Az Uppsala-i Magyar-Svéd Egyesület hírei

Nyomtatás

 

Egyesületünk új erőket vet be azért, hogy a fiatal nemzedék is otthonosan mozogjon a magyar kultúrában, ezért különleges figyelmet fektettünk az év ritmusához igazított gyermekfoglalkozások megszervezésébe és kivitelezésébe. Ahogyan Márai Sándor is bölcsen tanácsolja: „Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben. S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre.”


Ünnepi hangulatot próbáltunk teremteni minden alkalomhoz azért, hogy a gyermekek szívesen kapcsolódjanak be az anyanyelvi foglalkozásokba, illetve az ezt követő kis bulikba is.

 

Sikeres, az év ritmusához igazított
gyermekfoglalkozások Uppsalában

 


Első kis ünnepünk a farsang volt, amely nagy sikert aratott (erről az előző számban röviden tudósítottunk). Ezt követte a szintén érdekes Nemzeti Ünnep, ahol kokárdát készítettünk, illetve felidéztük március 15 hősi eseményeit. Húsvét előtt ismét összegyűltünk; ekkor locsolóverseket tanultunk, kézműves foglalkozás keretén belül pedig pirostojást festettünk, illetve ünnepi dekorációt készítettünk. A Húsvétot követte az Anyák napi ünnepség, ahol bensőséges hangulatban megünnepeltük az anyákat és megköszöntük mindennapi fáradozásaikat.


Mindezek után beköszöntött a meleg idő, és úgy gondoltuk, hogy talán a szabadban kellemesebben telnének a foglalkozásaink, ezért júniusban együtt piknikeztünk, majd júliusban strandoltunk a Wik kastélynál.


őszre is maradt a lelkesedésből, mert tovább folytatjuk elkezdett munkánkat, azzal a különbséggel, hogy most már hetente lesz egy kis foglalkozás azoknak a gyerekeknek, akiknek kedvük és lehetőségük van eljárni hozzánk. Szándékunkban áll előkészülni az őszi és téli ünnepekre, bízva abban, hogy a mogorva idő ellenére is tudunk majd egy kis fényt csempészni a mindennapokba!

 

Dénes Blanka
UMSE/Kisgyermek-foglalkozások felelőse