A Pannónia Klub életéből

Nyomtatás

Szerencsére februárban még meg tudtuk tartani az évi közgyűlésünket, a vírus előtt. Nagy örömünkre sikerült megerősíteni a vezetőséget három lelkes anyukával. Köszönet Andrea, Emőke és Szilvi!

Az idei tervezett tavaszi kulturális programok sajnos mind elmaradtak.

A gyerekprogramjainkat próbáljuk életben tartani, de nehézségekbe ütközött, mivel a Kőrösi Program keretében nálunk lévő ösztöndíjasokat hazahívták, személyes jelenlétük hiánya új kihívások elé állította közösségünket. Lelkes, fiatal vezetőségi tagjaink és a szülők első próbálkozása volt online megszervezni a gyerekek találkozását, május 1-jén pedig szabadtéri játszóházat szerveztek. A játszóházról Berecki Emőke írt beszámolót:

 

050120v1

A vírus következményében átalakult élethelyzetnek a Pannónia is igyekszik megfelelni, így a klub az utóbbi időben online gyerekfoglalkozást szervezett a lelkes szülők aktív részvételével. Az online ovi szuper alternatívának bizonyult, mert a gyerekek legalább látják, hallják egymást, emellett bepillantást nyerhetnek egymás életébe is. Ugyanakkor a személyes találkozás sokkal mélyebb, közvetlenebb érzelmeket hoz a felszínre kicsiből és nagyból egyaránt.

Ezt igazolja a május elseje alkalmából szervezett tavaszváró grillezés is. Miután sikerült megtalálni az ideális helyszínt (köszi, Linda!), már csak a kedvező időjárásban kellett reménykednünk. A körülmények ellenére szép számmal vettünk részt az év első szabadtéri eseményén. A táskákból gyorsan előkerültek az enni- és innivalók, és ameddig a gyerekek felfedezőútra indultak az anyukákkal, az apukák gondoskodtak az „ebédről”. Került a tányérba nyárson sült virsli, mangalica tepertőkrémmel töltött gomba, erős, illetve csemege sült kolbász és az erdélyiek kedvéért miccs.

Apraja-nagyja fantasztikusan érezte magát, csodásan telt a nap. A gyerekek nagyon sok új élménnyel gazdagodtak: dombot másztak, patakban ugráltak, csigát gyűjtöttek, meztelen csigát simogattak, fára másztak, de volt, aki bébihalat talált, sőt, még békapete is került a gyűjteménybe. A napot csapatjátékokkal zártuk, amelyek közül az Adj király katonát!örvendett a legnagyobb sikernek. A legszebb az egészben pedig az volt, hogy a gyerekek felszabadulva játszódtak együtt: mindenki mindenkivel, nagyobbak a kisebbekkel, fiúk a lányokkal. Köszönjük mindenkinek, aki ott volt, találkozunk legközelebb!

 

Nagyon nehéz programokat szervezni, de reméljük, őszre lecsillapodik ez az állapot és őszi bállal, színházzal, zenés táncestekkel, és természetesen hétvégi magyar iskolával tudjuk folytatni a Pannónia klub életét.

Jó egészséget kívánunk és szép élményben gazdag (ha lehet) nyarat Mindenkinek!

 

Rosenheim Ilona