph bátyját, Teleki Eriket, a fiatal és tehetséges gépészmérnököt ebben a gyárban érte halálos kimenetelű munkabaleset.
Az első világégést követően Ralph Bécsben folytatta tanulmányait, és a festészetet követően Löffler tanítványaként itt sajátította el a kőrajz, majd később Budapesten a rézkarc technikáját. Művészi pályafutásának legmeghatározóbb fordulata a nagybányai művésztelephez való csatlakozása volt. Thorma János irányítása alatt bontakozott ki markáns művészi egyénisége, s a második világháború kitöréséig számos emblematikus alkotással – mint például az itt látható Átkelés a Szamoson vagy pedig az elpusztult Ősvilág című festményeivel – mutatkozott be nagyszabású egyéni, vagy édesanyjával, Bellával, vagy pedig a nagybányai csoport nagyjaival, például Ziffer Sándorral, Ferenczy Valérral, Korda Vinczével, Thorma Jánossal közös kiállításokon, leggyakrabban Kolozsváron, de Bukarestben és Budapesten is. 1934-ben például a Nemzeti Szalonban 120 képet állított ki.
Budapesti, rózsadombi villája, ahova a kolozsvári tragédia, a nagybányai művésztelep és egy rövid Szatmár megyei kitérő után költözött feleségével, Klárával, a második világháború utolsó szakaszában bombatalálatot kapott és elpusztult. A kommunista diktatúra kezdetekor egy Andrássy-úti epizód után feleségével és kislányával, Carlával a Gyula közelében levő Hunya nevű tanyavilág egyik dűlőjén levő gazdaságba kényszertelepítették, ahol egy tyúkólban kellett meghúznia magát a családnak. Innen szabadulva nyelv- és rajztanításból tengette életét. 1956-ban feleségével és lányával Bécsig menekült. A rossz emlékű menekülttáborból, ahol a forradalmárok mellett kétes múltú egyének is meghúzták magukat, végül Svédországba került a család. Teleki Ralph Stockholmban élt és a Stockholmi Egyetem és a Nordiska múzeum közös népéletkutatási intézetének rajzolójaként dolgozott 80 éves koráig. 1982. május 1-én, 9 nappal a 92. születésnapja előtt hunyt el.
Hogyan is bírhatta ki ez az ember a rá mért sorscsapásokat? Segítségére volt neveltetése, az erdélyi sors keménységéhez szokott edzettsége, de legfőképpen az alkotás, az alkotni vágyás imperatívusza. Szenvedélyesen alkotott, ha nem volt más kéznél, akkor egy-egy füzetlapon, menetjegyen, újságszélen jelenítette meg a friss élmények benyomásait, de főleg az erdélyi tájnak, erdélyi embereknek, bivalyoknak, apró mokány lovaknak halálig emlékezetébe vésődött képeit. Nem csoda, hogy egy ilyen zaklatott életút során munkáinak túlnyomó többsége elpusztult, elveszett; de néhány megsemmisült munkáját a svédországi évek alatt újrafestette. Véletlenszerűen bukkan fel egy-egy alkotása, mint például nemrégiben egy, a gernyeszegi kastély parkjáról készült, vakrámáról levett, négybe hajtott, súlyosan sérült olajképe egy internetes aukción Magyarországon.
Teleki Ralph a legváltozatosabb festészeti és grafikai technikák ismerője és művelője volt. Olajképei mellett rendszeresen készített akvarelleket és pasztellképeket, szén- és ceruzarajzokat, rézkarcokat és színes linómetszeteket, sőt, a szobrászat sem volt idegen számára. A Mezőgazdasági Múzeum felkérésére készült a kiállításon is bemutatott, egyetlen megmaradt üvegablak-terve, ami aztán a második világháború miatt nem került kivitelezésre. A műkritikusok által felmagasztalt, a gyermek Jézust megcsókoló Madonna-szobra egyike azoknak az alkotásoknak, amelyek eltűntek a történelem viharában. Élete alkonyán, Stockholmban készült képeiből hiányzik a pátosz; a megbékéltség jellemzi ezeket az alkotásokat, mint például a gröndali lakása ablakából, a leengedett rolón áttűnő városi táj vagy a sima vizű Balti tenger parti szikláinak a képe. A Magyar Házban kiállított nagy technikai tudásról tanúskodó színes linómetszetei stockholmi konyhájában készültek, egy kanál hátuljával simítva a dúcokra a levonatokat.
Nagy köszönettel tartozunk széki gróf Teleki Ralph festőművész lányának, Teleki Carlának, a nagy Teleki Blanka rokonának – aki mai napig a Teleki Blanka kuffsteini évek emlékére készült gyűrűjét viseli ujján – hogy lehetővé tette, hogy a Magyar Ház Közösség tagjai és vendégei az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 61. évfordulója alkalmából abban a kiváltságban részesülhettek, hogy megcsodálhatták édesapja hagyatékának ezt a reprezentatív részét.
Bereczky-Veress Biborka