Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Nyomtatás

 

Dori_vezetésével_indulhat_a_tánc_kicsi.jpg

A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális Egyesület munkájának segítése is. Már öt hónapja részese lehetek a göteborgi magyar közösség életének, mely a Tavaszi Szélnek köszönhetően színes, változatos családi programokban is gazdag.

Novemberben a Tavaszi Szél megrendezte hagyományos Márton-napi lakomáját. A néphagyomány úgy tartja, aki Márton napján libát nem eszik, az egész évben éhezik. Mi el akartuk kerülni ezt a veszélyt, így hát az egyesület készült libasülttel, a tagok pedig mindenféle földi jóval. A nap során a gyerekek megismerkedhettek a Márton-nap eredetével, és kipróbálhatták a kézügyességüket is a liba alakú mécses gyártás során, Dobos Tamásnak köszönhetően pedig a honfoglalással kapcsolatos játékban is részt vehettek. Minden kicsi és nagy testileg-lelkileg feltöltődve térhetett haza. Régen a magyarok körében fontos szerepe volt ennek a napnak, hiszen ezt követően a csendes, békés elmélkedésről szóló adventi időszak következett, így egy jó ideig a Márton-nap volt az utolsó lehetőség, hogy mindenki jól kimulathassa magát. A Tavaszi Szél programjának köszönhetően pontosan ezt tettük, így felkészülve az adventi időszakra.

Ezután a karácsonyi ünnepkör került a középpontba: a Tavaszi Szél több programot is szervezett, ahol a magyar családok együtt hangolódhattak és tanulhattak az ünnepről és az azt körülvevő szokásokról. December 2-án – szintén az egyesület hagyományaihoz hűen – a Finnsjö közelében lévő tóparti házikóba invitáltuk az érdeklődőket. A családok elkészíthették saját, egyedi adventi koszorújukat, mindenféle színű és formájú díszből és szalagból válogatva. Aki megunta a koszorúkészítést, annak sem kellett aggódnia: mézeskalács-szaggatásra is lehetőséget biztosítottunk. Az eseményre meghívtam a Stockholmban aktív ösztöndíjas társamat, a zenész Éles Gergő Pétert is, akivel együtt biztosítottuk a zenei aláfestést: hagyományos magyar karácsonyi dalokat játszottunk. Gergőnek ezúton is köszönjük a nagyszerű zenei élményt.

Aki_nem_lep_egyszerre_kicsi.jpg

Miután az adventi koszorú már elkészült, pár nap múlva a Télapó is megérkezett Göteborgba. A Batyu Színház tehetséges előadópárosa, Kortha Nelli és Boronyák Gergely örvendeztették meg a gyereksereget egy fergeteges Mikulás-napi bábelőadással, melynek végén a Télapótól mindenki csokival és gyümölccsel megtömött mikuláscsomagot kapott.

Nem maradtak el a klasszikus gyerekfoglalkozások sem, mindenféle kézműves programmal, játékos tanulással, néptánccal, és baba-mama-papa-klubbal.

Csányi Saci óvodapedagógus több baba-mama-papa klubot is tartott, melyre szeretettel vártuk a legkisebbeket, a karonülő korosztályt és a szüleiket. A legutóbbi foglalkozáson a rekordmennyiségű résztvevőnek köszönhetően egyel nagyobb terembe kellett költöztetnünk az eseményt, mert az előzőben már alig fért el a gyerek- és szülősereg.

A gyerekfoglalkozásainkon mindig helyet kapnak a kézműves programok is, ahol a kicsikből előbújhat a kreativitás, és átadhatják magukat az alkotás felhőtlen és felszabadító örömének. Az utóbbi hónapokban sor került madáretető-készítésre, dekupázsolásra, zoknibáb-alkotásra, és farsangi jelmezkészítésre is. A gyerekek mindig lelkesen vágnak bele a munkába, és a szüleik segítségével egyedi remekműveket alkotnak.

közössegi_Ter_Marton_napon_kicsi.jpg

Néptáncos múltamnak köszönhetően nekem is volt lehetőségem néptáncos foglalkozást tartani a göteborgi magyar gyerekeknek, akik a legnagyobb örömömre igazán táncos lábú társaságnak bizonyultak, és együtt igazi, vidám magyar táncházi hangulatot varázsoltunk itt, Svédországban.

A téli hónapok hidege és sötétsége ellenére a Tavaszi Szél fáradhatatlanul dolgozó vezetőségének és lelkes tagjainak köszönhetően minden alkalommal jó hangulatban teltek a programok – és ahogy egyre hosszabbodnak a nappalok, további izgalmas foglalkozásokra számíthat az, aki ellátogat hozzánk. Farsangi bállal, húsvétváró tojásfestéssel, versmondó versennyel, néptánccal, kézműveskedéssel, túrákkal, és egyéb színes eseményekkel várjuk az érdeklődő magyar családokat idén is!

 

Tamasnal_neha_Szorit_az_ido_kicsi.jpgA_Mikulas_goteborgi_muhelye_kicsi.jpgÍrta: Szőnyi Dorottya