Hozott anyagból

Tanítónő vagyok, nem csak tanítani szeretek, tanítványaimmal, a szülőkkel kellemes baráti légkört próbálok kialakítani. A legtöbb szülő, ha éppen nem siet munkába, haza, ügyes-bajos dolgait intézni, könnyen kapható egy kis laza beszélgetésre, mely nem mindig a gyerekről szól, és mégis róla, hiszen az ilyen beszélgetések által ismeri meg a szülő a nevelőt, és viszont. Éppen ezért azonnal felfigyeltem arra, hogy az egyik jó kedélyű, általában vidám anyuka, aki mindig megállt egy-két szóra, kissé bosszúsan nógatja gyermekét.

-         Sietnünk kell, tele van a kocsim hallal- magyarázkodott felém fordulva.

Másnap aztán elmesélte, hogy a férje imád horgászni, minden szabadidejét azzal töltené. Ez nem lenne baj, gondot az okoz, hogy a családban senki sem szeret halat enni. Az apuka sem. Ezért aztán egy-egy ilyen horgászással eltöltött nap után az anyuka megpróbálja elajándékozni a fogást, de lassan már kerülni kezdik őket az ismerősök, nehogy újabb haladománnyal kedveskedjenek nekik. Kissé bizonytalanul rám nézett és reménykedve megkérdezte:

-         Te és a családod szeretitek a halat?

-         Igen, - mondtam mosolyogva.

-         Óh, de jó, akkor legközelebb neked adjuk a zsákmányt!

Beszélgetésünket el is felejtettem, sok volt a tennivalóm. Szülői értekezletet hívtam össze, és a gyűlés végén megkértem a szülőket, hogy akinek a kertjében van almafa, szedjen össze egy pár almát, mert a következő hét témája az ősz, és ezzel kapcsolatban az alma lesz. Az egyik szülő megkérdezte, hogy az, akinek nincs almafája, az mit csináljon? Nekem a kérdésről hirtelen eszembe jutott nagyapám meséje az egyszeri falusi tanítóról, aki felszólítja a gyerekeket, hogy következő napra mindenki hozzon egy tojást, mert arról fognak tanulni. Az egyik gyerek megkérdezi, hogy akinek nincs tyúkja, az mit csináljon? - Hát az hozhat szalonnát, - válaszolta a praktikus tanító.

Bővebben: Hozott anyagból

Öt-nyolcas osztályomnak

(Tavaly januárban történt. Fülledt tornaterem, futópad, végtelen unalom, a szomszéd úgy dönget, hogy a zenét sem hallom, hogy legalább az adná a ritmust.)

Iskolaudvar, tornaóra, ahogy mi neveztük. A mai feladat viszonylag nehéz: tíz kilométert kell lefutni egy órán belül. Ahányat sikerül, az lesz a jegy. Nekilendülök. Fél kilométer, egy. Elkapom az ütemet, ez így pont elég lesz. Ezt a tempót sokáig bírom. Másfél. Ez már mínusz kettes, gondolom magamban. Kis belső vigyor. Az első izzadságcsepp, de gond egy szál sem. Megy ez. Kettő. Csak rakom a lábam, egyiket a másik után. Manusz, mármint Bálint János a tornatanár, bocs,testnevelés tanár, síppal a szájában néz. Egyelőre nem mond semmit. Következő kör. Kettő és fél. Kicsit lihegek, de nincs gond.

Bővebben: Öt-nyolcas osztályomnak

Féltő szeretettel

S míg sok vidám csínyét nagy küszködését

Sorra beszéli, kacagva, vígan, -
Reszketve, ijedten suttogom én el:
- "Csak lassan,
Csak lassan, okosan, Peti fiam!"”

(Kaffka Margit: Petike jár)

Új rovatot indítottunk. Szülőknek, nagyszülőknek, érdeklődőknek, szülők, nagyszülők, érdeklődők tollából.

A gyermeknevelésről, a nevelés nemes feladatának örömeiről, kacagtató helyzeteiről, buktatóiról, problémáiról, különös tekintettel a svédországi két, illetve többnyelvű közegre. A nagyszülők szeretnek mesélni unokáik humoros és néha bizony felnőtteket is meghökkentő éleslátást bizonyító mondásairól. Itt az alkalom, hogy megosszátok a Híradó olvasóival a sok kedves történetet. E rovat jóvoltából remélhetőleg gondjaitokra is gyógyírt találtok.

Az írásokat a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.villanyposta címre várom.