„Reménykedünk, próbálkozunk, keressük a megoldást” - A helsingborgi Hungária Klub beszámolója a 2009-es évről

Nyomtatás
 
Egyesületünk megalakulása óta folyamatosan tevékenykedik, új célokat tűz ki, megbírkózik a felbukkanó nehézségekkel. Ezért először köszönetet szeretnék mondani az eddigi elnököknek, vezetőségi tagoknak és mindazoknak a  lelkes tagoknak, akik áldozatos munkájukkal elérték, hogy klubunk működik. Céljaink továbbra is  a magyar nyelv és a kultúra ápolása, hagyományaink megőrzése.
 
Kis közösségünknek a legnagyobb problémája az idén a tagok érdeklődésének a csökkenése volt. A rendezvényeinken való  részvétel is jelentősen megcsappant. Sajnos egyre kevesebb tagunk vesz aktívan részt a programjainkon. Tagságunk főleg az 50-60 körüli korosztályból és a nyugdíjasokból áll. Életvitelünk az utóbbi években számottevő változáson ment keresztül. Ennek egyik oka az internet, amely egyrészt gyorsa információszerzést tesz lehetővé, másrészt új jellegű kapcsolattartást biztosít. Másik oka a műholdas magyar tévéműsorok elterjedése. Számunkra a legriasztóbb jelenség az utánpótlás hiánya, a fiatalabb korosztály elmaradása. Hol vannak a fiataljaink, gyermekeink? Sajnos úgy tudom, nem mi vagyunk az egyetlen szervezet, amely hasonló problémákkal küzd.
 
Ezekután pedig rátérek a 2009-es év eseményeire:
Nemzeti ünnepünket március 6-án tartottuk, Jónás Csaba, Tarics Péter és Kovács Hortenzia felvidéki műveszek fellépésével. Az 56-os forradalomra október 16-án emlékeztünk meg Szöllősi Antal közreműködésével.
 
 
helsingborg.jpg
 
Hagyománnyá vált, hogy június 6-án, Svédország nemzeti ünnepén Fredriksdalban bemutatjuk hazánk nemzeti színeit, néhány jellegzetességét, valamint egyesületünk munkáját. Most is több ezren tekintették meg a különböző nemzetiségi és svéd egyesületek tánccal, dallal egybekötött műsorát. A félkörben kialakított standoknál mindenki saját hazájának finomságaiból kínált ízelitőt a közönségnek.
 
A nyári szünet előtt a vezetőség együtt ünnepelte meg a Szent Iván-napot, a kristianstadi Magyar Házban. Heringsaláta és földieper helyett egy igazi bográcsgulyásra szavaztunk, és ezzel a kellemes hétvégével zártuk az első évadot. 
 
Tavaly két alkalommal is tartottunk játékos vetélkedőt, Agytorna címmel, márciusban és októberben. Egy vállakozó kedvű, találékony tagtársunk állította össze az érdekes kérdésekből felépített játékot. Két kellemes, vacsorával összekötött estét töltöttünk így el. Szeptemberben Toth István kanadai úti beszámolójára jöttünk össze, aki sok érdekes képpel és történettel szinesítette előadását. Ezúttal is teli hassal, vidáman tértünk haza. Természetesen 2009-ben is egy igazi Mikulás adta át az ajándékokat azoknak a gyermekeknek akik december 12-én eljöttek hozzánk.
 
Figyelemre méltó esemény volt a klub szempontjából, amikor az „utvecklingsnämd” a tudomásunkra hozta, hogy a klubhelyiségünkért folyósítandó lakbértámogatást csak akkor kapjuk meg, ha egyesületünket bemutatjuk svéd és más nemzetiségi kluboknak is. A hivatal ezzel akarja előmozdítani egymás megismerését, és a társadalmi beilleszkedést. Ezért két nyitott napot is tartottunk. Az elsőn, tavasszal, hazánk tipikus ételeit, italait és fürdőit mutattuk be. Ősszel pedig a híres magyar feltalálókról szóló cikkeket és találmányokat állitottunk ki a klubhelyiségben. A helyi napilapban is meghírdettük ezeket az alkalmakat. Tolongás ugyan nem volt , de a sütemény mind elfogyott...  
 
Tavaly háromszor készültünk bált tartani, de a kevés jelentkező miatt egyszer sem sikerült. Ijesztő tendencia!!!
 
Az utolsó kellemetlen hír pedig az, hogy az önkormányzat meg fogja nehezíteni, esetleg teljesesen megszünteti a klubhelyiség bérletének anyagi támogatását. A február 27-i közgyűlésen meg kell beszélnünk a tagsággal a helyiség fenntartásának kérdését. Minden jel arra mutat, hogy fel kell mondjuk a bérleti szerződést és rendezvényeinket ezentúl az Inva-Sam termeiben fogjuk tartani.
 
Mindezen problémák ellenére reménykedünk, próbálkozunk, keressük a megoldást. Ezúton kérek minden kedves honfitársunkat, akiknek esetleg vannak ötletei, javaslatai, tapasztalatai amelyeket szivesen megosztana velünk, bátran keressen meg bennünket, örömmel fogadjuk! Nézzenek be hozzánk, cimünk: www.hungaria-klub.se !
 
Köszönettel: Kovács Andrea, titkár