Hírek a malmői Hungaroclubtól

Novemberben Erzsébet-Katalin bálunk volt, melyet egy németországi kirándulás követett. Tagjainkkal karácsonyi bevásárláson voltunk Heiligenhafenben.

Decemberben a Marcali 3 tenor egy fergeteges előadással lépet fel telt ház előtt.   A programban adventi dalok, musicalek es operettek szerepeltek.

A szilvesztert tagjaink egy csapata együtt ünnepelte. Februárban teltházas farsangi bálunk volt. A veszprémi vendég zenészünk, Tóth István húzta a talpalávalót.

Bővebben: Hírek a malmői Hungaroclubtól

A stockholmi Magyar Ház őszi programjai

A stockholmi a Magyar Ház minden hónap második szerdáján Szabadegyetem néven előadást szervez, amelynek célja, hogy a Svédországban élő magyar szakembereket, kutatókat, művészeket, sikereket elért alkotókat egy előadásra meghívja, hogy életüket, munkásságukat, pályájuk alakulását, sikereiket és célkitűzéseiket bemutathassák a Magyar Ház Közösség tagságának. Így volt ez szeptemberben is, amikor Dr. Oláh Sz. Lívia szociológus, családdemográfus, kutató, egyetemi oktató, a Stockholmi Egyetem docense tartott előadást A változó család – európai kitekintés címmel. Októberben Seres Irén ipari termék- és formatervező mérnök, a stockholmi Királyi Politechnikai Intézet munkatársa A terméktervezés titkai és trükkjei című előadásával mutatkozott be. Novemberben a Magyar Ház Közösség Szabadegyeteme Dr. Herczeghné Juhász Edit aneszteziológus szakorvos tartja meg Soli Deo gloria! című bemutatkozó előadását.

Szeptember negyedik szombatján nagyszabású rendezvénybe vágta a fejszéjét a stockholmi Magyar Ház vezetősége. 

Bővebben: A stockholmi Magyar Ház őszi programjai

Megtartották a SOMIT téli táborát

Február 14-16-án a SOMIT téli táborát tartotta meg Hälleberga Tábortanyán – a kolbásztöltés és a farsang jegyében. A táborban az idősebb és az ifi SOMIT-osok is szép számmal vettek részt, és elmondhatom, hogy méltó télbúcsúztató tábornak bizonyult az az örömteli két és fél nap, amely során befogadott minket Hälleberga otthonos közege.

Fotó: Bitay Zsolt

Péntek este már felhőtlen hangulat és baráti mulatozás várta a résztvevőket ezen a nyugodt, csendes természeti környezetben fészkelő helyen: megérkeztünkkor is arról árulkodott a hangulat, hogy az ide látogató a lehető legideálisabb helyre jött kipihenni a tél fáradalmait, a mozgáshiányt, a derű utáni vágyát és a természet iránti szomját.

Bővebben: Megtartották a SOMIT téli táborát

Teleki Ralph kiállításmegnyitó a Magyar Házban

Régi terve teljesedett be a Magyar Háznak a széki gróf Teleki Ralph festő- és grafikusművész emlékkiállításával. Szeretettel köszöntöttük ebből az alkalomból körünkben Teleki Carlát, a művész lányát.

A széki Teleki grófi család drassói ágát a huszadik század egyetlen sorscsapása sem kerülte el: az első világháború, a trianoni döntés, a Romániához csatolt birtok porba dúlása, a családi kastély rombadöntése, az idősebb fivér korai tragikus halála, a hontalanság, a kisebbségi lét a két világháború közti román világban, amelyet később a budapesti lét rövidéltű biztonságával cserélt fel a család, a második világháború, a porig bombázott rózsadombi villa, a háborút követő társadalmi kivetettség, a manapság Terror Háza néven ismert Andrássy úti hírhedt épületben a fogvatartás, a Gyula melletti Hunyára, egy tyúkólba való kitelepítés, a családtagoktól való különválasztottság, 1956, a bécsi menekülttábor, az új haza valamint az érett korban újrakezdett élet kihívásai mind olyan fordulópontok voltak a Teleki Ralph életében, amelyek közül önmagában akár egyetlenegy is emberpróbáló lett volna.

Bővebben: Teleki Ralph kiállításmegnyitó a Magyar Házban

Benyomások kérdésekkel

Göteborg 2017. május 12–14.

Több mint egy fél év telt el, hogy a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztőségének két másik tagjával Göteborgban jártunk, az ottani Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Kör meghívására. Munkatársaim azelőtt is megfordultak Svédországban, jómagam még nem. Kíváncsian vártam hát az első benyomásokat. Ekkora időtávlat már megszűri az emlékeket, csak a fontosabbak, érdekesebbek maradnak meg. Próbálom felidézni, melyek ezek.

Bővebben: Benyomások kérdésekkel