Talpra, göteborgi magyar!

Nyomtatás

Több generáció együtt a Márton napi sokadalomban

Sokféleképp lehet „talpra állni” és tenni, cselekedni egy közösség összekovácsolásáért, megtartásáért. Ez koronként és helyszínenként más és más. Mi most a göteborgi gyerekek műhelyébe nyújtunk bepillantást. A göteborgi Tavaszi Szél Kulturális Egyesületben gőzerővel beindultak a 2022-es év közös gyermekprogramjai. Januárban korlátozott létszámmal, számunkra kicsit szokatlan módon – előzetes jelentkezés útján – szerveződtek a vasárnapi összejöveteleink.

A megengedett húsz fő mindig megvolt, talán néha még eggyel több is, de hát csak az nem tudja, aki nem élt Svédországban, hogy itt ismeretlen fogalom a gyerekek körében a vigyázzállásban sorban állás, amely elengedhetetlen feltétele a lurkók számbavételének. Azután eljött a február, a restrikciók eltörlésével, amelyet már mindannyian nagyon vártunk. Így nem lesz akadálya, hogy megtartsuk a tavaszi félév programjainak egyik kiemelt eseményét, a március 15-i forradalom és szabadságharc kapcsán szervezett találkozót. Ezt idén egy tó mellett található kirándulóházban rendezzük meg. Az idilli környezetben idén is elszavaljuk a Nemzeti dalt, amelyre sajnos tavaly nem volt lehetőségünk, hiszen egy éve leg­inkább online térben tudtunk együtt lenni. Legutóbb két éve, 2020-ban lelkesítette az össze­gyűlteket Petőfi Sándor költeménye. Akkor egy lovardát tettünk meg az ifjak találkahelyének, ahol, aki akart, lóra pattant, valamint Petőfi kedvenc ételét, a túrós csuszát tettük az asztalra. A Nemzeti dalt pedig Csikós Csenge szavalta el, mindenki legnagyobb megelégedésére. A fiatalok segítsége a lovagoltatásnál is jól jött két éve, amely gondolkodásra késztetett bennünket, felnőtteket.

Két korábbi tavaszi szeles, Flóra és Csenge segíti a szülőket. / Fotó: Antal József

Az ötlet – hogy a korábban gyerekként az egyesületbe járó, de azóta már „a fészekből kirepült” gyerekeket szervezőként, segítségként bevonjuk az egyesület munkájába – elindította azt a folyamatot, melynek eredményeképp tavaly novemberben Márton napi sokadalmat tartottunk, libapecsenyével, fehérkenyérrel, amelyet a rétesekkel együtt a svenljungai Femobla pékségben süttettünk meg, külön erre az alkalomra. Az össznépi rendezvényre nemcsak az aktív tagjainkat, a (kis)gyermekes családokat, hanem a már felnőttkorba lépő, egykori tavaszi szeleseket is meghívtuk, hogy ezzel a „forradalmi” ötlettel is építsük közösségünket, kérve, hogy Talpra, magyar! Ahogy a márciusi ifjak tették egykoron.