Volt egyszer egy öreg király, akinek nem volt sem fia, sem lánya. Nem voltak rokonai, a felesége is régen meghalt. Az öreg király sokat gondolkozott azon, hogy amikor meghal, ki veszi át a trónját, és kire hagyja a sok kincsét. Sok év telt el, és a király csak ült a trónteremben, nem törődött semmivel, csak olvasott és gondolkozott. Lassan-lassan teljesen egyedül maradt, mindenki elhagyta. Mikor már nagyon-nagyon öreg lett, ahogy ott üldögélt, meghallott egy félelmetes hangot: Most meg fogsz halniiiiiiii! - És tényleg meghalt. Kihírdették az egész országban, mi történt az öreg királlyal, és azon túl senki se mert a palota közelébe menni.

Több száz évig állt üresen a palota. Teljesen benőtte a növényzet, olyan lett mint egy barlang. Egyszer aztán valami gyerekek jöttek arra játszani és megnézni az öreg palotát. Úgy hívták őket, hogy Éva, Tom, Amy és Péter. Éva és Péter testvérek voltak, Tom az unokatestvérük, Amy pedig Éva legjobb barátnője. Vittek magukkal élelmet, italt, még zseblámpát is. Bementek a palotába, egyre bennebb jutottak, ahogy nagy óvatosan lépegettek a szobákon keresztül. Egyszer csak valami morgó hangot hallottak. Nagyon megijedtek.

 

- Bocsánat- mondta Tom. Csak az én hasam volt. Nagyon éhes vagyok. 

 

Leültek, elővették az ennivalót, nekiláttak enni. Ahogy ott ettek, észrevettek egy furcsa árnyékot a falon. Nem hasonlított egyikük árnyékához sem.

 

- Biztosan egy szörnyeteg – mondta ijedten Péter.

- Menjünk haza – mondta majdnem sírva Éva.

- Nem megyünk addig, amíg meg nem nézzük, milyen szörnyetegnek az árnyékát láttuk – mondták egyszerre Amy és Tom.

 

De nem szörny volt, hanem egy macska, amelyik az ételszagra jött utánuk a palotába.

Miután megették az ételt, tovább mentek, és eljutottak egy nagyon nagy tágas szobába. A gyerekek nem tudták, de valamikor ez volt az öreg királynak a trónterme. Ahogy jól körülnéztek, észrevettek egy poros régi ládát. 

 

- Gyertek, nyissuk ki, hátha kincs van benne, mint a mesében! – tréfálkoztak egymással. De amint a ládát kinyitották, hát a szemük-szájuk tátva maradt a csudálkozástól: a láda tényleg tele volt kinccsel: arannyal, gyémánttal.

 

A gyerekek hazavitték a sok talált kincset és boldogan éltek, míg meg nem haltak.

 

Írta: Bálint Palmgren Tünde