Tízedszerre álltak színpadra a Magyar Ház színészei

Nyomtatás
Hogy mi történt április 14.-én a Magyar Házban? Aki ott volt, tudja, aki nem, annak most elmesélem.
Dél körül kezdődött. Egyre több autó parkolt le a ház udvarán, csomagok kerültek elő ezekből az autókból: sütemények tálcán, finom saláták tálakban.  Egyre többen siettek csomagokkal felpakolva a házba. Aztán megjöttek a gyerekek, a fiatalok is valamiféle ünnepélyes izgatott vidámságba öltözve. 
Mi történt odabent?  A konyhán nagy volt a sürgés-forgás, hiszen mindenkit meg akartak vendégelni, aki aznap odalátogatott, és bizony sok embert vártak. Közben odafent az emeleten, farkasok, királyok, udvarhölgyek, katonák, banyák, házi és erdei állatok, sőt ördögök készültek nagy barátságban valami titokzatos dologra. A színpadon pedig két apuka ördögtanya építésébe fogott. S ha ez nem volna elég, kamerákat, lámpákat szereltek fel itt is, ott is. 
Lassan délután négy óra lett. Aki eddig nyüzsgött, az elcsendesedett, függöny mögé bújt, hogy helyet adjon azoknak, akik 16:00 órára érkeztek, és akik elfoglalták helyeiket a díszteremben a székeken.
Szneszpalntk
 
Aztán kihirdetetett: a függöny mögött tíz különböző korú gyermek, fiatal és öt lelkes felnőtt népmeséket készül bemutatni. A csoport megálmodója, szervezője, irányítója, szóval a csoport szíve, lelke és motorja, Szentkirályi Csaga. Ez már a tízedik alkalom, tízedik előadás. A bemutató ingyenes, az előadás után mindenkit várnak vacsorára, továbbá adományt gyűjtenek, amit csíkszeredai árva gyermekek kapnak meg, idén már ötödik alkalommal.
Majd elkezdődött az első mese, és jötték a mesék sorra. Nevetés, ének és taps töltötte be a házat. Bátran mondhatom nektek, a nézők is szereplőkké, gyermekekké változtak. 
Az előadás után a szereplők és nézők egyaránt asztalhoz ültek az ebédlőben. A jelenlévők örültek egymás társaságának, a meséknek, a napnak, jó hangulatban megvacsoráztak, de nem feledkeztek meg az árvákról sem, akik számára idén rekord összeg gyűlt össze, hogy – amint eddig is,– télire cipőt, kabátot vehessenek belőle, és lehetőség szerint egy kirándulásra is elmehessenek majd.
Aztán vége lett a napnak, mindenki hazaindult, de jövőre, a tizenegyedik bemutatón ti is részt vehettek. Gyertek el, töltsétek velünk azt a napot! N.H.