Jelképeink

Nyomtatás

 

„Látjátok ezt a háromszínű kokárdát itt a mellemen? Ez legyen a mai dicső nap jelvénye. Ezt viselje minden ember, ki a szabadság harcosa; ez különböztessen meg bennünket a rabszolgaság zsoldoshadától. E három szín képviseli a három szent szót: szabadság, egyenlőség, testvériség. Ezt tűzzük kebleinkre mindannyian, kikben magyar vér és szabad szellem lángol!” (Jókai Mór)

 

Kokárdaváltozatok

 

Kokárdánk, melyet március tizenötödikén kitűzünk, nemzeti zászlónk kicsiny mása, s egyben nemzeti jelképeink egyike.


Jelképek világában élünk, de a jelzések dzsungelében olykor csak nehezen tudunk tájékozódni. Szimbólumok születnek és merülnek feledésbe nap mint nap. Az útjelző nyilak könnyen, mindenki számára értelmezhető jelek, de léteznek olyanok is, amelyek elvont, netán ma már ismeretlen fogalmakra utalnak. Az ember kulturális, vallási, mitológiai fejlődése során bizonyos jelekre olykor egymással ellentétes jelentések rakódtak. A félhold sarlója például egészen mást jelent egy kereszténynek, mint egy muzulmánnak.

 

Életünkben sajátos értelmet kaptak a színek is. Hagyományaink szerint az ezüstfehér a hit és a tisztaság jelképe. A zöld a remény jele, élni tudó és szerető az, aki ezt részesíti előnyben. Aztán itt van a piros, a szenvedély színe. Ha ebből a szempontból elemezzük nemzeti színeinket, keresztény jelképeink egyikét, a hit, remény és szeretet szimbólumát kapjuk.


Nemzeti zászlónk mai formája hosszú fejlődés során alakult ki. Eleink, a krónikák tanúbizonysága szerint, fekete turulmadárral díszített vörös zászlók alatt harcoltak. E korban a fejedelmi szín mind a pusztai népeknél, mind a nyugati keresztény civilizációkban a vörös volt, és a vonatkozó jelképeket mindig a zászló csúcsán használták. Ebben a római birodalmi hadijelvények hagyománya él tovább. Ezeket később felváltották a keresztény jelképek.

 

Zászlófelvonás - Forrás: www.nemzetijelkepek.hu


Államalapító királyunk saját zászlajáról sem hiteles leírás, sem ábrázolás nem maradt fenn, de tudjuk, hogy akkoriban a jelképek még nem szerepeltek a zászlólapon, hanem a zászló csúcsán. Így került a Szent István-kori zászló csúcsára a latin kereszt. A zászló, melyet külön zászlóskocsin vittek, igen nagyméretű lehetett, s ez jellemző a fejedelmi, királyi zászlókra az egész középkorban. A Képes Krónikából ismert zászlónk III. Béla idején jelent meg. A kettős kereszt ebben az esetben bizánci jelkép, és az uralkodó kettős: világi és transzcendentális hatalmát jelképezi. A vörössel és ezüsttel sávozott zászló I. Imre királyunk uralkodása alatt (1196-1204) jelenik meg részint mint zászló, részint mint címer. Az Árpád-házi királyok kettős keresztes, illetve sávozott zászlaja párhuzamosan létezett a 16. század végig.


Károly Róbert és Nagy Lajos idejéből származó zászlókon feltűnik az Anjou-liliom. A vegyesházi uralkodók saját színeiket egyesítik az Árpád-házi királyok családi színeivel, ezzel jelképi szinten is jelezve uralmuk legitimitását. Mátyás, nemzeti királyunk Fekete Seregének zászlója esetében az uralkodó az Árpád-házi családi sávokat, valamint a cseh királyság oroszlános címerét egyesítette egy negyedelt pajzsban, középen a saját, családi hollós címerével. A zászló ábrázolása a Philostratus-corvina címlapján maradt fenn, és Corvin János bécsi bevonulását ábrázolja. A sávok és az oroszlán eredetileg ezüst színűek voltak, a miniatúrán azonban az ezüst oxidálódott, ezért ábrázolják ezeket feketéknek. A szigetvári hős, Zrínyi Miklós zászlajáról csak annyit tudunk, hogy nevezetes kirohanásakor (1566-ban) a hadvezér olyan zászló alatt halt meg, amelynek egyik oldalán a császár, másikon az ország címere volt. Zöld alapszíne a kor kedvelt, leginkább a huszárság zászlóira emlékeztet.

 

 

Vasvári Pál a „márciusi ifjak”
egyik vezéralakja kokárdával
díszítetten


A 16-17. század megszokott, fecskefarok formájú zászlóin ábrázolt lángnyelv-motívum Európában Krisztus vércseppjeit szimbolizálta, és elsőnek a johannita lovagok zászlaján jelent meg a 12. században. A zászló alapszíne a kor kedvelt vöröse. Hátoldalán keresztre feszített krisztusábrázolás látható az „ In hoc signo vinces” (E jelben győzni fogunk) felirattal. A hagyomány szerint ilyen zászló alatt harcoltak Buda 1686-os felszabadításakor. Rákóczi fejedelmi zászlajának előlapján a magyar királyság lombkoronás címere látható „Pro Libertate” (A szabadságért) felirattal, hátlapján pedig Rákóczi fejedelmi címere és a kibocsátás éve. A zászlólap a 18. század lovassági zászlóira jellemzően zöld, rajta a klasszikus lángnyelvdíszítés tulipán motívummá torzult.


Bár a 15. századtól egyre gyakoribb a vörös-ezüst-zöld sodrás az oklevelek pecsétjeinek selyemzsinórzatán, illetve olykor a hadizászlók peremfogazatán is megjelenik (elsőként az 1601-es goroszlói csatában zsákmányolt zászlók egyikén), valójában csak 1806-ban írják le a ma is használatos sorrendben, s csak az 1848. évi XXI. törvénycikk írja elő hivatalosan először a „piros-fehér-zöld" színek használatát. A honvéd zászlók jellegzetessége a körben futó háromszögekből álló piros-zöld éksor, azaz farkasfogdíszítés. Előlapjukon mindig a magyar kiscímert ábrázolták, a trónfosztás után korona nélkül.


A kiegyezés utáni magyar királyi honvédség klasszikus zászlaja előlapján a magyar király középcímer, hátoldalán pedig I. Ferenc József névjele állt. Ezt a zászlótípust az I. világháború után is több alakulat használta egészen 1938-ig. Az 1938-ban rendszeresített magyar királyi honvéd lovassági zászló hátlapján a magyar középcímer található, amely a trianoni szerződés előtti országot és a határok visszaállításának óhaját jelképezi. A második világháborút követő időszak első rendszeresített honvéd zászlaja a 18. századi huszárzászlók és az 1849-es trónfosztás utáni zászlók hagyományait egyesíti. Mindkét oldalán látható a Kossuth-címer, azaz egy korona nélküli kiscímer. Ezt a csapatzászlót 1949 márciusában rendszeresítették, de 1949. augusztus 20-án bejelentették az új, az utókor által Rákosi-címernek nevezett jelkép használatát.


A rendszerváltás után a honvédség visszatért a régi jelképekhez. A zászló az 1949-es csapatzászló alapján készült, amely egyesítette az 1743-as és az 1848-as zászlók elemeit. Címerrésze tölgy- és babérkoszorúval egészült ki.


A kokárda eredetileg francia találmány volt, akárcsak a trikolór és maguk a forradalmi jelszavak is, de kitűzése 1848. március 15-e óta nálunk is szokássá vált. A negyvennyolcas forradalmak sorát ugyan a palermói nyitotta meg, de nem ez az oka annak, hogy manapság mi alighanem az olasz kokárdát használjuk. A miénk állítólag tévedésből és tudatlanságból lett olasszá. A hagyomány szerint elsőnek Szendrey Júlia tévedett, mégpedig ama első március 15-én, amikor rosszul hajtogatott kokárdát tűzött Petőfi mellére. Ezek szerint nem ismerte a kokárdahajtogatás szabályait. Vagy talán jobban ismerte, mintsem gondolnánk? Valószínűleg már a forradalom idején is használtak kívül piros, belül zöld színsorrendű kokárdákat, hiszen a korszakból ismert kokárdákon mindenhol kívül van a piros, belül a zöld. Ennyire tudatlanok lettek volna az első kokárdák használói? Vagy mi tudjuk rosszul? Egy zászlótörténész állítása szerint az is bonyolítja a kérdést, hogy ha van lelógója a kokárdának, akkor szabályos a kívül piros, belül zöld. Ha nincs, akkor viszont a heraldikai szabályok szerint kívül kellene lennie a zöldnek, belül a pirosnak. Ezek szerint a mi kokárdánk, ha van lelógója, olyannak kell lennie, amilyet mi használunk. Döntse el mindenki maga, hogy melyiket tartja a magáénak. Mert a jelképeknél soha nem az számít, hogy milyenek, hanem, hogy mit jelképeznek.


A magam részéről csak annyit mondhatok, hogy kokárdánk, legyen az akár jól vagy tévesen hajtogatott, lelógós vagy nem lelógós, elsősorban a nemzeti hovatartozást jelképezi. Az összetartozás öröme tölt el, valahányszor a mellemre tűzöm, és büszke vagyok arra, hogy magyarnak teremtett az Isten.

 

Veress Mária