Az L.T.B.T. az árva gyermekekért létezik és dolgozik

Nyomtatás

 

Eseménydús és munkával teli hónapokat tudhatunk magunk mögött, ugyanis sokat dolgozott mind a vezetőség, mind a segítőkész tagság. Munkájukat az árvák nevében is hálásan köszönjük, mert így a jövő évi támogatások összege meghaladja a 100.000 koronát (pontosan 113.500:-). Ezen kívül egy Csíkomlyóra szánt segélyszállítmányt is összeállítottunk. Mindezt részben munkával, részben adományokból sikerült elérni. Nem kaptam engedélyt az adományozók nevének közlésére, mégis megemlíteném a SMOSZ-tól kapott működési támogatást és a Livets Fond Respect nevű katolikus alapítványtól kapott adományt, amelyeket köszönünk szépen.

 

A Matterhorn (Svájc) a St. Bernhard hágó felől,
Sántha Hanga felvétele.

 


Az idén is megrendeztük őszi bazárunkat, amely az esős időjárás ellenére is sok látogatót vonzott, így16.842 korona lett a tiszta nyereségünk! Kissé felbátorodva tervezünk egy karácsonyi bazárt is, amelyre mindenkit szeretettel várunk!

 

Az idén eddig 8 alkalommal rendeztük meg egyesületi délutánunkat. A Magyar Orvosok Egyesülete is a mi összejöveteleink keretén belül tartja találkozóit. Ismételten kérünk mindenkit részvételi szándékának előzetes bejelentésére, hogy eszerint tervezzük a főzést. Ha több résztvevőre számítunk, mint amennyi eljön, akkor fölöslegesen magas költségeink az árváktól vonják el a pénzt.


További kérésem az hogy, a krisztusi alázatra gondolva tegyétek túl magatokat a személyes sérelmeken, gondoljatok arra, hogy 98 árva nehéz sorsán enyhítünk közös erővel. Ne engedjük, hogy ők vallják kárát az esetleges sérelmeknek!


A következő gyermekek részesülnek 2010-ben támogatásban:

Simó gyerekek (3), Szentegyházas falva: 5.000:-kr/Bartos Erika (3), Hidegség, Gyimesközéplok: 6.000:-kr/Hegedüs Rózsika (1), Budapest: 5.000:-kr/Török Andrea (3), Kolozsvár 5.000:- kr (egyetem)/Kölcsi Tünde (1), Tiszabökény (Kárpátalja): 4.000:-kr /Karis Marcell (1), Balatonfüred: 5.000:-kr (egyetem)/Tankó Zsolt Béla (4), Hidegség: 5.000:-kr/Gyimesi Timea (2), Gyimesközéplok: 5000:-kr/Tankó Mária Klaudia (2), Gyimesközéplok: 4000:-kr

A következő intézetek részesülnek 2010-ben támogatásban:


Balatonfüredi Radnóti Miklós iskolában10 gyerek: 4.000:-kr; a dálnoki iskolában 3 gyerek: 4.000:-kr; Csibész alapítványnál 13 gyerek: 20.000:-kr; Szent Erzsébet Alapítványnál (Sárospatak) 33 gyermek: 16.000:-kr; Dévai Szent Ferenc Alapítványnál 13 gyerek: 20.000:-kr; Kisiratosi Pio Atya gyermekotthonban 18 gyerek: 5000:-kr.


A megítélt támogatások azért nem arányosak a gyermekek számával, mert többféle támogatást nyújtunk: családit (a gyerekek egy szülővel élnek, ilyen esetekben beiskolázási támogatást nyújtunk),egyénit (ilyenkor figyelembe vesszük, hogy a támogatott otthon él-e vagy intézetben), intézményit (ebben az esetben az állami támogatást pótoljuk ki) és étkeztetési támogatást. Minden kérést gondosan áttanulmányozunk, és az igénylések valamint a lehetőségeink mérlegelésével határozunk a támogatásokról.


Nagylelkű svéd támogatóink is vannak, mint például Astrid és Åke Hörnell, akik 140 pár új lábbelit adományoztak az árváknak. Látnotok kellett volna, amikor a Hidegségben nyári látogatásunk alkalmával a gyermekeknek - más ajándékokkal együtt - 2-2-pár új cipőt (nyárit és télit)adtunk át. Köszönjük Astridnak és Åkenak az értékes és hasznos ajándékokat!


Szeretnék összeállítani egy rövid filmet és képanyagot az idei látogatásokról, hogy azt a közgyűlésen bemutathassam. Látogatásunkkor azt tapasztaltuk, hogy az amúgyis nagy elszegényedés sajnos tovább súlyosbodik. Az egyre anyagiasabb világban megint a gyengék, az öregek és az árvák lettek az áldozatok, és egyre kevesebb a segítő szándékú ember. Ezért tudom különösen nagyrabecsülni önzetlen segítségeteket. Az Isten áldjon meg ezért, és adjon nektek erőt, egészséget!


Őszinte tisztelettel és felebaráti szeretettel:


Mihály Ferenc
elnök

Az L.T.B.T Árvákat Támogató Egyesület fájdalommal emlékszik Szabó Máriára, akitől 2009 október 26-án vettünk örök búcsút. Pihenjen békében!