Tavaszi történetek

Katica

A. Tünde és családja nagyon szeretnek kirándulni. Egyik alkalommal velük tartott egyik barátnője is, férjével és Kati nevű kislányukkal. A barátnő meglátott egy katicabogarat. Felkiáltott:

-   Né, katicabogár!                                                                                                                                                          

Kati odaszaladt, megnézte a pöttyös bogárkát, majd boldogan kiáltott az apjának:

-  Né, Apú, cabogár!

Mesemondás

B. Zsuzsa, dél-svédországi magyartanárnő egyik órán „Piroska és a farkas” című mesét mondta el tanítványainak. A következő órán ugyanezt a mesét a gyerekek mondták el, saját szavaikkal. Az egyik kislány nagyon ügyesen elmondta az egész mesét, de mikor a történet végéhez érkezett, így fejezte be azt:

-         ...és akkor a vadász telerakta kövekkel a farkas hasát, és aztán megszűrte...

A gyerek elfelejtette a magyar kifejezést és svédül varratta be a vadásszal a farkas hasát. Varr –syr (szűr)

Bővebben: Tavaszi történetek

Féltő szeretettel

S míg sok vidám csínyét nagy küszködését
Sorra beszéli, kacagva, vígan, -
Reszketve, ijedten suttogom én el:
- "Csak lassan,
Csak lassan, okosan, Peti fiam!"

(Kaffka Margit: Petike jár)

 

Új rovatot szeretnénk indítani. Szülőknek, nagyszülőknek, érdeklődőknek, szülők, nagyszülők, érdeklődők tollából.

A gyermeknevelésről, különös tekintettel a svédországi két, illetve többnyelvű közegre, a nevelés nemes feladatának örömeiről, kacagtató helyzeteiről, buktatóiról, problémáiról. A nagyszülők szeretnek mesélni unokáik humoros és néha bizony felnőtteket is meghökkentő éleslátást bizonyító mondásairól. Itt az alkalom, hogy megosszátok a Híradó olvasóival a sok kedves, bohókás történetet.  Remélhetőleg e rovat jóvoltából  gondjaitokra is gyógyírt találtok.

Az írásokat a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.villanyposta címre várom.

Decemberi történetek

A kétnyelvű közegben felnövő gyermekek találékonyságáról, kreativitásáról, - ahogy mondani szokták - könyveket lehetne írni! Írnak is! A legtöbb családban legalább szájhagyomány útján fenn maradnak a kedves kiszólások.

A meghitt karácsonyesték elmaradhatatlan része az együtt elköltött ebéd-vacsora. Az ünnepi menü-sorban a mi családunkban is a saját savanyítású töltött káposztáé a főszerep. Különösebben egyikünk sem szereti a káposztát, évközben sok szó nem is esik róla, csak úgy november táján, a savanyításhoz szükséges tennivalók kapcsán. Az alig felcseperedett unokáim is ilyenkor hallhatták többször emlegetni a magyar konyhának ezt a jellegzetességét. De, hogy milyen kép alakult ki bennük az említett élelem-alapanyagról, arra egy velünk megesett kis történet derít fényt. Unokáimmal gyakran elsétáltunk egy közeli kis parkba, mely városkánk többi lakóinak is igen kedvelt kiránduló helye. A tágas tér egyik sarkában egy megépített grillező hely áll. A gyerekek számára roppant csábító volt a tűztérben hagyott, elégett faszén. Alig várták már, hogy odaérjünk, kis pálcákkal felszerelkezve kezdték el kavargatni, kapirgálni a fekete maszatot.

-         Mama, mi most főzni fogunk! – jelentette ki egyikük.

-         Ugyan bizony, mi finomság készül?- érdeklődtem.

-         Nem látod? Káposztaleves! És, hogy nehogy félreértsem, svédül is megmondta: - Kålsoppa! – Végül is teljesen igaza volt, hiszen svédül a káposzta kål, a szén kol, és mindkettőt hasonlóan, kólnak ejtik.

Bővebben: Decemberi történetek