A Hídember Göteborgban

„Ami Amerikának Robert De Niro, Nyugat-Európának Gérard Depardieu, az Kelet-Közép-Európának Eperjes Károly”. Ezt írta az egyik Cannes-i Filmfesztivál után a legmeghatározóbb filmújság, a Variety kritikusa. Mi magyarok, még itt, a svédországi Göteborgban is örömmel, büszkeséggel olvasunk ilyen kijelentéseket.

Eperjes Károly /Fotó: Bánovits András

Eperjes Károly színművész neve talán nem annyira könnyen megjegyezhető, mint néhány verekedős-lövöldözős szupersztáré. Segített a sors. Már egyik kollégiumi tanárjának sokkal egyszerűbb volt a Szamócai név megjegyzése. Ez hamarosan Szamócává egyszerűsödött. A helyzet később - csodálatos módon -, megismétlődött az egykori Színművészeti Főiskolán, ahol vendégünk első tanára, Majos Tamás is bajba került az Eperjes névvel: egészen a színművészi diploma átadásáig Szamócának szólította. Ma sok magyar egyszerűen csak azt mondja: „Hídember”. Akkor mindenki tudja, kiről van szó.

Bővebben: A Hídember Göteborgban

Concerto di Roma

Feleségemmel Rómában voltam. Az utolsó előtti hajnalon földrengésre ébredtünk, amely tőlünk 100 kilométerre sok embert megölt és sok házat elpusztított. Hazatérésünk reggelén felszálltunk a buszra, amely a reptérre vitte csoportunkat. Tizenegy napunk alatt minden kirándulás előtt ugyanott várt minket, de most rendőrök jöttek és megbüntették a sofőrt, mert nem vette figyelembe a PARKOLNI TILOS táblát. A papírok kitöltése közel 20 percig tartott. Egyre nagyobb volt az izgalom, de gépünk felszállása előtt így is sok időnk maradt a nézelődésre. Bementünk néhány üzletbe, de vásárlás nem volt, mert mindent drágábban kínáltak, mint a városban.

Egy idő után úgy tűnt, mintha valaki zongorázna. Hallani azt, hogy nem hangszóróból jön a zene. Mire megtaláltuk, már nem ült senki a hangszernél. Az impozáns, fekete zongora felnyitott fedővel tiszteletet parancsolt. Előtte egy tábla: Play me. Engedelmeskedtem a táblának és zongoráztam. Ebből éltem egész életemben és ezért soha nem szóltak rám. Római reptér, hát csupa olasz dalokat játszottam.

Bővebben: Concerto di Roma

Tavaszias időben kirándultak a Tavaszi Szél Egyesület tagjai

Szeptember elején tartotta évadnyitó, közös kirándulását a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális Egyesület. A város melletti erdőkbe szervezett egész napos túrán mintegy negyvenen vettek részt. A kellemes, tavaszias időben gyermekek és szüleik közösen játszottak, grilleztek a szabadban, a Torpet Freden kirándulóhely házai övezte tisztáson.

A szebbik arcát mutatta és kegyeibe fogadta az ősz eleji göteborgi időjárás a Kåsjö megállónál gyülekező közel húszfős, lelkes csapatot, akik a narancssárga színnel jelzett Bohusleden turistaútvonalon vágtak neki a mintegy 10 km-es távnak a Torpet Freden kirándulóhelyig. Fiatalok és idősebbek, valamint Johnny kutya, jó kedélyűen hagyták maguk mögött a métereket a szabadba hívogató, napsütéses időjárási viszonyok között. Jómagam, alig három nappal Göteborgba történő megérkezésemet követően, nem győztem ámulni az utunkat keresztező sok kis tó és forrás lenyűgöző látványán, miközben nagyokat szippantottam a frissítő, kristálytiszta erdei levegőből. Túratársaim eközben rutinos kiránduló módjára szedegettek az erdő kínálta friss elemózsiákból. A szatyrokba megannyi ehető gombaféle került, helyben pedig a kékáfonya-szemek jelentettek egy kis azonnali energiapótlást.

Bővebben: Tavaszias időben kirándultak a Tavaszi Szél Egyesület tagjai

200 éve született Arany János

Arany János versei olyanok, mint költőjük neve. Milyen sokan elgondolkoztak már azon, hogy Arany János költészete, határtalan szókincse örökre ott kell maradjon a legtisztelendőbbek élén. Képek, rímek, ötletek, események: mind elbűvölő! Nem könnyű annyi más irodalmár után „még egyszer” írni Aranyról. Nem szabad elfogultnak lenni és nem szabad sziporkázó jelzőkkel kifejezni, milyen nagynak tartjuk. Nem is kell. Fel kell lapoznunk azt, amit írt és mindig nehéz lesz letenni a könyvet, mert az fogva tartja olvasóját.

200 éve született Arany János. Hosszú idő lenne ez egy embernek, de gyönyörű egy költőnek.

Bővebben: 200 éve született Arany János

iHuset 2017

A Göteborgi Magyar Napok, vagyis az „iHuset” rendezvénysorozatának közeledtével - már csaknem másfél évtizede -, a napfényt vártuk, a tavasz közeledtére gondoltunk. Sajnos, 2017 március 11-én csípős, hideg szélben érkeztünk az Eugen & William galéria bejáratához. Mégis, sokkal több érdeklődő már nem fért volna a helyiségbe. Ahogyan az arcokat néztem, eszembe jutott, amikor valaki hamisnak, mellveregetőnek nevezte a külföldön élő magyarok sokszor emlegetett hazaszeretetét. Itt, a megnyitón látott arcok, mást fejeztek ki. Ezek a magyarok eljöttek, mert tudták, hogy más magyarok is eljönnek. Mellveregetni? Ki előtt? Egymás miatt jöttek. Sokadik éve idén tavasszal is.

Megnyitó / Fotó: Bánovits András

Csata Attila, a göteborgi Kőrösi elnöke üdvözölte az iHuset megnyitóján megjelenteket. Az idők múlásával egyértelművé vált, hogy ez a mozgalom a város, Göteborg életének része lett. Jó, mert összetartja a környéken élő magyarokat. Minél több fiatalt kell megnyernünk ennek az ügynek, hogy vigyék, fejlesszék tovább, amit mi negyed százada elkezdtünk. Eddig több jelszóval buzdítottuk egymást, hogyan őrizzük, gondozzuk magyar kultúránkat itt Svédországban. Az idei jelszó a New Generation.

Bővebben: iHuset 2017

Hogy mit jelenthet egy magyar egyesület külhonban?

Uppsalai Magyar - Svéd Egyesület

Az egyesületek magasztos céljaiért önkéntesen tevékenykedőkben gyakran megfogalmazódik a kérdés, hogy vajon van-e igazán értelme a rengeteg erőfeszítésüknek, hiszen az anyagi támogatások akadoznak, a taglétszám folyamatosan csökken, egy-egy program megvalósítása pedig egyre nagyobb költségvetést/erőfeszítést igényel. Tisztában vagyok azzal, hogy kulturális szervezetekről van szó, de most szeretnék rávilágítani egy kicsit más szemszögből, hogy mit jelenthet egy magyar egyesület a hazától távol, a bizonytalan idegenben.

Bővebben: Hogy mit jelenthet egy magyar egyesület külhonban?

1848. március 15. ünneplése Göteborgban

Amikor az 1848-as Forradalom és Szabadságharcról emlékezünk meg, a hazánkra gondolunk. A hazánkra ott lent, majdnem 2000 kilométerre Svédországtól. Ilyenkor melegség és büszkeség járja át szívünket. Sokat hallott kifejezések ezek, de mi tudjuk, hogy nem erről van szó. Alkalomról alkalomra megemlékezünk azokról a hősökről, akiknek köszönhetjük, hogy Magyarország ilyen és ennyi viharos idő után is létezik. Tatárok, törökök, labancok és két világégés után a mai napokban is.

Művelődési Körünk meghívására, tíz svédországi város egyikeként, nálunk is bemutatták 1848-as megemlékezésüket a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasai. Itt is meg kell említenem, hogy régi közhelyek helyett rendkívül nívós műsorral lepték meg közönségüket. Volt vers, próza, ének, zene, néptánc. Tudjuk, mit jelent, hogy a szép számmal összegyűltek nem siettek haza, hanem még sokáig beszélgettek a teremben. 

Bővebben: 1848. március 15. ünneplése Göteborgban

20 éves a „Székelyföld” kulturális folyóirat

Olyan sok dicséretet kaptunk már mi, göteborgi és más, Svédországban élő magyarok, hogy tisztességgel ápoljuk a hazánkból hozott kulturális emlékeket, gyermekeinknek pedig tovább adjuk a magyar nyelvet és annak szépségeit.

Molnár Vilmos, Lövétei Lázár László és György Attila

Arról viszont ritkán teszünk említést, hogy van az erdélyi Csíkszeredában egy kulturális havilap, amely húsz éve töretlenül látja el a magyar szóra éhes olvasókat Romániában és a világ sok országában is versekkel, novellákkal.

Bővebben: 20 éves a „Székelyföld” kulturális folyóirat

We, king...

És ismét útra kelt a hajós. Nagy tengerjáró hírében állt, noha idejekorát megélt ember volt, s előszeretettel üldögélt otthon, meleg sört kortyolgatva, s kalandjait mesélve a hozzá hasonló marcona embereknek.

Ezúttal ismét Északra ment, felkeresni a régi rokonokat, megnézni, mi maradt belőlük, s mire számíthatni a jövőben. Meg egyáltalán: hívta Észak, ahol valamikor szép napokat töltött.

A vörös téglás házak földje, ahol az emberek még mindig építkeznek, noha már nem tudják miért. Ahol kereskednek, holott több a pénzük, mint amit el tudnak költeni. Ahová befogadják a népek országútjain és tengerein érkező népeket: pedig valamikor ők kalandozták körbe a világot.

Talán ezért olyan befogadóak.

Házaikon nincs díszítés, szívükben sincs. Egyenes emberek: ha nevetni kell, nevetnek, ha dolgozni kell, dolgoznak, ha ki kell halni, kihalnak. És szívósak, kemények, mint a róluk elnevezett acél.

Valamikor, nagyon régen a hajós népével együtt kalandozták körbe az ismert világot. Ma már csak néha összevillan a szemük: a kalandozás tüze kihunyt bennük.

Inni még tudnak. Nagyon.

Bővebben: We, king...