„Március 15-e talpra állásunk ünnepe”

Nyomtatás

Dr. Grezsa István miniszteri biztos ünnepi szónoklata a március 15-i megemlékezés alkalmából 2015. március 7-én a stockholmi Magyar Házban.

Fotó Botár Gergely/ kormany.hu

 

Inkább halál, mint gyáva élet,

Igen, vesszünk, ha veszni kell,

De küzdjünk, míg csak egy magyar lesz

És vérezzünk dicsően el.

 

Lesz legalább a történetben

Rólunk egy nagy emlékezet.

Egy büszke nép élt meggyalázva,

De dicsőn halt, mint született.”

 

Kedves svédországi magyar honfitársaim!

Sok szeretettel és tisztelettel köszöntöm mindannyiukat, emlékezve nemzetünk egyik legdicsőbb korszakára. Egy olyan időszakra, amelyet bár március idusához kötünk, azonban hiszem, hogy az ünnep az előtt a kor előtt tiszteleg, mely március 15-ben és az azt követő szabadságharcban teljesedett ki.

Mint ahogy Gyulai Pál írja imént idézett soraiban is, a szabadságszerető magyar emberek egyszerre és együtt mondták ki, hogy elég! Függetlenségért, nemzeti önrendelkezésért emelték fel hangjukat. Tették egy olyan korban, ahol még világosan nem látszódott a monarchiák és az ettől függetlenedi vágyó, egyre erősebb polgárság küzdelmének végkimenetele.

1848. március 15-én a magyarok és a Kárpát-medence más népeinek fiai mégis levetették magukról a bécsi Habsburg igát. Egyenlőséget és szabadságot hirdettek a feudalizmus helyett. A haza becsületét állították helyre, és egyszerre tették le egy polgári Európa alapköveit. Olyan jövőben hittek, ahol mi, magyarok magunk dönthetünk sorsunkról, nem pedig mások pillanatnyi érdekétől függ nemzetünk jövője.

A piros-fehér-zöldbe öltözött március 15. kivívta az első felelős magyar kormány megalakulását. A reformkor magyar politikusai a béke megtartásával az építkezés útját hirdették meg. Mindezt vér nélkül érték el 1848 tavaszán. Az 1848-as első, szabadon választott felelős kormány szellemisége az évezredes magyar közjogi hagyományokra épült, így természetes, hogy - 1956 mellett – a Batthyány-kormány és a felelős magyar Országgyűlés jogalkotása ma is az a zsinórmérték, melyre épül szeretett hazánk közjogi rendszere. A folytonosság jelképe továbbá, hogy éppen a héten avattuk fel újra a nemzet főterén, a Kossuth-téren a monumentális emlékművet, amely a kilenctagú Batthyány-kormány tagjait ábrázolja, középpontban a kormányzó Kossuth Lajossal. Tanulságos az is, hogy nekünk sok mindent kell újra magunkénak érezni a népek országútján, a kommunizmus által megszakított történelemben.

A közös teherviselés, a törvény előtti polgári és vallási egyenlőség egy új, emberséges Magyarországot, modern Európát jelentett. Egy olyan Európát, amiről mindannyian álmodunk. Egy olyan kontinenst, amely bár támaszkodik közös kulturális múltjára és értékeire, de megőrzi az egyes nemzetek önálló gondolkodását és identitását, ahelyett hogy egy nagy tégelyben silányítaná alaktalan masszává gazdag örökségünket.

A szolgaföld helyett az élhető szülőföldet, a minden ember számára elérhető jogokat és biztonságot kívánták megerősíteni. Ma is az a célunk, hogy minden honfitársunk számára megteremtsük a lehetőséget a szülőföldjén való boldogulásra. Tudom, tudjuk, hogy alázatos munkára és kitartásra van szükség ahhoz, hogy céljainkat elérjük. Azonban hiszek abban, hogy az elődeink által teremtett gazdag örökségre építkezvén sikeresek lehetünk: „a magyar név megint szép lesz”!

1848-ban Magyarország felelős vezetői újra kimondták a református, katolikus, ortodox, evangélikus és unitárius vallások tökéletes egyenlőségét, határozat született többek között a horvát nyelv tiszteletben tartásáról, és a világon először egyenlő jogokat kaptak katonai pályán az előmenetelre zsidó honfitársaink. Az egyén szabadsága és a tolerancia értékrendje megerősítést nyert. Szükségünk is van erre a toleranciára az egyre sokszínűbbé váló Európa korában. Azonban határozottnak kell lennünk, s ki kell azt is mondanunk, hogy Magyarország csak annak adhatja meg mindezt, aki szintén tiszteletben tartja szokásainkat és kultúránkat. A mai fenyegetett európai időkben csak azokat fogadhatjuk be jó szívvel európai értékközösségünkbe, akik hajlandóak viszonozni is nyitottságunkat.

Az áprilisi törvényekben rögzített elveket az 1849-es világosi fegyverletétel, a szabadságharc eltiprás ellenére sem lehetett meg nem történtnek tekinteni. A történelmet nem lehetett visszafordítani. Nem engedtünk, nem engedünk a 48-ból!

Fotó Botár Gergely/ kormany.hu

 

Tisztelt svédországi honfitársaim!

Március 15-e talpra állásunk ünnepe. A belső energiák felszabadulásáé. Egy különleges tavaszé, amikor rendkívüli erővel szabadult fel az emberek önmagukba vetett hite. Egymás kezét fogva léptek az építkezés és megújulás útjára.

1848 márciusa egy újrakezdés meghirdetése volt. A nemzet újjászületett, és ahogy annyiszor, újra vérben keresztelkedett. Hiába próbálkoztunk a békés, jogszerű, törvényeken alapuló önrendelkezés megszerzésével, a Habsburg-ármány, szövetkezve az orosz medve mindent elsöprő akkori erejével, térdre kényszerítette hazánkat. Mégis megmutattuk a nagyvilágnak, ha kell, mindent áldozva a hazáért, vállaljuk a harcot mindhalálig. Minden magyar szívét megdobogtatja, ha Pákozd, Isaszeg, Szolnok, Nagysalló, a Branyiszkói-hágó vagy a Piski-hídfő csatasíkjaira gondol, vagy éppen Buda falaira. Talán Bem apó Piski-hídi napi hadiparancsa példázza egy mondatba sűrítve hősiességünket: „A híd a Haza!”, és a honvédek kartácstűzben, szuronyrohammal vették be a kulcsfontosságú hídfőt. A lengyel Bem, a Branyiszkónál szintén kartácstűzben a magaslatot elfoglaló tót nemzetiségű alakulatok, a Budát ostromlók között a zsidó honvéd század, a magyarok szabadságát végsőkig szolgáló ruszinok példája bizonyítja, a magyar szabadság a Kárpát-medence népeinek közös ügye, a magyar nemzet képes volt minden időkben az itt élő népek, Németh László szavaival „tejtestvéreink” progresszív eszméit felvállalni. Így szemenszedett hazugság a manapság kirekesztéssel vádolt, Európa-ellenesnek tartott magyar kormányzat megbélyegzése! Nekünk ma sem lehet más célunk: a fogyás és életterünk folyamatos olvadása ellenére, amely nem kerüli a szomszéd népeket sem, a közös érdek megfogalmazásával vezető szerepet kell betöltenünk a Kárpát-medencében. Nem akarjuk a Kárpát-medencét „...félemberek, félnemzetecskék számára készült szégyenkalodának” látni.

Azonban a világosi fegyverletételt követő bosszúhadjárat, a Bach-rendszer féktelen dühe egy addig nem tapasztalt mértékű elvándorlást is eredményezett. Magyarok tízezrei szóródtak szét a világban. Egy olyan hagyomány részesei váltak ez által, amely Rákóczi fejedelem legendás bujdosását imitálja; öröm és bánat, kötődés és elszakadás ellentétrendszerének feloldhatatlanságában. Példát is szolgáltatott a következő évszázadra, így mára közel 5 millió magyar honfitársunk került a történelem viharai miatt anyaországi határainkon kívülre.

Minden svédországi magyarnak fontos tudnia, hogy nemcsak ma, ezen az ünnepi napon kívánjuk kinyilvánítani összetartozásunkat, hanem Alaptörvényünk szellemében Magyarország felelősséget visel a külhonban élő magyarságért az év 365 napján. Célunk, hogy elősegítsük a határon túli közösségeink fennmaradását és fejlődését, akár szórványban, akár a szomszédos országban élnek. A diaszpórát célzó Kőrösi Csoma Sándor Program mellett ezért is indítja útjára a Nemzetpolitikai Államtitkárság a Petőfi Programot ebben az évben, amely a szórványban élő Kárpát-medencei nemzettársaink közösségeinek erősítését tűzte zászlajára.

Minden magyar számíthat Svédországban is Magyarország és a Magyar Kormány támogatására: a Luleå-i kórház orvosaitól és ápolóitól kezdve, a malmői szakmunkásokon át a stockholmi Magyar Házban összegyűlő minden emberig.

Testvériséget, egyenlőséget, szabadságot! Európai értékrendet. Párbeszédet és kölcsönös tiszteletet. Ezeket a jogokat adjuk és várjuk is el mindenkitől 1848-49 szellemében!

A nehézségek, a megpróbáltatások, bár érzékenyen érintenek mindannyiunkat, de meg nem törhettek minket. Gulácsy Lajos nyugalmazott kárpátaljai püspök magyar Országházban tett tanúságtétele szerint a szenvedés Isten iskolája, amely formál, hogy legyünk egymás testvérei, hogy becsüljük egymást. A hét és fél év kazah lágert megélt püspök szavai szerint Isten nem ad nagyobb szenvedést, mint amit képesek vagyunk elhordozni. A megtartó erő Isten Igéjében és a hitben rejlik. Pál Ferenc atya írja, hogy a nehézségekben megtalálhatjuk életünk abban rejlő értelmét. Ha képesek vagyunk erre, továbbjutunk, és felismerjük, hogy az élet értelme néha kivételes, de nehéz helyzetekben éppen és kizárólag a szenvedésben megtalált értelem révén tárul fel.

Dr. Grezsa István - Forrás: erdely.ma

Petőfi Sándor, sorstársaival komoly áldozatot hozott, többen vértanúságot szenvedtek a 48-as eszmékért. Kiállásuk vezetett oda, hogy a Bach-korszak után megszülethetett az európai jogrend, a szabadság jogrendje Magyarországon.

A folytatáshoz ünnepeinken, mint amilyen az idei március tizenötödike is, nyerhetünk erőt. A nemzet egységes, együtt ünnepelünk Kárpátalján, Felvidéken vagy Erdélyben éppúgy, mint Budapesten vagy Stockholmban!

Európaiságunkat és keresztyénségünket március 15-e egyenlőséget, szabadságot és testvériséget egyaránt kiemelő üzenete élteti.

Engedjék meg, hogy Juhász Gyula gondolataival fejezzem be beszédem:

 

Ó régi szép est... tündöklő siker,

Mikor jön egyszer hozzád fogható,

Dicsőséged az egekig ível,

A deszkáidon tetté vált a szó.

 

Igen, az Ige testté lett, derék

És lelkes nézők tapsoltak neked,

Színházi est, melyen – ó büszkeség!

– A gondolatszabadság született.

Köszönöm figyelmüket. Isten, áldd meg a magyart!

Dr. Grezsa István

Nemzetpolitikai Államtitkárság