Mint korábban is, a Magyar Ház Közösség vezetősége lehetőségeihez mérten mindent megtesz annak érdekében, hogy a tagságnak színvonalas programokat nyújtson és a nemzeti ünnepekről méltó módon emlékezzen meg.
Március 15-ét, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörése 177. évfordulójának megemlékezését Orgovány Erika rendkívül tehetséges és sokoldalú festőművész gazdag kiállításának megnyitójával kezdtük. A kiállított képek egyikét a művésznő a Magyar Háznak adományozta. Ünnepi szónokunk Dr. Müller Adrien, Magyarország svédországi nagykövete volt. A tartalmas szónoklat megható volt a Magyar Ház Közösség tagjai számára annak tudatában, hogy a Stockholmban nyolc éven keresztül szolgálatot teljesítő, közkedvelt, bölcs nagykövetünknek ez az utolsó hivatalos szerepe a Magyar Házban, mivel mandátuma leteltével vissza kell térnie Magyarországra. A szónoklatot követő ünnepi műsor, a KCSP-ösztöndíjas Ambrus András és Deák Júlia Cseh Tamás dalaiból összeállított előadása volt, aminek alkalmával a közönség megismerkedhetett ennek a két fiatalnak kiemelkedő tehetségével.
Augusztus 20-ra, a magyar államalapításnak, Szent István királyunk méltó tiszteletének, az új kenyérnek megünneplésére rendhagyó módon került sor a ragyogó nyárvégi időben: a Magyar Ház kertjében gyűltünk össze. Ünnepi beszédet mondott Bereczky-Veress Biborka, a nagykövetség részéről Dr. Győri Péter első beosztott, helyettes nagykövet szólt az egybegyűltekhez. Az eseményt Mészáros Attila főztje, a gazdag és ízletes bográcsgulyás koronázta, ami mindenkit elbűvölt.
Az 1956. október 23-i forradalom és szabadságharc 69. évfordulójának megünneplése alkalmából rendezett eseményen szónoklatot tartott Nagy Mariann Veronika konzul és fellépett két korábbi KCSP-ösztöndíjas fiatal: Szőnyi Dorottya és Szűcs Lili.
Egy rendkívül figyelemreméltó eseménnyel újraindult a világjárvány óta szünetelő Szabadegyetem: Bertha Lívia rendező bemutatta a Neumann János életéről szóló, A legpompásabb emberi elme című filmjét, amit szűnni nem akaró, hosszas beszélgetés követett. Ezt az estet az év folyamán több szabadegyetemi előadás követte: Bereczky Veress Rebeka első kötetes szerző Fellegvár című könyvének bemutatója, Szilágyi Enikő Jászai-Mari-díjas, érdemes művész Trianon-emlékestje Both Barna zongoraművész közreműködésével a Svédországi Magyar Protestáns Közösséggel közös szervezésben, Telkes Péter előadása az önvezető autókról, majd a szabadegyetemi év méltó lezárásaként Dr. Palóczi Péternek, Magyarország nagykövetének – aki nemrég mutatta be megbízólevelét a svéd királynak – Mesterségem címere: nagykövet című ismerkedő előadása, amelyet hosszas, kötetlen, bensőséges beszélgetés követett a Magyar Ház Közösség tagjaival.
Az év folyamán két alkalommal, márciusban és szeptemberben került sor Török Ernő szervezésében élő zenével a Táncház megrendezésére. A program egyre nagyobb népszerűségnek örvend, nem utolsósorban azért, mert sikerült bevonni a Hungarian Youth Association fiataljait is a Magyar Ház rendezvényeibe Mészáros Attila alelnök, és a fiatalok egyesületének svédországi részét irányító Kerezsi Dorottya közreműködésének eredményeként.
Több filmet is láthatott az érdeklődő közönség, az év első felében a KCSP-ösztöndíjas, aztán a Magyar Ház Közösség által szervezett vetítések alkalmával. Az ember tragédiája, Isten hozta, őrnagy úr!, Guerilla, 2550, Vissza a jövőbe kerültek bemutatásra.
Több előadóestre is sor került: Váray László és Alasztics Balázs, a Belvárosi Betyárok koncertje, Éljen a zene! nem csak gyermekeknek szólt. Vendégül láthattuk Gregor Bernadett Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, aki Thurzó Zoltán zongoraművész kíséretével Karády Katalin dalaiból gazdagon összeállított előadást adott. Bár az esemény nem volt teltházas, de akik részt vettek benne, mindannyian tanúskodnak arról, hogy nagyszerű élményben volt részük. A stockholmi Magyar Ház Közösség első igazi élő operaelőadása, Bartók Béla halálának 80. évfordulója alkalmából A kékszakállú herceg vára volt Tarnai Dávid és Töreky Katalin, a Magyar Állami Operaház szólistái, valamint Tarnai Nóra zongoraművész fellépésével, Toronykőy Attila zseniális rendezésében, ami az egyébként elvont darabot érthetővé teszi a kevésbé avatott közönség számára is. A csodálatos opera után az előadók gazdag ráadás-csokorral örvendeztették meg a közönséget, amelyet volt, akik meg is könnyeztek. A három művész a protestáns istentiszteleten is részt vett, hangjukkal erősítve a zsoltáréneklést és az istentisztelet után ismét rögtönzött műsort nyújtottak a közönségnek. Nagy népszerűségnek örvendett a Magyar Ház Közösség és a Hungarian Youth Association közös szervezésében megtartott Krasznahorkai László felolvasóest, amelyet Horváth Milán tartott Deák Hanna csellista zenei aláfestésével.

A Magyar Ház Közösség figyelemreméltó eseménye a Dr. Palóczy Péter és felesége, Palóczy-Nagy Szilvia védnökségével a Katalin-bál volt Mészáros Attila és Szűts-Eriksson Zsuzsanna szervezésében. Az alkalomhoz illő zene, a gazdag menüsor, a tombolán kisorsolt értékes adományok nemhogy kívánni valót hagytak volna maguk után, hanem akkora sikernek örvendtek, ami biztosítja, hogy a résztvevők máskor is visszatérjenek egy hasonló közös szórakozásra.
Végezetül meg kell említenünk, hogy a Magyar Ház Közösség vezetősége advent minden vasárnap délutánján közös gyertyagyújtást, baráti együttlétet szervez tagjainak és az érdeklődőknek.
Bízunk abban, hogy a Magyar Ház Közösség vezetősége által szervezett események elnyerték a tagság tetszését, és reményt nyújtanak az elkövetkező 2026-os év sikereihez is.
A Magyar Ház Közösség vezetősége


