Helyes irány

Kisiskolás- korú gyermekemmel kirándultam. Jól elkeveredtünk, s hogy gyakoroljuk a térkép utáni tájékozódást, megkérdeztem, mit gondolnak, hogyan juthatunk ki az erdőből, hogy találhatunk a helyes útra.

-         Először, úgy-e, megkeressük, merre van észak - magyaráztam, felelevenítve az otthon már sokszor elmondottakat.

Legkisebb gyerekem csodálkozva nézett rám:

-         De hát azt nem kell keresni, azt tudjuk, merre van: errefelé! –mondta, és határozottan menetirányunk felé mutatott.

-         És miből gondolod, hogy észak biztosan ebben az irányban fekszik? - érdeklődtem kíváncsian határozott iránymutatásának okára.

-         De édesanya, - válaszolt enyhe rosszallással a hangjában - hát nem emlékszel, te tanítottad nekünk:

-         „Előttem van Észak, hátam mögött Dél, balra a nap nyugszik, jobbra a nap kél.”

Vallástudomány

Vallásórán az elemi iskola tanulói Jézus életének különböző fejezeteinek ismeretéből vizsgáztak. A lelkész ügyesen irányította a lámpalázas gyereksereget.

-         Gyermekek, ugye emlékeztek, mit olvastunk Lukács evangéliumában a gyermek Jézusról? Jézus elment a szüleivel Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Miután elteltek az ünnepnapok, hazafelé indultak. József és Mária csak akkor vették észre, hogy a kis Jézus nincs velük, mikor már egynapi járóföldre voltak Jeruzsálemtől. Mit mondott akkor Mária?

A vizsgáztató bizottság egyik tagja rámutatott egy gyerekre:

-         Nos, fiacskám, tudod-e, mit mondott Mária?

A megkérdezett gyerek izgalomtól piros arccal válaszolt:

-         Összecsapta a kezeit és azt mondta: Jesszusmária, hova lett a gyerek?