Ahogy visszaemlékszem, már kisgyerekkoromban is nagyon szerettem az állatokat. Nagyszüleim udvarát benépesítették a tyúkok, rucák, libák, pulykák, kutyák, macskák, kerti vadmadarak, hogy az  eresz alatt fészkelő fecskéket ne is említsem. Talán nyolc éves lehettem, mikor elfogott a vágy egy saját nevelésű állat után. Amelyet születésétől kezdve magaménak mondhatnék, egészen közelről megfigyelhetem, hogyan fejlődik, gyarapszik nap, mint nap. Azt nagyon jól tudtam, hogy édesanyám nem szeretne állatot a lakásba, ezért édesapámat környékeztem meg, és reggel-délben-este, egyre csak kunyeráltam, könyörögtem, hadd legyen, akiről én egyedül gondoskodhatnék. Édesapám meghallgatott, úgy gondolom, átérezte, hogy tényleg nagyon vágyom egy ilyen élőlényre, mert azt mondta: - gondolkodom rajta, aztán meglátjuk.

Tóth Ildikó

2018. június 30.

Találatok: 237

Bővebben: Az én „állatkertem”

A hosszú, sötét, borús, hideg időknek reméljük vége, és újra itt van a tavasz, régi kifejezéssel élve, a kikelet. A kellemes sétaidőt ajánlatos kihasználni és minél többet tartózkodni a szabadban, figyelni az ébredő természetet, nézni, hogyan sarjad a fű, miként bontanak lombot a bokrok, fák. Lassan felmelegedik az idő, és ha szerencsések vagyunk rátalálhatunk gubacsdarázs által birtokba vett rózsabokorra is. Sajnálom, hogy a Híradó decemberi számában nehéz feladatot róttam ki rátok, de azt reméltem, felébresztem a kíváncsiságotokat és majd a szüleitek, vagy nagyszüleitek segítségével rátaláltok a helyes válaszra:

A gubacs nem más, mint egy, idegen külső hatásokra izgatott növényrész sejtjeinek túlságos megnövekedése. S ezeket a külső hatásokat apró rovarok okozzák, apró darazsak, melyeket ezért gubacsdarazsaknak nevezünk. Nem is hinnők, hogy ezek, a sokszor alig észrevehető állatok milyen nagy elváltozásokat okozhatnak azokon a növényrészeken, melyeket megszúrnak, mert hiszen a gubacsok sokszor óriási nagyra növekednek. Bennük fejlődnek ki ezek az apró állatok zavartalanul. Azt mondhatjuk, hogy a  gubacs a gubacsdarázsnak a gyermekszobája.

A két mondást sem volt túl könnyű megfejteni:

Üsse kő, mondjuk, mikor, ha nem is szívesen, de beleegyezünk, hogy elvégezzük azt a dolgot, amire megkértek.

A falnak is füle van, mondjuk, mikor figyelmeztetjük a beszélgetőtársunkat, hogy valamilyen titkot árulunk el, és nem szeretnénk, ha más is meghallaná.

Hallottátok már azt a szót, hogy BÖJT? Írjátok meg nekem, mi a csudát jelenthet? A válaszokat továbbra is a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre várom.

Tóth Ildikó

2018. április 14.

Találatok: 205

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagyon ócska, kicsi, rozzant, négylábú szék. Valamikor szép napokat megélt, sok kisgyermek ült rajta. Vidámak, rosszcsontok, pajkosak, olyanok is, akik állandóan himbálóztak rajta, hogy majdnem kitört a lába. Ütött-kopott kicsi szék volt, többször átfestve, hol zöld, hol piros, hol fehér volt, és bizony, jócskán inogtak a lábai. Régóta nem használták már, ott feküdt a sok kacat között a pincében.  Egyszer csak, mi történt, mi nem, Apa felhozta a pincéből, - hogy hát valamit kezdjen vele. Megörült a kicsi szék, –gondolta, hátha újra látja a Napot, hátha kiviszik a kertbe, hallja a madarak csiripelését, látja a felhőket, melyek egyre fodrosabbak, talán esőfelhőkkel is találkoznak? Apa nagyon komoly dolgot eszelt ki. Aranyos kislánya, az egyre okosabb Kincsőnek szerette volna felújítani a székecskét, melynek nagy múltja volt, hiszen Anya, de még Nagytata is ült rajta valamikor.

Veress Ildikó

2018. június 30.

Találatok: 203

Bővebben: Az égszínkék kicsi szék