A stockholmi Magyar Ház értesítője

Nyomtatás

A Magyar Ház színjátszó csoportjának 6. előadását láthatta a nagyérdemű közönség május utolsó vasárnapján. Fredrik BackmanEn man som heter Ove címü könyvéből készült a színpadi változat: Egy férfi, a neve Ove címmel. Tizennégy szereplőnek 23 szerepet osztottunk, és a könyv remek humorát emeltük ki. A közönség is jól mulatott, nemcsak a szereplők.

Fotó: Jenei István

Az előadás utáni vacsorát is a szereplők „állították” asztalra. A nézők, a vacsoravendégek bőkezűen adakoztak, hiszen a tiszta bevételt – 4.800 koronát – a sepsiszentgyörgyi árvaház egyik csoportjának szántuk.  Ebből a pénzből kirándultak a gyerekek a nyáron, és talán még téli cipőre is maradt. (A korábbi 5 előadás bevételét is beteg, árva, rászoruló gyerekek kapták).

Köszönjük a kedves közönségnek, hogy támogatnak. Köszönet a lelkes színjátszócsapatnak, súgónak, kellékesnek, rendezőnek. (Hadd álljon itt a nevük: Czernák Mihály, Sebestyén Márton, Sebestyén Hunor, Szemiller Attila, Sebestyén Gábor, Szentkirályi Fruzsina, Feldőtő Sándor, Török Ernő, Nemes Henrietta, Sebestyén Indira, Végh Norbert, Deák Kolozsi Zsófia,  Szentkirályi Zsófia, Erdős Anita valamint Török Enikő, Szentkirályi Gábor és Szentkirályi Csaga.)  Érdemes volt!

Fotó: Árpádffy Zoltán

A stockholmi Hétvégi Magyar Gyerekfoglalkozás (UHU)  Barnens ö-n tartotta nyári táborát augusztus 13-16. között. Sátorban és házban lakott a résztvevő 70 személy, akiknek több mint a fele 1-16 éves gyerek. Olyan fiatalok is résztvettek, akik már nem járnak a hétvégi iskolába. Vörös Balázs és Péter Eszter sepsiszentgyörgyi oktatók tanítottak a gyerekeknek fényképezést és kézműves mesterségeket. Márton Juli, Molnár Anna és Komáromi Kristóf magyarországi ösztöndíjasok segítettek az oktatóknak és a táborszervezőknek. Szórakozásban sem volt hiány, lehetett úszni, horgászni, evezni, focizni, voltak ügyességi játékok, és természetesen tábortűz minden este a ragyogó augusztusi hétvégén.

Köszönet az UHU vezetőségének, akik a tábort szervezték!

 

Bolyai Farkas és Bolyai János marosvásárhelyi híres matematikusokról tartott előadást Oláh Anna könyvtáros szerdán, augusztus 26-án a Magyar Házban.

 

Szent István és az államalapítás ünnepét augusztus 29-én tartottuk. Ünnepi beszédet mondott Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója, festményeit állította ki Buváry Gyula festőművész és fuvolán játszott Práda Kinga előadóművész.

 

Szeptember 13-án  15 órakor az LTBT családi ebédjére, szeptember utolsó péntek estéjén a Katolikus Kör évadnyitó vacsorája került sor.

 

Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékünnepélyét október 24-én tartjuk. Az Amargant Színházi Műhely: Október Pest című előadását Illyés Lénárd és Gyulai Csaba adja elő.

December 31-én megünnepeljük a Magyar Ház megvásárlásának 20. évfordulóját. Ezt egybekötjük a szilveszteri mulatsággal, amelyen a Csenken táncegyüttes is fellép, és a zenekar nekünk is húzza majd a talpalávalót.

További információkért keresd a honlapunkat:www.magyarhaz-stockholm.com

Telefon: 08-254038. Cím: Lövåsvägen 12, Bromma, T-bana Stora mossen.

 

Kérjük és ajánljuk, hogy látogasd a Magyar Ház rendezvényeit! Mindig, mindenkit szeretettel várunk!

 

Összeállította: Szentkirályi Csaga