Szinte kibírhatatlan volt a nyári hőség. Nagymama, nagytata pihegett, törölgették a homlokukat, az unokák, Oszkár és Tünde sem vágyott a napra. Jó volt bent ülni a lakásban. Még a strandra sem akarózott elmenni. Főút mellett laktak, eléggé nagy volt az autóforgalom zaja, de ez nem zavarta őket különösebben, megszokták már. Ami zavaró volt, az a szokatlanul sok mentőautó-vijjogás.

 

 

-         Mama, miért jár most ennyi mentőautó?- kérdezték nagymamát.

-         Lehet, baleset volt valahol. Ilyen melegben nem is csoda, ha figyelmetlenebbek az emberek - mondta nagymama.

-         De hát ilyen sokan figyelmetlenek? –kérdezte Oszkár elgondolkodva, majd azt kérdezte:

-         Egy mentőautóba hány embert tesznek?

-         Gondolom egyet.

-         Akkor ez már a tízedik. Számoltam. Ennyi ember balesetezett itt, a mi utcánkban?

-         Nem biztos – mondta nagymama – tudjátok, ebben az utcában van a szívgyógyászat és a baleseti sebészet is. Lehet, oda jönnek a mentők. Sőt, egészen biztosan így van. Ez megmagyarázza a sok vijjogást, szirénázást. Sietnek, hogy minél hamarabb orvos elé kerüljenek a betegek.

 

 

A két gyerek kíváncsi lett arra, hogy mit jelent az, hogy Szívgyógyászat, meg a Baleseti Sebészet. Erre már nagytata is letette a könyvét, amit olvasott, és lelkesen magyarázni kezdett a gyerekeknek. A sok érdeklődő kérdésre kapott szakszerű válaszok után lassan megértették, hogy miért nem jó a gyerekeknek és az idősebbeknek, betegeknek a nagy meleg, hogy miért kell sok folyadékot inni ilyenkor. Arra is fény derült, hogy miért jó, hogy van szívgyógyászat, milyen sok embert meg tudnak menteni manapság. Nagytata érdekesen mesélt, sok mindent tudott, sok barátja, rokona dolgozott orvosként. Nagymama meg arról tudott beszélni, milyen érzés betegként a kórházban tartózkodni. A baleseti klinikáról Tünde tudott mesélni, jól emlékezett arra, mikor gipszbe tették a karját, mert eltört a csuklója.

Szerencsére a gyerekek egy idő után kifogytak a kérdésekből, mert a nagyszülőknek is elapadtak az orvosi ismereteik. Oszkár gondolkodott egy kicsit, majd azt mondta:

-         Mama, kérek pappírt és ceruzát! Operálni fogok!

-         Én is! Én is! – kiabálta Tünde.

-         Jó, - egyezett bele Oszkár – de te először csak a segédem lehetsz. Te fogod törölgetni a sebről a vért.

 

 

Mivel az operációhoz tisztaság és steril környezet kell, Oszkár kezet mosott, utasított húgát, hogy ugyanúgy tegyen ő is. Letörölték az asztalt, kiraktak két operációs lapnak kinevezett tányéralátétet. Tünde fürdősapkája és fürdőnadrágja jó szolgálatot tett steril sapkaként, arc - maszknak megfelelt egy-egy napszemüveg. Nagymama arctörlője steril vattacsomóvá változott. Mivel az operáció nagyon veszélyes és komoly dolog, a műtétet szigorúan összehúzott szemmel és összeszorított szájjal végezték. Oszkár lerajzolta az embert. Kikészítette az operációs műszereket. Az első műtét sima baleseti ellátás volt. Nem volt törés, csak horzsolt sebet kellett bekötözni. A második műtét már sokkal veszélyesebb volt, hiszen szívcserét hajtottak végre. Itt már sűrűn akadt Tündének is dolga. A sebet sűrűn le kellett törülgesse. Mikor vége volt a műtétnek jöttek rá, hogy ez egy igazán érdekes eset volt, hiszen a betegnek nem baloldalon, hanem a jobbján volt a szíve. Ennyi fáradozás után Oszkár már csak arra ügyelt, hogy Tünde is szakszerűen végezze a hasműtéttel, komplikált kar és lábtöréssel behozott beteg gyógyítását. Elégedetten állapította meg, hogy Tünde jó tanítvány, és az ő betege sokkal udvariasabb volt, mert meg is köszönte a gyógyítást.

Tóth Ildikó