Augusztusi madárfigyelés

Az Uppsalai Magyar-Svéd Egyesület rendezésében 2015. augusztus 16-án madártani kirándulást tettünk a Mälaren tóvidék Ekolsund öböl Hjälstaviken nevű melléköblében levő Natura 2000 területre. A hårbyi madártorony és a Parnassen nevű két madárvártához vitt az utunk.

Apácaludak és rétisasok a hårbyi parkolónál

Szép, napos időt fogtunk ki.
Délelőtt 10 óra körül kezdtek az egyesület tagjai gyülekezni a Hårby nevű parkolónál, ahol már várt reánk Gyösh (Lövestam Gyöngyi) tagtársunk fia, Károlyi Zsombor madárszakértő.
Gyermekek és felnőttek egyaránt kíváncsian vártuk, mit is fogunk látni.
Ingoványos, náddal, sással benőtt tóparton vezetett a cölöpökre épült, korláttal ellátott út a tópartra épült kétszintes madárfigyelő toronyhoz.

Read more: Augusztusi madárfigyelés

Nemzetközi elismerés az Ághegynek.

Május 14-17. között Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetem adott helyet a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága - Anyanyelvi Konferencia immár a tizenharmadik konferenciájának. A társaság tagjai Ausztrália, USA, Nagy Britannia, Németország, Svédország stb. különböző tájairól és a Kárpát-medence valamennyi magyarlakta országából érkeztek az öt évenként megrendezésre kerülő összejövetelre. A konferenciát megtisztelte jelenlétével dr. Hoppál Péter államtitkár és Tőkés László reformtus lelkész, Európai Parlamenti képviselő is.

dr. Balázs Géza az ELTE professzora, az Anyanyelvi Konferencia elnökének megnyitója után dr. Hoppál Péter államtitkár köszöntőjében méltatta a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága (MNyKNT) jelentőségét a magyar nyelv és kultúra megvédése, népszerűsítése terén, amit a magyar kormány nagyon fontosnak tart, és figyelemmel kíséri munkáját .

Tőkés László volt püspök, Európa Parlamenti képviselő, köszöntőjében kis történelmi visszatekintésben méltatta a MNyKNT Anyanyelvi Konferencia alapító személyiségeit, Kodály Zoltán, Illyés Gyula , Bárczy Géza, Lőrincze Lajos neveivel fémjelezve. Kiemelten foglalkozott nyelvünk és kultúránk jelentőségével nemzeti önidentitásunk formálásában és erősítésében.

Read more: Nemzetközi elismerés az Ághegynek.

Kultúránkat képviselve... nyáron is a porondon

A 2015-ös „Grill-világbajnokság” Göteborgban került megrendezésre június közepén.

Fotó: Bánovits András

A kétnapos rendezvényen közel 50 csapat vett részt. Minden sátornál kóstolhattunk valami finomat: frissen grillezett halat, húst vagy gyümölcsöt, esetleg valamilyen különlegességet is. A színes és érdekes rendezvényen hazánk is képviseltette magát. A magyar csapat szerepléséhez buzdított és asszisztált Sternbeck Ildikó és Bánovits András, a Kőrösi képviseletében.

A gasztronómia világán kívül a sport területén is közreműködött egyesületünk Göteborg város életében.

Read more: Kultúránkat képviselve... nyáron is a porondon

Tavaszi SOMIT özön Hällebergán

Hööööölgyeim és Uraim! Kicsik és nagyok! Sok-sok szeretettel üdvözlünk mindenkit az idei családos táboron!

Nem, ennyire teátrális azért mégsem volt sem a tábornyitó, sem maga a tábor. Színházi előadásban mégis volt részünk. A budapesti Pódium Színpad: Húsvéti készülődés Nyúlanyóval című zenés műsorát egyaránt élvezték kicsik és nagyok. 

Fotó: Kádár Attila

De természetesen nem maradtak el a szabadtéri csapatjátékok, a zenés vetélkedő, a sütés-főzés, tojás- és arcfestés, nemezelés, locsolás, fűben tojáskeresés és (a felnőtteknek is kijáró) esti levezető bulizások sem.

Amíg az „átlagember” a szokásos módon ünnepelte a húsvétot, addig mi, csaknem kilencvenen, kicsik és nagyok, a SOMIT szervezésében, Hälleberga berkeiben szórakoztuk, mulattuk, játszottuk, dolgoztuk végig a hosszú hétvégét.

Read more: Tavaszi SOMIT özön Hällebergán

A Pannónia Klub életéből

Nagyon sikeres színházi előadással, Karády Katalinra emlékezünk címmel Molnár Klára és Rusz Milán szereplésével zártuk az első félév kulturprogramjait.

Kipihenten, új erővel kezdjük az őszi klubéletet.

Augusztus 31-től minden hétfőn folytatjuk a tavaly ősszel megkezdett svéd-magyar nyelvórákat, ezzel is segítve a most érkező honfitársainkat a könnyebb beilleszkedésben.

A SMOSZ-tól kapott lehetőséget kihasználva, minden második, páratlan hét szombatján magyar népi tánc tanítás kezdődik a gyerekeknek a Kőrösi Csoma Sándor magyarországi ösztöndíjas néptáncosok vezetésével. Várjuk a szülők jelentkezését, hogy minél több gyerek ismerje meg a magyar hagyományokat.

Szeptember 12-én a Hungaroclubbal közösen egy  könyvbemutatóval egybekötött előadáson vettünk részt Csinta Samu erdélyi író előadásában.

Szeptember 26-án sor került az első őszi magyar bálunkra. A ljungby-i zenekar gondoskodott a jó hangulatról.

Október 17-én színházi előadás lesz Budapestről meghívott előadókkal.

Read more: A Pannónia Klub életéből

A stockholmi Magyar Ház értesítője

A stockholmi Magyar Házban működő egyesületek: Magyar Ház Közösség, Katolikus Kör, Hétvégi Magyar Gyerekfoglalkozás (UHU), LTBT Árvákat Segítő Egyesület és az Önképzőkör szeretettel várnak minden Stockholmban és környékén élő magyar családot. Cím: Lövåsvägen 12, 167 33 Bromma. Földalatti megálló zöld vonal T-Stora Mossen. Telefon:08-25 40 38. Honlap: magyarhaz-stockholm.com. E-posta cím: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

 

A Házban az alábbi rendezvényeken lehet részt venni augusztustól júniusig:

(június 22-augusztus 20-ig nyári szünet)

Read more: A stockholmi Magyar Ház értesítője

Szüreti bál a Coctail Music Partyzenekarral Göteborgban

3 év után ismét élő zenés bálra került sor Göteborgban a Svédországi Jótékonysági Rendezvények szervezésében.

Az első nagy őszi rendezvényünk a göteborgi szüreti bál volt, ezúttal már kicsit nagyobb létszámmal, mint tavaly. 98 fő vett részt ezen a fergeteges, jó hangulatú rendezvényen.

A vendégeket idén a Cocktail Music Partyzenekar szórakoztatta, volt ott csárdás, retro, sőt még Beyonce is elhangzott az est folyamán, de a hangulat ugyanolyan jó volt, bármi is szólt.

Ezért külön köszönet a zenekarnak, akik megállás nélkül szórakoztatták a vendégeket.

Read more: Szüreti bál a Coctail Music Partyzenekarral Göteborgban