2019. február 15–17. között a Hälleberga Tábortanyán gyűltek össze a SOMIT-osok. Egy kis átváltozásra, farsangolásra – természetesen előtte Gyertyaszentelő Boldogasszonyról sem feledkeztünk meg. De hogy mik is történtek még? Na, lássuk a medvét!

Ahogy az őszre jött a tél, úgy váltotta a szüreti karneválra épülő SOMIT tábort a farsangi időszak téli tábora. Az ősszel túlestem már a tűzkeresztségen, immáron másodjára találkoztam ezzel a népes közösséggel. Sok ismerős arcot láthattam újra, de újakkal is gazdagodtunk – meg is töltöttük a tanyát, telt házban éltünk három napig, hetvenhárman, igen, 73-an!

Gyertyadíszítés indította a péntek délutánt. Szebbnél szebb gyertyák feküdtek az asztalokon, mikor én is befutottam útitársaim kíséretében. Rengeteg autó állt már a ház körül, épp vacsorára érkeztünk. A szobák elfoglalása után a Gyertyaszentelő Boldogasszony napjának kialakulásáról beszéltem, s hogy mit ünneplünk ilyenkor. A Boldogasszony Anyánk… kezdetű dal kíséretében mindenki gyújtott egy gyertyát, hogy igazi fénnyel tölthessük meg a sötétbe borult termet.

Ha a vallás után ezen időszak népszokásai felé tekintünk, a medve-kérdés tolakszik elénk: hogy ugyan február 2-án, barlangját ott hagyva meglátta-e az árnyékát vagy sem? Mert a néphit szerint ettől függ, milyen lesz az időjárás. A kapcsolódó irodalmi szösszenetek felolvasásában Bálint Réka és Sebestyén Marianna ösztöndíjas társaim is a segítségemre voltak.

A nap a hagyományos péntek esti diszkóval zárult. A péntek este könnyedsége mindenkiben ott munkált – örültek egymásnak az emberek, a tábor elején jártunk, másnap még csak szombat lesz, régen voltunk már így együtt… Az őszi táborból tanulva tudtam, hogy a péntek este a nagyobb táncos mulatság ideje. A szombatot már beárnyékolja a tábor vége, s hogy vasárnap sok mindenkinek autót kell vezetnie.

Szombat reggel, ha kicsit tovább ágyban maradhatok, nagy valószínűséggel hasamra sütött volna a nap, mert csodálatos idővel indult a nap. De ez nem történt meg, hiszen a reggeliért felelősek közé voltam beosztva, így már kora reggel a konyhában szorgoskodtam. Ezt követően néhány kisfiúval katonásdit játszottunk, hogy a szülők újra részt vehessenek néhány rég áhított, igazi SOMIT-os programon. Ezzel párhuzamosan Réka és Marianna kvízben tette próbára a tábor lakóit, a farsang hagyománykörén belül mozogva.

Orcsik Attila már korábban is tiszteletét tette egy SOMIT-on. Ezúttal egy latin páros körtáncot, a salsa „kistestvérét” hozta el körünkbe, a Merengue lépéseit tanulhatták meg tőle az érdeklődők. Jómagam a táncosok élénk fényképezésébe kezdtem, aztán már késő lett volna csatlakozni, így végig a legjobb pillanatok megörökítésén dolgoztam inkább. A megéhezett táncosok kiadós ebédet kaptak, melyet az igazi, hamisítatlan krémes koronázott meg.

Lehull az álarc! avagy mit várhatunk magunktól és másoktól címmel tartott előadást Orcsik Attila. Tulajdonképpen maga is farsangot játszott velünk – az előbb még tánctanár volt, aztán hirtelen öltönyös pszichológus vált belőle. Az emberek gondolkodtak. Kérdeztek. Ellent mondtak. Kételkedtek. Egyetértettek. Még az esti tábortűz fényénél is fel-felmerült néhány, addig bennmaradt gondolat az előadás kapcsán néhány táborozóban.

A programok közötti szünetben kisétáltam a napsütötte Hälleberga kyrkához, újra lefényképeztem azt a fát, amelyik októberben sárga levelekkel volt tele. Most terebélyes ágai csupaszon meredeztek az égszínkék légbe. A kis meditatív séta után elérkezett a jelmezes mulatság ideje.

Elsőként a legkisebbek zenés felvonulása következett ötletes jelmezeikben – így hát mindegyikük el is nyerte a maga jutalmát. Tisztában voltunk vele, hogy a felnőttek farsangi felvonulása igazi karneváli forgataggal kecsegtet, így jobbnak láttuk elkölteni az ízletes vacsorát.

A „nagyok” felvonulásakor jómagam a zsűri munkájában osztoztam. Nagy holtversenyek, sziporkázó produkciók után végül sikerült döntésre jutnunk. Az est egyöntetű, két díjat is bezsebelt nagy sikere volt a hippi öltözetbe bújt pár, akik táncukkal megmozgatták jelmezes társaikat, s a közönség tagjait is.

A tábortűz pernyéit messzire vitte a szél. Az előtetővel gazdagodott konferencia teremben felhangzottak a szombat esti diszkó első hangjai. Én végül a konyhában találtam meg a helyem, ahol jót beszélgettünk. Örültem, hogy találkozhattam a „régi” ismerősökkel, s megismerhettem új embereket. Svédország szellőrózsájának minden irányából érkeztünk, a hétköznapokban több száz kilométer választ el minket egymástól. De erre a pár napra megszűnnek a távolságok Hälleberga erdei tisztásán – magyar zenével, magyar ízekkel, magyar szavakkal. Ha jól belegondolunk, tulajdonképpen nem is léteznek távolságok, hiszen magyarságunk – bárhol járjunk is – összeköt!

Antal József