iHuset 2018 – Dimenziók kiállítás megnyitó

Nyomtatás

Mire mindannyian összegyülekeztünk Shamsi Neeimai Gallery and More galériájában, megérkezett az első idei hó. Mivel a 2018-as iHuset megnyitóján zene szólt, most, az év végéhez közeledve öt magyar képzőművész mutatta be alkotásait. A Kőrösi elnökének, Csata Attilának ötletére a titulus nem vernisszázs, hanem finisszázs lett: Dimenziók.

Csata Attila megnyitója után hazánk tiszteletbeli konzulja, dr. Bengt Halse foglalta össze az eddigi hasonló rendezvények lényegét és göteborgi jelentőségét. Kifejtette a címválasztás – Dimenziók – találó voltát, mivel az öt magyar képzőművész az anyaországból, Szlovákiából, a mai Szerbiából és Erdélyből származik. Ma is mindannyian Svédországban élnek.

Dr. Thúróczy Zoltán és Csata Attila

A stockholmi Magyar Nagykövetség képviseletében dr. Thúróczy Zoltán kultúrattasé beszélt az érdeklődőkhöz. Külön kiemelte, hogy látja a három göteborgi magyar egyesület képviselőit és örül, hogy távolabbi városokból is jöttek magyar vezetők. Hozzátette, hogy a Magyar Nagykövetség örömmel és támogatással nézi az iHuset rendezvényeinek hosszú, töretlen sorozatát. Gratulált minden résztvevőnek, szervezőnek és a galériának.

Csikós Tibor, a kiállítás kurátora mesélt az öt művész kapcsolatának kialakulásáról, majd bemutatta őket.

Tilajcsik Roland, Csikós Tibor, Balogh Márta, Bokor Botond és Urbán Attila

Bokor Botond 2007-ben festő szakon diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Balogh Márta erdélyi születésű textilművész, hímzett textilmunkáiban az absztrakt szimbolikus stílus dominál. Csikós Tibor a mai Szerbia területén született. Festő. Munkásságának jelenlegi szakaszában köröket fest, de a Dimenziók hatására alkotásaiban a fekvő nyolcas is megjelent. Tilajcsik Roland kőszobrász. A kilencvenes években festészetet tanult Pozsonyban, de az évtized második felében szobrászatra tért át. Tanulmányait 1999-ben fejezte be a Prágai Művészeti Akadémián. Urbán Attila régi ismerősünk. Médiaművész, aki videókat és fotókat készít. Külön felhívta a közönség figyelmét, hogy nem tud fontosabbat, mint a valóság bemutatásának jelentőségét.

A kiállító művészek bemutatása után Göteborg volt polgármestere, Jörgen Linder állt a megjelentek elé. Méltatta az iHuset számtalan és sokszínű rendezvényeinek jelentőségét. Feleségével együtt gyakori és rendszeres látogatói Budapestnek. Beszéde végén a kiállítást hivatalosan is megnyitottnak nyilvánította.

Ezek után finom falatok és borok, üdítők várták a vendégeket, s közben a háttérben megszólalt a galéria feltűnően vörösre mázolt, de jól hangolt zongorája.

Köszönjük az érdeklődést, Shamsinak pedig a lehetőséget, hogy ennyien találkozhattunk ezen a szép napon.

 

Maróti László

Fotók: Bánovits András