“Magyaroson alól egy órányira van a miklósvárszéki Nagyajtával szemben fekvő Apácza… Mátyás király egy 1460-ki okmányában Apaczya néven találjuk” – írja Orbán Balázs a Székelyföld leírásában. Itt született1625-ben Apáczai Csere János, aki ”a vallás és bölcsészetnek nem csak névleges, hanem valóságos tudora volt, kinél a tudomány a leglángolóbb honszeretettel párosulva, őt nemzeti irodalmunk egyik előharczosává, nemzeti míveltségünk buzgó apostolává tette, s kinek emléke szent és tisztelt kell hogy legyen minden honfi előtt” (Orbán Balázs).

A fametszet Gy.Szabó Béla munkája

Szülei nem voltak sem gazdagok, sem nemesek, sem értelmiségiek, mégis adtak arra, hogy három gyermeküket taníttassák. Apáczai itt, szülőfaluja kálvinista iskolájában végezte az elemit, itt szerezte latin nyelvtudásának alapjait is.

Középfokú tanulmányait Kolozsváron végezte. Bár a korszellem ( legalábbis Erdélyben) a katekizálást tartotta üdvözítő pedagógiai módszernek (és ezzel együtt türelemre, kitartásra, szorgalomra és alázatra nevelt), Porcsalmi András, a református kollégium tanára modern gondolkodásával, enciklopédikus szemléletével mély benyomást tett Apáczaira. Kolozsvár után gyulafehérvári filozófai és teológiai tanumányok következtek. Itt is voltak említésre méltó tanárai: Alstedt, Bisterfeld és Piscator, Hesse német tartományból, pontosabban Herbornból származó tudós-tanárok, akiktől a természettudományok fontosságát és szeretetét is megtanulta, valamint a puritán szemléletet. A fiatal végzős Apáczait meghívták ugyan Marosvásárhelyre iskolai rektornak, ő azonban inkább a nyugati tanulmányutat választotta Gelei Katona István püspök javaslatára és ajánlásával.

A 17. századi nyugat-európai, főleg hollandiai és belgiumi peregrináció erdélyi diákok ezreinek adta meg a lehetőséget, hogy a kor legújabb szellemi vívmányaival, áramlataival, gondolkodásmódjával megismerkedjen, a tudományok széles skálájából válogathasson. A magyar diákok nagyon alapos latin nyelvtudásuk miatt különös megbecsülésnek örvendtek mindenütt. Apáczai öt évet töltött (1648-53 között) Franeker, Leyden, Utrecht és Harderwijk egyetemein. Az utóbbin, Harderwijk egyetemén doktori címet is szerzett; értekezése az első ember bűnbeeséséről szólt. Utrechtben megnősült; felesége, Aletta van der Maet követte őt Erdélybe, amikor Apáczait 1653-ban hazahívták. Ide kívánkoznak Áprily sorai:”   Ha jött a harcok lázadó sötétje,/ Fénnyel dalolt a név, hogy féltve védje./ S a dallamot karral kísérve halkan,/ Napsugaras nyugat dalolt a dalban,/ Hol a sötétség tenger-árja ellen/ Ragyogó gátat épített a szellem.” (Tavasz a házsongárdi temetőben).

Milyen ragyogóan szerencsés ember volt Apáczai! Volt, aki taníttassa, tehetségét felismerje, aki külföldre küldje tovább épülni, aki társként mellé álljon, aki hazahívja, aki további feladatot adjon neki! Tehát visszaindult, ugyanúgy, mint Ady Párizsból:”…idegen fiad/ Daltalan tájra megy szegény;/ Koldus zsivaját a magyar Ég/ Óh, küldi már felém/…Mégis megyek. Visszakövetel/ A sorsom” (A Gare de l’Est-en). És nem ment üres kézzel, volt mit vigyen hazájának, népének: még külföldi tartózkodása alatt kezdte el összeállítani a Magyar Enciklopédiát, egy olyan tudományos, rendszerezett, magyar nyelvű összefoglalót a kor tudományos eredményeiről, amelynek célja, hogy “a magyar nyelven írt tudományos könyvek nélkül szűkölködő nemzetemen tőlem kitelhetőképpen segítnék s oly könyvet adnék a magyar ifjúságnak kezébe, melyben az anyai nyelvén többire minden szép és hasznos tudományokat olvashatna... Oly dolgokat, amelyeket tudni szükséges és hasznos, a legjobb könyvekből kiírtam, illő rendbe szedtem s a szabad igazságnak zászlója alatt közlöttem a hazám fiaival…” A Magyar Enciklopédia több szempontból is hiánypótló volt: anyanyelven közvetítette Európa tudományos eredményeit (csillagászat, matematika, fizika, növénytan, orvostudomány, építészet, földrajz, mezőgazdaság, logika, teológia, etika, történelemtudomány, filozófia, politikaelmélet területéről), terjesztette a Descartes-i filozófiát és a puritán etikát, rámutatott a tudományok összefüggéseire és arra, hogy minden egyes tudomány elősegíti a többi tudomány megértését. A könyv a kor legnagyobb szerzőinek véleményét-műveit idézi, tehát nem Apáczai munkája, de szerkezete és felépítése az ő megvalósítása. Ő maga így vall erről:”…a legkiválóbb emberek, szakmájuk legjobb tudósai sem félnek attól, hogy más írókból igensok dolgot kölcsönözzenek…, mert aki jó kalauzokat választ, az nem egykönnyen térhet le a helyes útról, csak állhatatos elhatározással kövesse őket. A csecsemő is, ha óriás vállára ül, többet láthat, mint maga az óriás.”

Erdélybe való visszatérte után Gyulafehérváron kezdett tanítani; székfoglaló beszédében a hazai elmaradottság okait fejtegette, később – más eszméket valló tanártársával való nyilvános vita miatt – Kolozsvárra távozott. Székfoglalójában ( Az iskolák felettébb szükséges voltáról) megfogalmazta azt, hogy a kultúra nem csupán ismeretek halmazát kell, hogy jelentse, hanem magatartást, viselkedést, bölcs gondolkodást, erkölcsösséget is, és hogy ennek kialakításában nagy szerep hárul az iskolára. Felvetette egy erdélyi egyetem létrehozásának szükségességét, kidolgozta ezen akadémia megszervezésének részletes tervét, javasolta, hogy az egyetem mellet egy nyomda, egy könyvtár és egy botanikus kert is működjön.

Apáczai Csere János oktatói és iskolaszervezői pályafutásának korai halála vetett véget (34 évet élt). Tanításai, gondolatai, aggodalmai azonban ma is, több mint 300 év távlatából is félelmetesen aktuálisak: ”ideje hát, hogy felébredj, te álmos, te mámoros, te hályogos szemű magyar nép!” Hol van az iskola, amelyben ”tanítsuk és sürgetőleg hangoztassuk az erkölcstant, mely megfékezi a bűnöket, az ökonómiát, mely igazgatja a családok életét, az orvostudományt, mely megőrzi az egészséget”?

Mert – hogy befejezésül is Orbán Balázst idézzem- “nemzeti elhagyatottságunkban csak önerőnkön kell fölküzdeni magunkat s fejleszteni azon szellemkincset, mely jóra, nemesre, nagyra fogékony népünk értelmességében, józan eszében s nemes szívében van letéve, mely tulajdonokat a honboldogítás és szabadság érdekében kamatoztatni kell, hogy a múlt mulasztásait gyors haladással kipótolva, az európai művelt népcsalád méltó és tisztelt tagjai lehessünk.”

Sántha Judit