Sok szó esik manapság a távoktatásról. Az én gyerekkoromban ugyan már kitalálták a televíziót, de mi gyerekek, még csak nem is hallottunk erről. Rádió, meg telefon már létezett, de kevés embernek volt lehetősége arra, hogy beszerezze ezeket a készülékeket. Számítógépet 45 éves koromban láttam először, használni 50 éves korom után kezdtem. Ezekkel a modern készülékekkel, mint az okostelefon, laptop, tablet, melyeket már majdnem minden kisiskolás gond nélkül használ, én csak nagymamakoromban találkoztam. És, ha hiszitek, ha nem, mégis tudtam, tudtuk, hogy mit jelent a távoktatás, hiszen sokszor kellett minket is „távoktatni”, csak az kicsit másképpen nézett ki, mint manapság.

Első osztályos voltam, mikor városunkban kitört a kanyaró járvány. Ez egy nagyon fertőző betegség, a gyerekek könnyen elkaphatják egymástól. Hogy ez ne történjen meg, a betegeket három hétre elkülönítették. A súlyos eseteket járványkórházba utalták, a kevésbé érintetteket otthon ápolták. Az iskolámban szerencsére hamar intézkedtek, szigorúan ellenőrizték a kézmosást, csak a saját törülközőnket használhattuk, így kevesen fertőződtek meg. Én sajnos a „kevesek” közt voltam, kanyarós lettem. Karanténba kényszerültem. Hogy még véletlenül se látogassa meg valaki a ragályos betegségben szenvedő családot, feltűnő színű (vörös vagy sárga) cédulát ragasztottak a ház bejáratára, kapujára.

A betegségből már kezdtem lábadozni, mikor egyik nap, úgy a déli órákban hangos kiabálásra figyeltem fel:

• Irma néni, Irma néni! – hallatszott, de olyan hangosan, mintha egy egész csapat kiabált volna. Irmának édesanyámat hívták.
• Úgy látszik, megjöttek az osztálytársaid. Biztosan érdeklődni szeretnének hogyléted felől. Kimegyek, beszélek velük, megmondom, hogy már jobban vagy – mondta édesanyám. Az osztálytársaim örvendeztek a jó hírnek, de nem csináltak nagy ügyet a dologból.
• Azért jöttünk, hogy megmondjuk, mit kell tanulni. Tessék megmondani Ildikónak, hogy mi már az ábécés könyv negyvenedik oldalát is megtanultuk. Olvassa el a következő oldalt is. És írjon egy sor fö betűt a vonalas füzetbe – kiabálták – és gyakorolja a szorzótáblán az 1x1-et!

Amikor már megengedték, hogy felkeljek az ágyból, boldogan láttam neki a tanulásnak, hogy utolérjem az osztálytársaimat, bepótoljam a hiányzásom miatti tudásanyagot. Ők minden nap eljöttek a kapuig, és jó hangosan közölték velem, mi az aznapi lecke. Azért kellett kiabáljanak, mert a ház messze volt a kerítéstől. Akkoriban ilyen egyszerűen ment a TÁVOKTATÁS!

Ildikó néni