Félreértés
Karlshamn közelében található Blekinge jellegzetes és a helyi, Granit sziklamászó klub (Klätterklub Granit) tagjainak közkedvelt gyakorló helye, a Pengaberg. Közel 20 méteres magasságával, kellemes fekvésével, meredek falaival szinte csábítja a kihívásokat, nehézségeket kedvelőket.
A sziklamászó egyesület 1990-ban alakult négy lelkes alpinista kezdeményezésére. Emese, az erdélyi hegyek, barlangok szerelmese, alig néhány hónapja élt Blekingében, mikor boldogan fedezte fel egy sziklamászó egyesület alakítására szóló felhívást. Természetesen jelentkezett, s így lett ő is alapító tagja a társaságnak. Míg tanulta a nyelvet, a klub amellett, hogy remek sportolási, kikapcsolódási lehetőséget nyújtott, baráti kapcsolatok kialakulásában is segített. A klubtagok minden szabadidejüket a Pengabergen töltötték, tanulmányozták, tisztították a hatalmas mászó felületet, és megpróbáltak megtervezni, majd kialakítani különböző nehézségű, úgynevezett traszékat, mászó útvonalakat. Minden kialakított útvonal nevet kapott, és pontos térkép is készült róla. Mark Jansson lelkes, ügyes alpinistának sok heti munkával sikerült kialakítani egy érdekes, nehéz pályát, melyet büszkén nevezett el saját magáról. Így lett a pálya neve Jansson frestelse, azaz Jansson kísértése, csábítása. Az útvonalat természetesen az egész tagság kipróbálta rendre, a premier és a névadás nagyszerűen sikerült, mindnyájan egyetértettek abban, hogy a pálya teljesítése átlagon felüli erőfeszítést igényel.
Emese klubtársai kedvesek, segítőkészek voltak, olyannyira, hogy társaságukban lassan megismerkedhetett a svéd ünnepnapok nyújtotta szórakozásokkal is. Egyik klubtársának a legjobb barátja felajánlotta, szívesen elviszi néhányukat munkahelye, a Posta által rendezett karácsonyi ünnepségre, Julbord-ra.
Eljött a nagy nap, vendéglátójuk bevezette őket az ünnepélyesen kivilágított vendéglőbe. Emese kissé elbámészkodott a gyönyörűen megterített asztalok, nyüzsgő sokaság láttán, elszakadt társaitól, de hamar felfedezte, hogy tányérral a kezükben sorba állnak az ételpult körül. Ő is odament, és a hozzá legközelebb álló tálból valami szószos-halas-krumplis ételből szedett magának egy szerény adagot. Alig végzett az evéssel, mikor vendéglátója odalépett hozzá és kedvesen mosolyogva azt kérdezte:
- Na, hogy tetszett a Janssons frestelse?
Emese, aki a svéd ételek elnevezéséről eddig még mit sem hallott, és a sziklamászásnál még nem találkozott a fiatalemberrel, a kérdést a klubtevékenységről való érdeklődésnek tulajdonítva, boldogan válaszolt:
- Jól! Az a helyzet, hogy elég kemény, nagyon oda kell figyelni, de érdekes.
- Jaaa, hát igen, eleinte minden külföldi húzódozik tőle, aztán a legtöbben megkedvelik. Nem tudom, miért találtad keménynek, én nem úgy tapasztaltam –mondta elnéző mosollyal a férfi, mint aki tisztában van a különböző ételkultúrákkal.
- Te megcsináltad?
- Óh, persze, nem is egyszer – jött az Emese számára meglepő válasz.
- És tulajdonképpen mikor csináltad meg? – kérdezte a sziklamászás veszélyeivel tisztában lévő Emese.
- Hát így hirtelen nem is tudom, –válaszolta.
- Kitől tudtad meg, hogy létezik?- érdeklődött tovább Emese kíváncsian.
- Anyámtól.
- Az anyádtól? Miért, ő is mászik?
- Nem, dehogy! Rendesen jár, még nem olyan öreg. Miért kellene másznia?
- Azt mondtad, hogy tőle hallottad, hogy készen van a Janssons frestelse!
- Ilyent nem mondott anyám, hiszen az idén nálunk még nem is került erre sor! –mondta a fiatalember tagoltan, kissé emeltebb hangon.
Ez volt az a pont, mikor mind Emese, mind a kedves, barátságos fiatalember úgy érezték, balszerencséjükre kifogtak egy idiótát, akitől nem szabadulhatnak. Segítségben reménykedve szinte egyszerre néztek lopva körül, és vették észre a beszélgetésükre figyelő, kacagását nehezen visszafojtó közös ismerősüket, aki odalépett, rámutatott a halas tálra:
- Emese, EZ a Janssons frestelse!
Bálint Emese elbeszélését Tóth Ildikó írta meg