A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

A malmői Pannónia Klub eseményekben gazdag őszt tudhat maga mögött

Azt hiszem, bátran kijelenthetjük, hogy a malmői Pannónia Klub ezúttal sem okozott csalódást tagjainak: az őszi programok változatosak, tartalmasak és igazán közösségépítők voltak. A következőkben röviden összefoglalom az előző lapszám óta történteket.

Szeptember 27-én a Házastársas című nagysikerű előadást láttuk vendégül, amely játékos humorral és valós helyzetekkel mutatta meg, miért érdemes egy párnak együtt maradni – még akkor is, amikor az élet épp próbára teszi a kapcsolatot. A „játékmesterek”, Gönczi Dorka párkapcsolati mediátor és Varga Zsolt kommunikációs szakértő különböző párkapcsolati helyzeteket mutattak be, amelyeket improvizációs jelenetek tettek igazán emlékezetessé. A színpadon Ábel Anita színésznő és műsorvezető, valamint Debreczeny Csaba Jászai Mari-díjas színész brillíroztak. Újra és újra bebizonyították, milyen jól tudnak improvizálni – néha még a játékmestereket is sikerült meglepniük, ami hatalmas nevetést váltott ki. A nézők legtöbbje magára ismert egy-egy humoros vagy elgondolkodtató szituációban, így az est igazán jó hangulatban zárult. Az előadás után a vezetőségi tagoknak is volt lehetősége egy rövid beszélgetésre a művészekkel, amit különösen inspirálónak éltünk meg.

Október 25-én a Füstkarikák című, az 1956-os forradalom emlékére készült különleges előadást fogadtuk. A művet Sáfár Mónika Jászai Mari-díjas színésznő, Bárdóczy Attila színművész és Monos Franciska, magánének szakos egyetemi hallgató adták elő. Ez az est komolyabb, mélyebb hangvételt ütött meg, hiszen az előadás egy kivándorolt fiatal eredeti levelezésére épült. A levelekben a fiú félelmei, bizonytalansága, az otthona iránti erős vágyakozása, az otthon maradt szeretteiért érzett aggodalma elevenedett meg. A felolvasások és a művészi értelmezések különösen megrendítő atmoszférát teremtettek. A közönség közelről élhette át, milyen belső vívódások, személyes tragédiák és reményteli kapaszkodók húzódtak meg a történelem nagy eseményei mögött. Az előadás hitelesen mutatta be a hazától elszakított ember küzdelmét és a múlt sebeit, miközben mély érzelmi élményt nyújtott – elsősorban felnőtt tagjainknak.

5611 kicsi

November 15-én megrendeztük a már hagyományosnak számító, őszi tematikájú Pannónia bált, amelyre ezúttal is nagyon sokan ellátogattak. A vendégeket marhapörkölt-nokedli vacsorával, valamint kávéval és aprósüteménnyel kínáltuk. A remek hangulatról Horváth Dénes gondoskodott, a tánc és a jókedv pedig szinte az egész estét végigkísérte. Mindig hatalmas öröm ilyen nagy magyar társaságnak rendezvényt szervezni – különösen azért, mert ilyenkor a távolabbról érkező barátainkat is újra köszönthetjük, ami rendkívül erős közösségépítő hatással bír.

A Pannónia Gyermekklub is újra megnyitotta kapuit a legfiatalabb tagok számára. Ilyenkor a szülőket is

szeretettel várjuk egy kis kötetlen beszélgetésre és kávézásra, miközben a gyerekek mozognak, játszanak, kézműveskednek – természetesen mindezt a magyar nyelv használatával. Következő programunk a Mikulás-előadás lesz, amelyről a következő lapszámban részletesen beszámolunk majd.

Ezúton is köszönjük tagjainknak a belénk vetett bizalmat!

Szeretettel ajánljuk, hogy figyeljék a malmői Pannónia Klub hivatalos Facebook-oldalán év elején

megjelenő programajánlót, hiszen a tavaszi félévben is ígéretes eseményekkel készülünk.

Addig is áldott karácsonyt és boldog új évet kívánunk minden kedves tagunknak és újságolvasónak!

Írta és fotók: Lipowska Mercédesz

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2025. december 20.
Kedves Híradó Olvasók! Október 9-én jelentette be a Svéd Királyi Akadémia, hogy az irodalmi Nobel-díjat Krasznahorkai Lászlónak ítélték oda, így 2002 után (amikor is Kertész Imre kapta meg ezt a díjat) újra egy magyar író nyerte el ezt a rangos…
Tovább

Legfrissebb cikkek

2025. december 22.
2025. december 22.
2025. december 22.
Nobel-díj a széthullás krónikásának – Krasznahorkai László és az apokalipszis új tudata

Nobel-díj a széthullás krónikásának – Krasznahorkai László és az apokalipszis új tudata

Könyvespolc 2025. december 20.
Van valami mélyen ironikus abban, hogy a világ legrangosabb irodalmi díját egy olyan írónak ítélik oda, akinek hősei többnyire az összeomlás kellős közepén botorkálnak. A Svéd Akadémia döntése, amellyel 2025-ben Krasznahorkai Lászlónak adta az irodalmi Nobel-díjat, mintha azt üzenné: a…
Tovább
A kő szeretete – 2. rész

A kő szeretete – 2. rész

Képzőművészet 2025. március 11.
Látogatás Tilajcsik Roland svédországi szobrászművész szabadtéri műtermében Az alábbiakban a kétrészes, Tilajcsik Roland szobrászművésszel 2024. április 8-án készült interjúsorozat második része olvasható. Az első rész a Híradó 2024. decemberi számának 22–25. oldalán, illetve a lap weboldalán érhető el. Kérdező: Csikós…
Tovább

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME