Thinsz Géza

                       * Budapesten 1934. június 9.   † Stockholmban 1990. július 14.

 

Költő és műfordító, 1956 őszén érkezett Svédországba. Tanulmányait az Uppsalai Egyetem Bölcsészeti Tanszékén fejezte be. Haláláig a Norstedt könyvkiadó vállalatnál lektorként dolgozott. Borbándi Gyula következőképpen méltatta Gézát: „Thinsz Géza költő, aki a magyar költészet tolmácsolásában és a svéd költészet magyarországi megismertetésében szerzett hervadhatatlan érdemeket. Egymagában irodalmi intézményt testesített meg. Magyar költőként és ebbéli tevékenysége mellett három évtizedet töltött el azzal, hogy a jelenkori magyar költészet számos jelentős alakjának verseit ültette át svédre, helyi költőket nyert meg magyar versek fordításának, kiadókat mozgósított ezek kötetbe gyűjtésére és kinyomtatására, svéd költőket fordított magyarra és tette műveiket magyar nyelven közkinccsé. Tevékenysége csak a párizsi Gara Lászlóéhoz hasonlítható.

        Izabella Thinsz férjéről, Gézáról: „Gézával 1959-ben találkoztam, akkor már három éve élt Svédországban. Jól beszélt svédül, sőt nagyon jól. ’56-ban, a magyar forradalom és szabadságharc után jött ki Svédországba, huszonkét éves korában. Számomra igazi nagy élmény volt a vele való találkozás; egészen más volt, mint a svéd fiúk, akikkel addig találkoztam. Élénk volt, minden érdekelte, és annyi mindent szeretett volna csinálni. Nagyon fontos feladatának tekintette, hogy be tudja mutatni a magyar irodalmat a svédek számára. Meg akarta mutatni, micsoda hihetetlen kulturális kincs található Magyarországon, amely Svédországban teljesen ismeretlen volt. Emlékszem, amikor legelőször találkoztam vele, szembe jött az utcán, Uppsalában, menet közben írt, egy versen dolgozott. Huszonnégy éves volt akkor. De később is, akármikor találkoztam vele, mindig írt. Szerintem mindenki így ismerte őt, hogy Géza ír. Még az egyetemi előadásokon, munkahelyi értekezleteken is írt. Persze úgy tett, mintha jegyzetelne, de mindenki tudta, hogy verseket ír. Séta közben is írt. Nagyon szeretett úszni. De amint kiért a medencéből, már is rohant feljegyezni, amit úszás közben költött. Mikor aztán beteg lett és kórházba került, akkor is a végsőkig írt…”

Bővebben: Thinsz Géza

Hetvenöt esztendeje tért vissza Kárpátalja

Ha március 15., akkor mindenki 1848. március idusára gondol. Ám a XX. századi magyar történelemben is volt egy jelentős március 15., amit a második világháború utáni kommunista államrendszer és történetírása minden eszközt felhasználva próbált befeketíteni és elbagatellizálni. Ez pedig a hetvenöt esztendővel ezelőtti 1939. március 15. volt. A Trianonban tákolt csehszlovák állam szétesett, és elérkezett az idő Kárpátalja visszacsatolására. A fáma szerint maga gróf Teleki Pál miniszterelnök mondta ekkor a kormányzónak, ha nem tesz semmit Kárpátaljáért, akkor ő – mármint Teleki, aki a magyar cserkészek vezetője is volt – fog a cserkészekkel oda bevonulni. Erre azonban nem volt szükség, hiszen a Magyar Királyi Honvédség 1939. március 15-18. között lefolytatott hadműveletei eredményeként magyar kézbe került Kárpátalja. A területi visszacsatolást az 1939. június 23-án kihirdetett 1939. évi VI. törvénycikk szentesítette, amely a következő mondatokkal kezdődik: „A magyar törvényhozás mélységes áhítattal ad hálát az isteni Gondviselésnek, hogy az elszakított Felvidék egy részének az 1938. év utolsó negyedében visszatérése után az 1939. év március havában immár a Kárpátalja is visszatért a Magyar Szent Korona testébe. A magyar haza bensőséges örömmel üdvözli és a szerető anya meleg gondoskodásával öleli keblére az északkeleti Kárpátoknak az ezeréves határokkal szegélyezett területével együtt visszatért sokat szenvedett hűséges fiait.”