Kedves Ifjak és Gyerekek!

Nyomtatás

Nagyon furcsa, szokatlan év ez a „kéthúszas”! Annyi minden történt, olyan sok – jobbára kellemetlen – változást hozott, hogy csak kapkodjuk a fejünket! A sok történés, és az azt követő változások bár kellemetlenek néha, mégis arra biztatlak, segítsetek egymásnak meglátni a jót is. Ha vannak is megszorítások, tilalmak, azokat sokkal, de sokkal könnyebb elviselni mindenkinek, mint például 100 évvel ezelőtt! Hiszen akkor internetről még csak nem is álmodtak, televízió talán csak Amerikában volt. Rádió már létezett Európában is, meg telefon, de még nagyon kevés embernek volt módja beszerezni ezeket a luxuscikkeket. Most meg iskolába járhatunk, gyűlésekre, szakmai megbeszélésekre, hangversenyekre, előadásokra, sőt még múzeumba is ellátogathatunk az egyre modernebb, okosabb készülékeink segítségével. Tudom, miért dicsérem ezeket a lehetőségeket, nap mint nap tanulok én is valami újat, a sulinet jóvoltából felfrissíthetem a 60 évvel ezelőtt szerzett tudásomat! És csak egy kényelmes szék és némi fegyelem szükséges hozzá. Azt tanácsolom, a modern technológiát használjátok arra, amire hasznos: tanulásra. Szórakozni a szabad levegőn javallott. Sportoljatok, sétáljatok, és beszélgessetek egymással sokat, énekeljetek, és nevessetek!

Továbbra is várom a hozzászólásokat, megjegyzéseket, a veletek megesett, vagy csak elképzelt történeteket, meséket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.címre

Boldog karácsonyt, sikeres, békés új évet kívánok minden kedves olvasónak!

Ildikó néni