Öt-nyolcas osztályomnak

(Tavaly januárban történt. Fülledt tornaterem, futópad, végtelen unalom, a szomszéd úgy dönget, hogy a zenét sem hallom, hogy legalább az adná a ritmust.)

Iskolaudvar, tornaóra, ahogy mi neveztük. A mai feladat viszonylag nehéz: tíz kilométert kell lefutni egy órán belül. Ahányat sikerül, az lesz a jegy. Nekilendülök. Fél kilométer, egy. Elkapom az ütemet, ez így pont elég lesz. Ezt a tempót sokáig bírom. Másfél. Ez már mínusz kettes, gondolom magamban. Kis belső vigyor. Az első izzadságcsepp, de gond egy szál sem. Megy ez. Kettő. Csak rakom a lábam, egyiket a másik után. Manusz, mármint Bálint János a tornatanár, bocs,testnevelés tanár, síppal a szájában néz. Egyelőre nem mond semmit. Következő kör. Kettő és fél. Kicsit lihegek, de nincs gond.

Bővebben: Öt-nyolcas osztályomnak

Féltő szeretettel

S míg sok vidám csínyét nagy küszködését

Sorra beszéli, kacagva, vígan, -
Reszketve, ijedten suttogom én el:
- "Csak lassan,
Csak lassan, okosan, Peti fiam!"”

(Kaffka Margit: Petike jár)

Új rovatot indítottunk. Szülőknek, nagyszülőknek, érdeklődőknek, szülők, nagyszülők, érdeklődők tollából.

A gyermeknevelésről, a nevelés nemes feladatának örömeiről, kacagtató helyzeteiről, buktatóiról, problémáiról, különös tekintettel a svédországi két, illetve többnyelvű közegre. A nagyszülők szeretnek mesélni unokáik humoros és néha bizony felnőtteket is meghökkentő éleslátást bizonyító mondásairól. Itt az alkalom, hogy megosszátok a Híradó olvasóival a sok kedves történetet. E rovat jóvoltából remélhetőleg gondjaitokra is gyógyírt találtok.

Az írásokat a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.villanyposta címre várom.

 

Kétnyelvűség

Kisebbségi sorsból kerültem Svédországba, tisztában voltam a kétnyelvűség mibenlétével, az anyanyelv elsajátításának, gyakorlásának fontosságával, ezért is választottam államvizsga-dolgozatom témájául. A Kétnyelvűség  tetszést aratott, tartalma a későbbi gyakorlatomban be is igazolódott. Az a gyerek, aki jól és helyesen beszélte az anyanyelvét, sokkal gyorsabban és helyesebben tanult meg idegen nyelveket.

Tanítónőségem első éveiben kissé túlbuzgott bennem a jóindulat, a mindenáron jót-akarás. Nagyon szerettem a gyerekeket, kíváncsian tanulmányoztam szokásaikat, természetüket. A kétnyelvű gyerekekre különösen odafigyeltem. Időnként, mintegy mellékesen rákérdeztem otthoni nyelvhasználatukra. Az egyik nagyon ügyes, csak kissé hallgatag, -vics-re végződő vezetéknevű - kisfiútól kérdeztem meg:

- Ti otthon úgy-e, lengyelül beszéltek?

- Nem!

- Nem? – Kérdeztem meglepődve. – És miért nem?

A gyerek hallgatott, aztán megvonta a vállát:

-        Nem tudom...

Bővebben: Kétnyelvűség