„Magyarország, ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ők!”

 

Arad, 1849. október 6.

Magyarország 1849 nyarára magára maradt, s az a honvéd hadsereg, amely 1849 tavaszán egész Európának megmutatta, hogy a piros zsinóros, kávébarna atillát viselő honvédei mire is képesek, a túlerővel – jelesül a cári és a császári hadsereg nyomasztó erőfölényével szemben – tehetetlennek bizonyult. Kossuth kormányzó elhagyta az ország területét, s bekövetkezett a világosi fegyverletétel 1849. augusztus 13-án. „Arad pedig a magyar Golgota…” – vallotta egykoron Kossuth, az aradi vértanúk emlékművének avatásakor gramofonlemezre az 1890-es években. Százhatvannégy esztendővel ezelőtt, 1849. október 6-án, Aradon a magyar honvédsereg egy altábornagyát, tizenegy tábornokát és egy ezredesét végezték ki, Pesten pedig az első felelős magyar miniszterelnököt.

Az aradi vértanúk, Barabás Miklós litográfiáján.
Knezić Károly, Nagysándor József, Damjanich János, Aulich Lajos,
Lahner György, Poeltenberg Ernő, Leiningen-Westerburg Károly, Török
Ignác, Vécsey Károly, Kiss Ernő, Schweidel József, Dessewffy Arisztid,
Lázár Vilmos
 
„Kegyelmet a megtévedteknek…”

A császári-királyi hadsereg 1849. július 1-jén kinevezett magyarországi főhadparancsnoka, Julius Jacob von Haynau táborszernagy alapvetően úgy gondolta, hogy a „forradalmi Hydra” fejét, a honvéd hadsereg tábornoki és törzstiszti karát statáriális úton kivégezteti, s mindazokat hadbíróság elé állítja, akik valamikor a császári hadseregben szolgáltak, vagy támogatták a honvéd hadsereget. Terveinek megvalósításához Bécsből teljesen szabad kezet kapott.

Bővebben: „Magyarország, ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ők!”