EKE 2009

Nyomtatás
 
Az Erdélyi Könyv Egylet 2009. évi kötete, az egyesület történetében először, nem abban az évben jelent meg, amelyet évjelzete mutat, hanem másfél hónappal később, 2010. februárjában. Mire ezt a rövid közleményt olvassátok, akik a tavalyi tagsági díjat befizették, valószínűleg már megkapták a nekik járó számozott példányt.
 
A késés oka részben magánjellegű, részben pedig az, hogy a választott tárgy több felkért szerzőt gondolkodásra, a téma hosszas latolgatására késztetett, és majdnem mindannyian – tizenöt jeles személyiségről van szó – késtek a kézirat elküldésével. Nem csoda: az EKE a mai zűrzavaros világban azt kérte tőlük, hogy „rajzolják meg” egy jónak, élhetőnek, sőt boldognak elképzelt közeljövő világát. 
 
A könyv címe, ennek megfelelően, ez: Rajzoljunk magunknak egy világot. A benne olvasható írások célja pedig az, hogy kiutat keressenek a jelenkori világ sokasodó válságaiból, mind sajátosan magyar, mind globális vonatkozásban. Az EKE tizenkilencedik könyve a 2003-ban indult Határtalan hazában című új sorozat hetedik kötete, s mint az előzők, ez is nemzeti sorskérdésekre keres választ.
 
 
Veress Zoltán